Hazaszeretet

Ha végzünk napi teendőinkkel, hazamegyünk. Ha külföldön megkérdezik, kik vagyunk, megmondjuk, hol a hazánk. Láthatod, a magyar nyelv jól érzékelteti az otthon és a haza közti mély kapcsolatot. Tamási Áron gondolata is erre utal: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” A felnőtté válásig folyamatosan gazdagodik a hazára vonatkozó fogalmunk: kezdetben a szülői házat, aztán településünket, később tájegységünket, majd országunkat tekintjük együttesen hazánknak. A kezdeti, érzelmileg megalapozott élmény, hagyomány fokozatosan alakul át a politikai haza, a nemzet eszméjévé.
A nemzeti érzés forrása az egy kulturális és politikai sorsközösségben élő néppel való azonosulás, a mellette való elkötelezettség. Ennek a sorsközösségnek, nemzeti szolidaritásnak, a tartósan együtt élők közös vállalkozásának különféleképp lehetünk részesei. Ahhoz azonban, hogy a megfelelő szerepet be tudjuk tölteni, hogy otthonosan mozogjunk társadalmunkban, tisztában kell lennünk társadalmi önazonosságunkkal, identitásunkkal. Hisz életünket nem önállóan, hanem társadalmi kapcsolatrendszerben éljük, szűkebb-tágabb közösségek, a család, egy csapat tagjaival tartunk fent kapcsolatot. Velük együtt dolgozunk, követünk morális értékeket, hozunk áldozatot, örülünk a sikereknek. Megteremtjük a közösségen belüli helyünket, kulturális, vallási, nemzeti, helyi hagyományok és értékek mentén elnyerjük, kialakítjuk közösségi identitásunkat.
A nemzeti identitás mellett beszélhetünk regionális önazonosság-tudatról is: egy régió, település hagyományaival, értékeivel azonosulok, például a helyi termékeket előnyben részesítem más tájegységek, régiók termékeivel szemben. Ez azzal jár, hogy modern világunkban egy-egy ember már többféle identitással is rendelkezhet, például berlini vajdasági magyar. Identitást ritkán szokás váltani, hisz ez mély érzelmi és morális alapokon nyugszik. Arra kényszeríteni valakit, hogy tagadja meg nemzeti identitását, morálisan és jogilag is megkérdőjelezhető, elítélendő cselekedet. A nemzeti identitás nem azonosítható az állampolgársággal, ez ugyanis olyan adottság, mely nem feltétlenül kötődik az adott egyén meggyőződéséhez.
Hatékony és a haza érdekeit szolgáló nemzeti identitásról, nemzettudatról csak akkor beszélhetünk, ha a nemzeti önismeret nem téves, nem torzul. Torzulhat, ha a külső feltételek rossz irányba változnak, például nemzetközi konfliktusok, háborúk törnek ki, vagy ha a gazdasági nehézségek, megélhetési gondok állandósulnak. Ilyen esetekben a hatékony megoldás a problémák felismerése, a velük való közös, morális szembenézés, a szükséges változtatások véghezvitele nemzeti összefogással. Ez gyakran áldozatokkal, esetenként lemondással járhat, mégsem jelent feltétlenül önkorlátozást.
Az ember társas lény, így közösség nélkül nem teljesedhet ki. Ha például nem szurkolnának a csapatodnak, akkor kellő motiváció hiányában csak kisebb sikereket érhetnétek el. Belátjuk, hogy le kell mondanunk egyéni terveinkről, szükségleteinkről, ha csapatunk, településünk, országunk érdekei ezt kívánják. Ez azonban nemcsak érdek, hanem erkölcsi követelmény is, hisz itt nem valaki, valami elleni, hanem a közösség érdekében történő fellépésről, áldozatvállalásról van szó. Ezzel azonban nem szabad visszaélni! Mértéket kell tartani, és arra kell törekedni, hogy ne külső kényszer, hanem belső meggyőződés vezérelje a közösség tagjait.
A nemzeti összetartozás érzése és az igazi hazaszeretet, a patriotizmus nem párosulhat más országokkal, népekkel szembeni gyűlölettel. Egy csapat nem attól lesz sikeres, hogy a másik csapatot becsmérli, gátolja, hanem attól, hogy az edzéseken maximálisan felkészül, a csapattagok támogatják egymást a közös, nemes cél érdekében. Ugyanígy a nemzeti identitás is torzulhat, ha előítélettel terhelt (pl. csak mi lehetünk jók), ha kirekesztő jellegű (másoknak nincs helyük a nap alatt), ha a másik nemzet értékeit nem tudja tisztelni, vagy csak a másik nemzet rovására tud érvényesülni. Ezt hirdetik a nacionalizmus szélsőséges változatai, például a sovinizmus.