Életmód és társadalom a két világháború között Magyarországon

Ha azt a szót hallod, hogy társadalom, sok minden eszedbe juthat. Minden társadalomnak különböző szintjei vannak. Legalább három réteg figyelhető meg: az elit, a középosztály és az alsóbb rétegek. Az 1920-30-as évek magyar társadalmi elitjéhez a politikai és gazdasági vezető réteg, a földbirtokos- és pénzarisztokrácia tartozott. Többsége fényűzően élt fővárosi, 150-200 négyzetméteres előkelő lakásában, de még inkább budai, esetleg Andrássy-úti villájában.
Meg tudták venni még a legdrágább és legdivatosabb ruhákat, ékszereket is. Saját autón jártak, sofőrt is tartottak. Nem okozott gondot nekik egy európai körutazás, vagy egy fürdőkúra. Az elithez tartozott már a korszak néhány kiemelkedő színésze, művésze, énekese is. Felzárkózott melléjük a nagypolgárság is, akiket a hagyományos arisztokrácia kezdetben lenézett, de vagyonuk és a beházasodások következtében a két réteg alaposan összeolvadt. Az 1931-ben készült Hyppolit, a lakáj című filmvígjáték egy feltörekvő, újgazdag fuvarozó családjáról mutat görbe tükröt.
A középréteget a keresztény és a polgári középosztály jelentette. A keresztény középosztály a dzsentrik örököse volt, annak hagyományait követte. Számukra elsősorban köztisztviselői pálya volt vonzó. Az orvosi és jogi pályákon komoly versenyt kellett vívniuk a polgári középosztály fiataljaival. Mivel a polgári középosztály jelentős része zsidó származású volt, ezért a numerus clausus, és később a zsidótörvények jelentősen korlátozták érvényesülési lehetőségeiket. Egy középosztálybeli fiatalembernek tanulmányai befejeztével az volt a célja, hogy jól fizető állást vállaljon. Havi 200 pengő jelentette a létbiztonságot. A dal is úgy szólt a korszakban, hogy: „Havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccel”. József Attila is ezt emeli ki Születésnapomra című versében, hogy: „Harminckét évem elszelelt/s még havi kétszáz sose telt.”
A csecsemő- és gyermekhalandóság visszaszorulása következtében jelentősen, 40 évről 57 évre nőtt a születéskor várható élettartam, így az átlagos gyermeklétszám a családokban 3-ra csökkent. Ha szórakozni akartak, vagy moziba mentek, vagy a pihenés egyik új formáját választották a weekendezést. Hosszú nyaralásokra csak a középosztály elitje tudott elmenni, és a telefon is még csak az ő kiváltságuk volt.
A városi kispolgárság egyrészről a kisiparosokból, kiskereskedőkből állt. Ők általában bérházak utcafrontján laktak. Ha két szoba volt, gyakran albérlőt vagy ágybérlőt fogadtak, hogy jövedelmüket ezzel is kiegészítsék. Jobb módúak voltak azok a kispolgárok, akik nem bérházakban, hanem a város szélén kisebb kertes házakban laktak, esetleg iparukat is a ház kertjében, kisebb műhelyükben űzhették. A kispolgárság másik elkülöníthető csoportját az altisztek, kisebb tisztviselők képezték: kalauzok, rendőrök, csendőrök, villamosvezetők. Nem volt kimagasló fizetésük, de fix jövedelemmel és bizonyos presztízzsel rendelkeztek. Társadalombiztosítás és nyugdíj járt nekik, és egyéb juttatásokat is kaphattak. Sokat dolgoztak, céljuk az volt, hogy gyermekeiket a középosztályba juttassák. A társadalmi hierarchia alján a munkásosztály volt. A szakmunkások általában szoba-konyhás, esetleg kétszoba-konyhás saját vagy bérlakásokban laktak. Ezek a lakások részben a nagyvárosok bérkaszárnyáiban, részben telepszerűen a városok szélén, illetve a főváros külső kerületeiben voltak. A munkáslakások kétharmada rendelkezett folyó vízzel, kb. fele villannyal és harmada mellékhelyiséggel. A betanított és segédmunkások gyakran nyomorúságos viszonyok között tengették életüket. A városban lakók egyik legjellegzetesebb csoportja a cselédség volt. Kiszolgáltatott sorsukat ábrázolja Kosztolányi Dezső Édes Anna című regénye. A falvakban sem volt könnyű az élet. A paraszti birtokosok jelentős része és családja rengeteget dolgozott, kiadásaikat visszafogták, hogy minél több földet tudjanak szerezni. Azért, hogy a nehezen megszerzett birtok ne aprózódjon szét, a születések számának drasztikus visszaszorításával, az egykézéssel védekeztek. A parasztság legkiszolgáltatottabb rétege az gazdasági cselédek, béresek és napszámosok voltak. Gazdáiktól személyesen függtek, amibe még a testi fenyítés is beletartozott.