Párizs környéki békék, új államok Közép-Európában

Biztos ismered a mondást: A győztes mindent visz. Ennél jobb kifejezést nem is találhatunk, ha az I. világháborút lezáró békerendszer lényegét akarjuk röviden leírni. Miért? A háború utáni rendezés terve lényegében már a konfliktus idején megszületett, így a győztesek konkrét elképzelésekkel érkeztek a békekonferenciára. A tárgyalásokra a veszteseket meg sem hívták, így valójában nem békeegyezmények, hanem békediktátumok születtek. Nézzük hát, mit is diktált Európa egyik fele a másiknak!
A békekonferenciát 1919. január 18-án nyitották meg Versailles-ban. A végleges döntéseket a „négy nagy” hozta: Wilson (vilzon) amerikai elnök, Clemenceau (klemanszó) francia miniszterelnök, Lloyd George (lojd dzsordzs) brit miniszterelnök és Orlando olasz miniszterelnök. Az amerikai küldöttség az európai rendezés alapjaként Wilson elnök 14 pontját kívánta érvényesíteni, azonban ezt az európai nagyhatalmak nem fogadták el.
Az elsődleges cél Németország teljes meggyengítése volt. A Versailles-ban aláírt békeszerződés értelmében Németország átadta Elzász-Lotaringiát Franciaországnak, és kiterjedt keleti területeket Lengyelországnak. A Saar-vidéket nemzetközi ellenőrzés alá vonták, a Rajna-vidék bal partját teljesen, a jobb partját 50 km-es sávban demilitarizálták, vagyis hadsereg nem tartózkodhatott a körzetben. A német haderő létszámát 100 ezer főben maximálták, megtiltották a sorozást és a modern haditechnika alkalmazását. Emellett jóvátétel fizetésére is kötelezték az országot. A célt sikerült elérni: Németországot tényleg gúzsba kötötték.
Mi lett az Osztrák–Magyar Monarchiával? Tulajdonképpen a háború utolsó zűrzavaros heteiben a dualista állam felbomlott, így Ausztriával és Magyarországgal külön kötötték meg a békét. Ausztria Saint-Germainben (szen zsermen) írta alá a szerződést, amely kimondta a Habsburg-monarchia megszűnését. Olaszország megkapta Trieszt, Isztria és Dél-Tirol területét. Katonai korlátozások is érintették Ausztriát, és a nagyhatalmak megtiltották az Anschlusst (anslussz), Ausztria és Németország egyesülését.
Magyarország 1920. június 4-én a Trianon-palotában írta alá a békeszerződést, amely az egész békerendszer legsúlyosabb területi-etnikai veszteségét mérte az országra.
Bulgária Neuilly-ben (nöji) aláírt békeszerződése szintén területátadást, katonai korlátozásokat és jóvátételt írt elő.
Érdekesen alakult Törökország helyzete. Az 1920-ban Sevres-ben (szevr), a szultán által aláírt béke utasítása szerint az ország igen jelentős területeket veszített. Csakhogy időközben gyökeres változások következtek be a török belpolitikában. A Musztafa Kemal által vezetett modernizációs mozgalom eltörölte a szultanátust és kikiáltották a köztársaságot. Az új rendszer fegyverrel akadályozta meg a rendelkezés végrehajtását, nem engedték a területek elcsatolását. Így 1923-ban újabb békekötésre került sor Lausanne-ban (lozán), amely jóval kisebb területi veszteséget írt elő Törökország számára.
A békeszerződések rendelkezései teljesen átrajzolták Európa térképét, és számos teljesen új vagy jelentősen megnövekedett területű államalakulat jött létre. Nézzük a változásokat!
Lengyelország ismét egységes, független ország lett. Államterülete a Németországtól, a Monarchiától és az Oroszországtól kapott területekből állt össze.
Közép-Európa új államalakulata lett Csehszlovákia is. Területét a történelmi Csehország, a Szudéta-vidék, a Felvidék és Kárpátalja alkotta.
Szintén új államként jött létre a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, amely 1929-től vette fel a Jugoszlávia nevet.
Románia számára komoly területi nyereséget hozott a háború. Magyarországtól megszerezte Erdélyt, Partiumot (párcium), a bánáti területeket, Oroszországtól pedig Besszarábiát.
Bizony jelentősen átrajzolódott Európa térképe! Az antant hatalmak kényük-kedvük szerint tologatták az országhatárokat, és szabtak büntetést a vesztesekre. Biztosak voltak abban, hogy a békerendszer stabilizálja majd Európa helyzetét. Tévedtek. A vesztes országok számára a megalázó béke hosszú távon elfogadhatatlan volt.