A Magyar Királyság a Habsburg Birodalomban

Milyen sokszínű világban élünk! Milyen sokfélék az emberek a világ különböző országaiban! Az idők során mindig voltak kisebb-nagyobb népmozgások, amelyekből Magyarország sem maradt ki. Napjainkban a világméretű migráció korát éljük. Most nézzük meg, hogyan és miért alakult ki hazánk nemzetiségi sokszínűsége a XVIII. század folyamán!
A török és a spanyol háborúk után a Habsburg Birodalom továbbra is nagyhatalom maradt, de súlypontja Közép-Európára tevődött át. III. Károly a magyar rendekkel a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békében kötött kompromisszumot, s ennek betartásával vélte biztosítani külpolitikai erejét. Bár Károlyt továbbra is birodalmi szempontok vezették, a magyar rendek együttműködtek vele. A Habsburgok reformot hajtottak végre a közigazgatásban. Felállították a Helytartótanácsot, mely a végrehajtó hatalmat gyakorolta. Először Pozsonyban, majd Budán, a nádor elnökletével működött. A gazdasági és közigazgatási ügyeket országosan irányította. A hivatalban a rendi szempontok is érvényesülhettek. A helyben és folyamatosan működő bíróságok révén önállóbb és szakszerűbb igazságszolgáltatás született.
Az államszervezet alapjait a Pragmatica Sanctio (ejtsd: pragmatika szankció) törvénybe iktatása biztosította. Az uralkodó dinasztia leányági örökösödését a továbbra is fennálló külső veszély miatt szavazták meg a rendek 1723-ban. Magyarország az örökös tartományokkal feloszthatatlan lett, de a rendi jogokat is fenn kellett tartani.
A Magyar Királyság teljes egysége mégsem állt helyre. Erdélyt a Részekkel, Temesközt a Bácskával és Bánáttal, az új Határőrvidékkel az udvar külön kormányozta. Horvátország is megőrizte belső autonómiáját.
És mi volt a helyzet a népességgel? A XVIII. század elején a lakosság száma a becsült adatok szerint megegyezett a Mátyás király korabelivel. Miközben Európában a kivándorlások ellenére nőtt a népesség, nálunk a háborúk következtében stagnált. Az eloszlás sem volt egyenletes. Egyes történelmi tájegységek szinte teljesen elnéptelenedtek. Az 1700-as évek első évtizedeiben megindult az ország benépesülésének, benépesítésének folyamata.
Hamar elindult a belső népvándorlás. Az északi-északnyugati hegyvidékes területekről sokan az Alföld ritkán lakott tájai felé húzódtak. A kedvezőtlenebb adottságú területekről szlovákok, ruszinok, magyarok, románok indultak a jobb megélhetés reményében az ország középső, sík területei felé. A folyamatot a birtokosok által adott átmeneti kedvezmények, például az adómentesség segítették. A szervezett betelepítéssel a birtokosok a hiányzó munkaerőt igyekeztek pótolni. A határokon kívülről, a Török Birodalom területéről nagyobb létszámú népcsoportok érkeztek. Sokan szolgálataikat ajánlották fel a biztonságosabb életért. Délről több tízezer szerb települt be a bácskai területekre. Az udvar nem csupán engedélyezte bejövetelüket, hanem fegyveres határőrként le is telepítette őket, és számos kedvezményt adott nekik a megszervezett Határőrvidéken. Egyes csoportjaik északabbra, akár a mai Szentendre környékéig is eljöttek, és ott telepedtek meg.
S mi volt az érdeke a kormányzatnak? Növelni a későbbi adóalanyok, katonai újoncok számát. A tudatos állami telepítéseknél a katolikus vallás is szerepet játszott, akárcsak a német anyanyelv. Így érkezett nagyszámú sváb az ország elnéptelenedett középső és déli területeire, Buda környékére, illetve Baranyába és Tolnába.
A XVIII. század végére Magyarország lakossága több mint duplájára nőtt. Megváltozott a nemzetiségi arány is. Sokszínű lett az ország. A magyarság számaránya az összlakosságban 40% körülire csökkent. A sok nemzetiség nem különült el egymástól. Kevert nemzetiségű ország lettünk. A nemzetiségek társadalmi szerkezete is eltérő volt. Csak a magyarok és a horvátok rendelkeztek a korra jellemző teljes társadalmi tagozódással, azaz politikai-gazdasági vezető szerepet betöltő saját nemességük is volt. A többiek csonka társadalmat alkottak. A ruszinok csak jobbágyok, a szlovákok és a románok többnyire jobbágyok voltak, kevés polgársággal. A több csoportra elkülönülő németségből a svábok főként a paraszti réteghez tartoztak, de laktak a városokban is. A középkor óta itt élő szászok inkább városi polgárok voltak. Az ország vallásában és kultúrájában is sokszínűvé vált, bár a katolikus fölény megerősödött. A század végéig még létezett a hungarus-tudat, a „magyarországi vagyok” identitás. A lakosok azonosultak az országgal. Nemzetiségi ellentétek majd csak a XIX. századra jelentkeznek, a nacionalizmus, a nemzettudat megszületésével.