Az erkölcsi gondolkodás alapjai II.

Gondold végig, egy átlagos nap folyamán hányszor kerülsz döntési helyzetbe! Ilyenkor azt kell mérlegelned, mikor jársz el helyesen, azaz jó döntést kell hoznod. Amikor azt állítod valamiről, hogy jó, akkor valamit jónak ítélsz, és a jót mint értéket valamilyen értékhordozóhoz rendeled (minősíted). Pl. azért vagyok jó kapus, mert minden lövést kivédek, vagy azért rossz a sütemény, mert hiányzik belőle a töltelék.
Láthatod, általános értelemben a jó az, ami valamilyen emberi szükséglet kielégítésére alkalmas, azaz kapusként teljesíted a csapat és a szurkolók elvárásait, a sütemény viszont ehetetlen, éhes maradsz tőle. Összetettebb feladat az erkölcsi értelemben vett jó és rossz meghatározása, ez ugyanis feltételezné, hogy tisztában legyünk az abszolút jó és rossz fogalmával.
A különböző gondolkodók és etikai irányzatok tanításuknak megfelelően foglalnak állást ebben a kérdésében. A vallásos etikák szerint a jó és az erkölcs valamelyik istentől ered, a rossz pedig egyet jelent az isteni törvénytől, rendtől való elfordulással. A zsidó és az iszlám vallás a törvény, pl. a tízparancsolat megszegését tekinti bűnnek, a kereszténység az Istentől való elfordulásban, az istengyermekség megtagadásában látja a rossz és a bűn forrását. Szent Ágoston V. századi keresztény gondolkodó pl. a rosszat a jó (valamelyik érték) hiányaként értelmezi, és azt gondolja, a rossz úgy szüntethető meg, ha e dolog fogyatékosságát felszámoljuk. Pl. egy focilabda azért rossz, mert nem kerek, nincs felfújva, hiányzik róla a bőrborítás egy része. Ám ha felfújjuk, bőrrel borítjuk, akkor ismét használható, jó labda lesz. Erkölcsi értelemben a rosszat bűnnek nevezzük, és ez egyet jelent azzal, hogy a jót nem tudjuk maradéktalanul érvényesíteni.
Az ún. világi erkölcs szerint a jó, illetve az erkölcs emberi alkotás eredménye, az erkölcsi rossz pedig valamelyik emberi közösség normáinak a megsértése. Szókratész szerint „senki nem tesz rosszat készakarva”, s az emberek azért véthetnek az erkölcs ellen, mert nem ismerik a jót, nem rendelkeznek azokkal az erényekkel, amelyek helyes cselekvésre ösztönöznék őket. Arisztotelész szerint a jó minden célirányos, racionális, erényes emberi cselekvés végső célja, amit önmagáért akarunk, és minden mást is ennek rendelünk alá. Az emocionalisták az érzelmeket, a hedonisták a gyönyört és az élvezeteket, az utilitaristák, azaz a haszonelvűek a hasznot, a humanisták pedig az emberség gyarapodását tekintik a jó (az erkölcs) forrásának. A felvilágosodás gondolkodói a jót a tudományok fejlődése, Freud az ösztönök tudatosítása, míg Sartre önmagunk korlátlan megvalósítása által tartja elérhetőnek.
Kant, a XVIII. századi német filozófus szerint „Semmi sem gondolható el a világon…, amit minden megszorítás nélkül jónak tarthatnánk – az egyetlen kivétel a jóakarat.” Ha igaza van, akkor hogyan lehetséges a világban a rossz és a szenvedés? Erre is többféle magyarázat adható. Eredhet abból, hogy nem tudjuk vágyainkat és szükségleteinket kielégíteni, mert valamilyen külső természeti vagy társadalmi tényező (pl. betegség, időjárási körülmény; szülői tiltás, házirend) akadályozza.
De eredhet abból is, hogy nem tudunk szabadulni a vágyainktól, és a szenvedélyeink rabjává válunk. Ez esetben csak magunkat okolhatjuk, hiszen mi magunk vagyunk a vágyaink és szenvedélyeink forrása, következésképp magunkat kell megváltoztatnunk, hogy lemondással megszüntessük a rosszat. Ezt tanítja többek között a buddhizmus és a sztoicizmus is.
A rossz és a szenvedés harmadik lehetséges oka a rossz választás vagy a veszteség érzete. Ez leginkább a zsidó-keresztény jellegű európai felfogáshoz köthető, ami azt hangsúlyozza, hogy a jó és a rossz közötti tudatos választás képessége csakis az ember sajátja.
Ebben is különbözünk az állatoktól, amik nem dönthetnek tudatosan, őket az ösztöneik irányítják. Tehát szabadságunkban áll választani a jó és a rossz között, de szabad akaratunk folytán felelősséggel tartozunk önmagunk és a Másik iránt. A Másik iránti felelősség nyilvánul meg a szeretet-elvben, illetve a szolidaritás gondolatában. Jó emberré tehát azáltal válhatunk, ha tudatosítjuk az erkölcsi értékeket, ez finomítja a lelkiismeretünket, és ezek révén aktívan cselekszünk mások érdekében is.