Az erkölcsi döntés

Voltaire szerint az erény nem más, mint a jó cselekedeteknek az emberek közötti cseréje. Eszerint érdekeltek vagyunk abban, hogy jót tegyünk, erkölcsösek legyünk. De valójában mi az erkölcs? A kifejezés a görög ethosz szóból ered, ami egy közösség szokásait, hagyományait, azaz normáit jelenti, amiket a neveltetés során sajátítunk el, a közösség elvárásainak megfelelően alkalmazunk. De nem szokás ezeket vakon követni, hisz mielőtt cselekednénk, mérlegeljük a lehetőségeket, az optimális megoldásokat. Így alakul ki éthoszunk, a jellemünk, erkölcsi arculatunk, vagyis a morál, ami megszabja, miként viselkedjünk, milyen értékeket valljunk egy közösségben. A moralitás, az erkölcsiség viszont az egyén személyes erkölcsi meggyőződését tükrözi. Az etika (erkölcsfilozófia) pedig a normák megítélésének, érvényességének általános feltételeit vizsgálja, ezeket filozófiailag alapozza meg.
Szüleid, tanáraid gyakran mondogatják, hogy valamit így vagy úgy szokás tenni, részletes magyarázat nélkül ezzel indokolják a tetteiket. Például a hétvégi meccsen lesérült csapattársadat szokás meglátogatni a kórházban, vagy együtt szoktuk ünnepelni a társunk sikerét. Ez a hagyomány, ami szilárd erkölcsi támaszt nyújt a jó és rossz, a helyes és helytelen közti választáshoz. A hagyomány azonban nem kőbe vésett szabály, és ha a világ körülöttünk megváltozik, nem célszerű mereven ragaszkodni a hagyományokhoz, változtatni érdemes azokon. Ami bevált, megőrizzük, ami viszont már hátráltatja az életünket, leépítjük, átformáljuk. A hagyomány ezzel nem szűnik meg, csak illeszkedik az új valósághoz, ami túlhaladta a korábbit.
A hagyományok és szokások mellett normák és törvények is szabályozzák az életünket. Ilyen például a házirend, a hatályos jogszabályok, amelyek formálisan szabják meg a cselekedeteink határait. De ezek is valamilyen értéket hordoznak, vagyis azt, aminek a jó és fontos voltában meggyőződtünk. Az erkölcsi normák sokféle értékből állhatnak össze, s mivel társadalmi megegyezés termékei, ezért sokfélék lehetnek! Észrevetted már, hogy a te osztályodban egyes értékeket fontosabbnak tartotok, mint a többiben?
Normáink kialakulásában, erkölcsi fejlődésünkben döntő szerepe van a példának, az erkölcsi tekintélynek. De nemcsak az erkölcsi kiválóságok, hanem szüleink, barátaink tetteit, erényeit is példaértékűnek tartjuk. A példa elengedhetetlen az erkölcsi énünk formálódásában, de nem elég ismernünk a jót, annak megvalósításához erős akaratra is szükségünk van. Ugye, sokszor érezzük, tudjuk, hogy tanulni, edzeni kellene, de ehhez erőt kell venni magunkon, akarnunk is kell!
Az erkölcsi hibákból szintén tanulhatunk, hisz a morális vétkek mint ellenpéldák is kijelölhetik számunkra a helyes utat. Ezekkel a vétkekkel persze folyamatos harcban állunk, de ahhoz, hogy korrekt értékítéletet alkothassunk, tudnunk kell beleélni magunkat a másik helyzetébe, nézőpontjába. A perlekedés helyett csakis a párbeszéd során érthetjük meg vitapartnerünk álláspontját. A másikkal folytatott dialógus tehát csak akkor eredményes, ha nem erőltetjük rá a magunk igazát, ha előzetesen feltesszük, hogy a másiknak igaza lehet.
Amikor megvitatunk egy élethelyzetet, különböző értékek mentén érvelünk, s megeshet, hogy értékeink ütköznek, ezáltal értékkonfliktusba keveredünk. De kisebb az esélye, hogy a miatt különbözünk össze, melyik csokoládé a finomabb, minthogy a miatt, ki járt el helyesen egy iskolai csalás során. Ez azt jelzi, hogy az értékek nem pusztán különböznek egymástól, hanem rangsorolhatók is, azaz vannak fontosabb és kevésbé fontos értékek. Sőt, egyeseket mindannyian el tudunk fogadni – ezek az alapnormák, vezérelvek.
Láthatod, az értékek meghatározása, képviselete komoly felelősséggel jár. Felelősek vagyunk ugyanis önmagunkért, de a másikért is, ez egyet jelent azzal, hogy gondoskodunk a másikról. Egyes gondolkodók, például Levinas szerint ez nem lehetőség, sokkal inkább kötelesség. Jonas még tovább megy, amikor azt állítja, hogy a felelősségünk nemcsak a másik emberre, hanem a bennünket körülvevő természetre, tárgyi világra is kiterjed. Felelősen cselekedni azonban csak akkor tudunk, ha ezt szabadon tehetjük, minden külső vagy belső kényszertől mentesen.