Klasszicizmus, szentimentalizmus és rokokó

Van stílusod? Hogyan beszélsz, milyen a szókincsed? Hogy viselkedsz mások előtt? Mi jellemzi az öltözködésed? Sportos ruhában, laza öltözékben érzed jól magad? Vagy ellenkezőleg: klasszikusban? Mindannyian képviselünk valamilyen stílust, és nincs ez másként a művészetekkel, így az irodalommal sem. Klasszicizmus, rokokó, szentimentalizmus? Látogassunk el egy felvilágosodás kori „divatbemutatóra”! De előtte kérdezzük meg Horatiust, mit kell tudni a felvilágosodásról! – Kedves Horatius, bár Ön az ókorban élt, úgy tudom, a XVIII. századi gondolkodók Öntől kölcsönözték jelmondatukat: Sapere aude! (szápere audé)
– Merj gondolkodni! Találó abban a korban, amelyben a józan ész szabadságát hirdetik. A felvilágosodás filozófusai úgy gondolták, hogy a világ szenvedéseinek az emberi tudatlanság az oka. Céljuk tehát: tudást, vagyis világosságot hozni a sötétségbe, avagy a tudatlanságba. Elutasítják az elavult szokásokat és társadalmi rendszert.
– Akkor ez egy olyan eszmerendszer, amely a polgári társadalom megteremtését kezdeményezi!
– És egy új gondolkodói magatartást is jelent. A vallási kötöttségeket sem szíveli, erre is van szavuk: deizmus. Az Isten megteremtette a világot, de a működéséből kivonult.
– Üzen valamit a felvilágosodás művészeinek?
– A klasszicistáknak adja át: a művészet gyönyörködtet, használ és tanít egyszerre!
– Szerintem áthághatatlan szabályként kezelik majd: jót és gyönyörűt együtt mondani! Köszönöm a beszélgetést!
Közben megtelt a nézőtér: a felvilágosodás jeles képviselői közül eljött az angol Bacon és Locke (békn és lok) is, a két empirista. Tőlük tudjuk, hogy az emberi tudás forrása a tapasztalat. És Descartes (dékárt) urat is körünkben köszönhetjük. A racionalizmus képviselője szerint a ráció, vagyis az értelem az ismereteink forrása. Olálá, épp fordítva gondolkodik, mint az angol urak! Még jó, hogy időben nem egyszerre jelentkeztek a nézeteikkel!
Kezdődik is az előadás. Elsőként a XVIII. század legmeghatározóbb stílusát láthatjuk: a klasszicizmust! Figyeljék meg az épület tiszta, világos szerkezetét, a görög–római oszloprendeket! Micsoda harmónia! A kamera ráközelít a timpanonra, amelyen láthatjuk az antik művészet megtermékenyítő hatását. Megejtő szépségű pásztorlányka közeledik: a görög–római bukolikus világot látom megelevenedni itt a színpadon. A felület gondos kidolgozása és az arányosság az örök szépséget hirdeti. Nézzék, a ruha redőzete görög sikkről árulkodik! És kollekciónk utolsó klasszicista darabja: a Horatiusok esküje! Témánál vagyunk: antik témánál. Az alakok mozdulatai szinte színpadra kívánkoznak. Hősi pátosznak lehetünk tanúi: akár az irodalomban egy eposz, egy óda vagy egy tragédia. De itt jegyzem meg, hogy a klasszicisták a fennkölt mellett a didaktikus műfajokat is szívesen magukra öltik: az epigrammát, a tankölteményt, az episztolát, a nevelődési- és az államregényt. És milyen jól áll rajtuk!
A klasszicista kollekciót követően szünet következik. Itt ül valahol Diderot (didró) és D’Alembert (dalamber) úr is, akik nagy vállalkozásba fogtak. – Arról értesültem, hogy tudósokkal és művészekkel összefogva az Enciklopédián dolgoznak.
– Igen, a kötet alcíme: A tudományok, a művészetek és a mesterségek értelmező szótára. A XVIII. század legmodernebb ismeretanyagát gyűjtjük egybe, pedig politikai és világnézeti viták kereszttüzébe kerültünk.
– De nem adjuk fel, lelki szemeim előtt 28 kötetet látok.
– Az új polgárság biztosan támogatni fogja a vállalkozásukat, sok sikert! Vissza a kifutóhoz! Kitalálják? Az érzékenység kultusza, bús lemondás, temető, a Hold, a természet magánya, társtalanság és elvágyódás! Ez a szentimentalizmus! Minden oly lírai, még az epikus történetek is! Bár úgy hallottam, főleg az elégiát, a napló- és a levélregényt kedvelik. Kecses, rokokó báj következik: idilli életkép, a hintán kacér nő, lábai előtt a széptevő féri. A háttérben a szerelem kis puttói, a szoknya frivolan fellebben, erotikusan megvillan a nő harisnyája. Mindez virágok, lombok takarásában. És végezetül egy miniatűr részlet: a hölgy papucsa kihívóan leesik a lábáról. Kedves közönségünk, ezennel véget ért a felvilágosodás kori divatbemutató. Ne feledjék: a stílus maga az ember! Viszontlátásra!