Előzetes tudás
Tanulási célok
Narráció szövege
Képzelj el egy férfit! Még nincs negyvenéves. Nem bízik a tehetségében, bár Petőfi halála óta a legelismertebb költő Magyarországon. A tanulmányait nem fejezte be, inkább színésznek állt, pedig könnyen tanul. Nincs érettségije, mégis tanít, sőt néhány év múlva az Akadémia főtitkára lesz.  Titkolja az érzelmeit, mégis verseket ír… Ő Arany János.   Így képzelted el?  És vajon milyen lesz negyedszázad múlva?  Ilyen?  Most mindkettőről, a fiatal és az idős költő lírájáról is hallani fogsz.   
Arany lírai költészete a szabadságharc bukása után, Nagykőrösön bontakozott ki.  E korszakának egyik fő kérdése, hogy lehet-e a költőtárs halála után vállalni a nemzeti költő szerepét.  Arany alkatától kezdettől fogva távol állt,  hogy mint Petőfi, vátesz, vagyis népvezér költő legyen.   
A Letészem a lantot a kiábrándulás verse. A cím a költő elhallgatását jelenti. Paradox, vagyis önmagának látszólag ellentmondó, hogy Arany mindezt mégis versben írta meg.   Hogy miért kell letenni a lantot? A reformkori ábrándoknak a szabadságharc bukásával vége lett. A nemzeti célokat megfogalmazó, küldetéses költő szerepe már nem folytatható.  Az időszembesítő vers az eszményi múltat Petőfi alakjával együtt idézi fel:  Ezekkel állítja szembe az értékét vesztett jelent.   A vers hangneme kettős. Az eszményinek tekintett múltat ódai hangon magasztalja.  A jelenről elégikusan szól.   Ezt a műfajt elegico-ódának (elégiko-ódának) nevezzük.  A versszakonként visszatérő refrén hangneme mindig elégikus: „Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága!” Az utolsó versszakban a refrén módosul, véglegessé teszi a lemondást. „Oda vagy, érzem, oda vagy Oh lelkem ifjusága!”  
A korszak másik híres verse, a Kertben, egy több életképből megfogalmazódó életérzést általánosít.   A vershelyzet konkrét, hétköznapi tevékenységből indul ki. A kertészkedést, a lírai én csendes tevékenységét hamar megzavarják a kellemetlen hanghatások. Az idillinek tűnő, tiszta, kék magasból tévelygő daruszót és a magányos gerle búgását elnyomja a szomszéd kertből átcsapó halotti ének.  Ekkor a nézőpont megváltozik. Új életképeket látunk. Egy halott asszonyt, néhány inkább kíváncsi, mint együttérző látogatót. Látjuk a koporsót készítő férjet és a cselédlányt, aki megveri az árva csecsemőt. Mindezek éles ellentétben állnak a kert idilli képével.   Az ötödik versszaktól a látványt filozófiai általánosítás követi: a beszélő a világról mond ítéletet.  A kert képét egy zsúfolt táncterem látványa váltja fel. De ne gondolj nagy tivornyára!   A táncterem a közömbös élet metaforája.   A tánc pedig haláltánc lesz.   A kertész a vers végén a halál jelképévé válik, aki a hernyóval azonosított, kártevő emberiségtől óvja a Földet.  A vers üzenete keserű: az embert az együttérzés hiánya, az önzés irányítja. A jövő semmit nem fog változtatni ezen.   
Arany a nagykőrösi évek után alig írt verset. Ebben a hivatali munka mellett   szerepet játszott a lánya halála is.  Amikor róla akart írni, így halkult el: „Nagyon fáj! nem megy!”  Azután, mégis újra írni kezdett, újabb versében az életet tivornyának látta.  De mit jelent a tivornya?  Szó szerint féktelen mulatozást.  A jelképes értelme pedig  az eltékozolt élet.  Vajon Arany maga is eltékozolta az életét? Ő mindenesetre így érezte.   
Az Őszikék-korszak volt Arany utolsó költői fellobbanása. A képen a ciklus névadó virágát látod.  A Margit-szigeten meg-megpihenő költő   a Gyulai Páltól ajándékba kapott   Kapcsos könyvbe írta a verseit titokban. Senkinek nem akarta megmutatni őket.   
A ciklus legismertebb verse az Epilogus. Mit jelent szerinted a cím?   Valóban utószót. Ezzel a verssel Arany a saját életéhez és életművéhez írt epilógust.    A költői életút az út hagyományos toposzából rajzolódik ki.  A kép már az első versszakban megjelenik.  „Az életet már megjártam. Többnyire csak gyalog jártam,    Gyalog bizon’... Legfölebb ha omnibuszon.”  A vers témája pedig az elhibázottnak tartott élet.   
A Mindvégig nemcsak Arany saját,  Letészem a lantot című versével vitázik, amelyben így kesergett:  „Letészem a lantot. Nyugodjék. Tőlem ne várjon senki dalt”,  hanem a váteszszereppel, Petőfi ars poeticájával (arsz poétika) is. Petőfi ezt írta 1847 elején: „Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félretedd.”  Arany 1877-ben már nem tud és nem akar mást, csak saját fájdalámát és örömét eldalolni. „A lantot, a lantot Szorítsd kebeledhez    Ha jő a halál  Bár a szerelem s bor Ereidben nem forr:    Ne tedd le azért; Hát nincs örömed, hát Nincs bánat, amit rád    Balsors keze mért?...”  A zárlat tücsökhasonlata az első versszak lantmotívumára utal vissza:  „Van hallgatód? nincsen? Te mondd, ahogy isten    Adta mondanod, Bár puszta kopáron – Mint tücsöké nyáron –    Vész is ki dalod.”  A közönség hiánya, vallja most Arany, nem lehet oka a lant letételének.   
Tudtad, hogy Aranynak volt egy gitárja? Még öregkorában is pengette.   Na, nem volt egy Jimi Hendrix (dzsimi hendrix), de állítólag nem játszott rajta rosszul.  A tamburás öregúr című versében magáról ír:  „Az öreg úrnak van egy tamburája, S mikor az ihlet s unalom megszállja, Veszi a rozzant, kopogó eszközt S múlatja magát vele négy fala közt.”  Hát, így tivornyázott Arany János.