Diktatúrák és hiánygazdaság a szocializmusban, avagy forró felvásárlási láz a hidegháborúban

Mi lenne, ha lenne pénzed, és mégsem tudnád megvenni azt, amit szeretnél? Ez a jelenség napi probléma volt a szocialista országokban. A szocialista országok sokáig azt hitték, hogy gazdasági, katonai és tudományos területen le tudják gyűrni a Nyugatot. De az 1970-es évekre az álom szertefoszlott, a keleti tömb országai adósságspirálba kerültek, és lemaradtak a versenyben. Ez az ipari technológia és az informatika terén volt a legszembetűnőbb. A szocialista országok hétköznapjaiban általános jelenség volt, hogy valamilyen fogyasztási cikk, áru nem volt kapható a boltokban. A társadalomban kialakult a felvásárlási láz. Ha egy termék végre hosszú idő után kapható lett, azonnal felvásárolták, így újra hiánycikké vált. Ez volt az egyik oka, hogy sohasem valósulhatott meg a folyamatos ellátás. Kialakult a hiánygazdaság. Folyamatossá váltak az áremelések is. A tartós fogyasztási javak elosztása a központi és munkahelyi pártapparátus bevonásával történt. Lakásra, telefonra több évtized volt a várakozási idő. A „szocialista Porsche“-ra, a Trabantra kb. 14 évet kellett várni. Az emberek a megélhetésük jelentős részét a második gazdaságból szerezték, főállásuk mellett másodállást úgynevezett fusit vállaltak. A kettős megterhelés szétzilálta a hagyományos családokat, nőtt az alkoholisták és az öngyilkosok száma, csökkent a várható élettartam.
A hanyatlás politikai téren is megmutatkozott. Lengyelországban, 1968-tól diák- és munkásmegmozdulások kezdődtek. A hatalom ezeket az akciókat egy időre le tudta fékezni, de Gomulkát a kommunista vezetés leváltotta, helyére Edward Gierek került. A lengyel társadalmi folyamatokra óriási hatást gyakorolt az is, hogy 1978-ban egy lengyelt, Karol Wojtylát (Wojtila) választották pápává, aki az 1979-es lengyelországi látogatásakor kiállt a lengyel szabadság mellett, és egyéb megnyilvánulásaiban is rombolta a kommunista ideológiát. Még merényletet is megkíséreltek ellene, de megölni nem tudták. A merénylője egy török férfi, Ali Agca (Ali Agcsa) volt, de megbízói kilétére ma is csak feltételezések vannak. Azonban az 1980-as áremelések óriási elégedetlenséget váltottak ki. A mozgalom a gdanski Lenin Hajógyárból indult el. Lech Wałęsa (Walensza) vezetésével sztrájkbizottság alakult. Követeléseiket 21 pontban fogalmazták meg. Szabad szakszervezeteket, társadalmi beleszólást a gazdaság irányításába és korlátozott szólásszabadságot követeltek. Az események hatására a kommunista párt kénytelen volt meghátrálni. Engedélyezte Gdańskban a szocialista világ egyetlen szabad szakszervezetének, a Szolidaritásnak a létrejöttét. A Szolidaritás vezetője Lech Wałęsa (Valensza) lett. A Szolidaritás tevékenysége miatt és az események hatására, Jaruzelski (Jaruzselszki) tábornok 1981 decemberében rendkívüli állapotot hirdetett. Azonban a Szolidaritás felszámolhatatlan volt, továbbra is több millió tagja maradt.
Az Erich Honecker vezette Német Demokratikus Köztársaságban volt a szocialista világ legmagasabb életszínvonala. Ennek azonban igen magas ára volt. A Stazi, az NDK titkosszolgálata mindenhol ott volt, és az élet legintimebb szektorait is megfigyelte. A lelketlenséget és a rendszer perverz működését jól ábrázolja A mások élete című Oscar-díjas film.
Csehszlovákiában 1968 januárjában az új pártvezetés Alexander Dubček (Dubcsek) vezetésével az „ember arcú szocializmust“ hirdette. De a többi szocialista ország vezetője gyanakvóan fogadta a „prágai tavaszt“, majd el is tiporták. Megkezdődött a kommunista visszarendeződés. 1970-ben megkezdték az úgynevezett tagkönyvcserét, amelynek során 67 ezer párttagot kizártak, 260 ezer ember tagságát törölték. A kizártaknak 60-70 százalékát egzisztenciálisan is érintették az események. A tudósoknak, értelmiségieknek kétkezi munkát kellett végezniük. Az egyik brit történész írta: „A filozófusok, ügyvédek lettek kőművesekké, pincérekké, hivatalnokká. Az éjjeliőr Arisztotelészt olvas, a szenedet a cseh testvérek egyik felszentelt papja hordja be. Csókold meg a tejesember gyűrűjét, a püspököd.” Az elnyomás ellenére 1977-ben itt is megjelent a nyílt ellenzékiség. 1975-ben a szocialista országok többsége is aláírta a Helsinki Alapokmányt. A Charta 77 mozgalom erre hivatkozva követelte az emberi jogok tiszteletben tartását. A rezsim azonban újra erőszakosan felelt, Vaclav Havelnak és társainak még a börtönt is vállalniuk kellett elveikért.
A legsúlyosabb helyzet Romániában volt. Ceauşescu (Csauseszku) a hírhedt Securitateval (Szekuritáté), a titkosrendőrségével rettegésben tartotta a lakosságot. Személyi kultusza még Sztálinét is felülmúlta. Magát „a Kárpátok géniuszának” neveztette. Egy ruhát csak egy napig hordott. Csak az ő és felesége képével kiadott könyvek kerülhettek ki a boltok kirakatába. Törvényt hoztak, hogy a hetvenévesnél idősebb betegek nem részesülhettek kórházi, háziorvosi kezelésben. Romániában minden hiánycikk volt, csak Ceaușescu arcképéből volt dömping, de ezt biztos nem vásároltad volna meg.