Előzetes tudás

Ismerned kell Magyarország történetét 1945–47-ig, a Rákosi-diktatúra működését, személyeit, a hétköznapjait, valamint az 1956-os forradalom közvetlen előzményeit, történetét és nemzetközi fogadtatását.

Tanulási célok

Ha ezt a tanegységet feldolgozod, megismered az 1956-os forradalom utáni megtorlás eseményeit, a bosszúállókat és áldozataikat, továbbá a Nagy Imre-per történetét, körülményeit.

Narráció szövege

Az 1848–49-es szabadságharcot az egész Európa ellenszenvét kiváltó Haynau rémuralma követte. Kádár János az 1956-os forradalom résztvevőin még kegyetlenebbül állt bosszút. Kádár vezetésével november 4-én, Szolnokon megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány. Bejelentette, hogy behívta a szovjet csapatokat az „ellenforradalom” leverésére. Nagy Imre és munkatársai a jugoszláv követségre menekültek. Mindszenty József az amerikai követségen kapott menedékjogot. A harcokban részt vevők többsége „lábbal szavazott”, Nyugatra menekült.
Nagy Imre nem mondott le, ennek ellenére Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke Kádár Jánost november 7-én kinevezte miniszterelnöknek. A szuverenitás hordozói a munkástanácsok voltak. Az egyik legfontosabb a november 14-én megalakult Nagy-budapesti Központi Munkástanács volt. Vezetőivé Bali Sándort és Rácz Sándort választották. Kádár novemberben ígéretet tett arra, hogy a forradalomban részt vevők semmilyen büntetést nem kapnak. Bízva Kádár írásos biztosítékában, Nagy Imre és társai elhagyták a jugoszláv követséget, ám a szovjet csapatok a magyar hatóságok tudtával elfogták és a romániai Snagovba szállították őket. Az ellenállás újra felerősödött. Kodály Zoltán vezetésével létrejött a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa, ami november 23-ára, a forradalom egy hónapos évfordulójára néma forradalmat hirdetett. Az emberek egy órára bezárkóztak lakásaikba, az utcák elnéptelenedtek.
Münnich Ferenc a volt ÁVH tagokból megszervezte a Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalmat, a pufajkásokat. 1957 tavaszán belőlük alakult meg a Munkásőrség. December elején az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága a felkelést már hivatalosan is ellenforradalomnak minősítette. A forradalom résztvevőit és vezetőit fasiszta hordáknak, az imperialista nyugat bérenceinek bélyegezték. A propagandában megjelent a Horthy-korszakot restaurálni akaró volt nyilas katonák képe, sőt az is, hogy a felkelők a Habsburgok hatalmát akarták visszaállítani.
1956. december 11-én kihirdették a statáriumot, megkezdődött a megtorlás, aminek Kádár mellett a másik vezetője Biszku Béla volt. Elkezdődtek a letartóztatások. Visszamenőlegesen hoztak törvényt a résztvevők bűnösségéről. Felállították a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsát, ennek az ítéletei ellen nem lehetett fellebbezni. 20 000 ember került börtönbe, 13 ezret internáltak. A halálos ítéletek száma 400 körül volt, és ebből 229-et végre is hajtottak. A kivégzettek között volt Angyal István is, aki már 1944-ben Auschwitzot is megjárta. Angyal a holokausztot túlélte, de a kádári megtorlást nem. A megtorlás legfiatalabb áldozata Mansfeld Péter volt. Pesti srácként vett részt a forradalomban. Fiatalkorúként nem végezhették ki, ezért vártak az ítélet végrehajtásával: 18. születésnapja után 11 nappal gyilkolták meg. Alakja a forradalom szimbólumává vált.
Nagy Imre és társainak bíróság elé állítását Kádárék Moszkvában döntötték el. Az 1958 februárjában kezdődött perben a vád a „népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés” volt. Ezt a koncepciós pert nemcsak a hazug tartalma jellemzi. Az is, hogy a zárt ajtók mögötti tárgyalásra, a legfontosabb tanúkat, Kádár Jánost, Münich Ferencet, Dobi István, Apró Antalt „elfelejtették” megidézni. Az első bíró, Radó Zoltán próbált függetlenül bíráskodni, azonban szívinfarktust kapott. Az új bíró, Vida Ferenc pervezetéséből már sugárzott a párt által meghatározott koncepció szigorú követése. A halálos ítéletet Nagy Imrén, Maléter Pálon és Gimes Miklóson 1958. június 16-án hajtották végre. Ezen a napon jelentették be a Szilágyi József és Losonczy Géza halálát is. Szilágyit már áprilisban kivégezték, Losonczy pedig a börtönben vesztette életét. A holttesteket a kivégzés helyszínén, a mai Kisfogház Múzeumban elföldelték. Csak 1961-ben, kátránypapírba csavarva, szöges dróttal átkötve, titokban szállították ki az Újköztemető 301-es parcellájába, ahol jeltelen sírokba rakták őket, megalázva még azzal is, hogy nem hagyományosan, hanem arccal a föld felé temették el őket. A temetői nyilvántartásba más neveket jegyeztek be. A sírokat még a családtagok sem látogathatták. 56 neve is tabuvá vált.

Ajánlott irodalom

Dupcsik Csaba – Repárszky Ildikó – Ujvári Csaba: Befejezetlen múlt 6. – A globális válság felé 1930 – (tankönyv), Műszaki Könyvkiadó, 2003

Rainer M. János: Magyarország története 22 – A Kádár-korszak 1956–1989, Kossuth Kiadó, 2010

Sulinet: Magyarország 1944–1953, http://www.rev.hu/sulinet45/inde...

M. Kiss Sándor – Kahler Frigyes: Kinek a forradalma?, Püski, 1997

Teszt 
Javasolt feldolgozási idő: 15 perc
Még nem töltöttem ki a tesztet