Az európai líra a romantika után. Baudelaire, Verlaine, Rimbaud költészete

Előfordul az életünkben, hogy nem értünk egyet valakivel. Az is előfordulhat, hogy a körülöttünk élő emberek gondolkodásmódját utasítjuk el, és megpróbáljuk a saját elképzeléseinket érvényesíteni. A művészek is sokszor fellázadnak koruk hagyományos világlátása ellen. Ez történt a XIX. század második felében is. Sok alkotó számolt le ekkor a világot még egységesnek látó romantikával. Az irodalomban a francia költők, Baudelaire (bodler), Verlaine (verlen) és Rimbaud (rembó) is új utakat kerestek saját érzéseik és gondolataik kifejezésére. Az addigi, jól értelmezhető romantikus ábrázolásmód helyett az olvasók számára érthetetlen stílusirányzatok jöttek létre: az impresszionizmus, a szimbolizmus és a parnasszizmus. A művészek életvitelükben is szembefordultak koruk értékrendjével: gátlástalan, züllött életet éltek. Kicsapongásaik egyik helyszíne a párizsi Hôtel Pimodan (otel pimodán) volt. Az olvasók felháborodtak, Baudelaire pedig képmutatással vádolta őket: „Butaság, kapzsiság, tévelygés, ferde vétek […] te is jól ismered, én álszent olvasóm – képmásom – bús fivérem.”
Baudelaire a művészettel szemben értetlen, durva lelkű tömeg és a magányos művész szembenállását Az albatrosz című versében ábrázolta: a matrózok foglyul ejtik az albatroszt, a hajók nyomán csatangoló hatalmas madarat, a kéklő lég urát, majd durván gúnyolódnak rajta. „De itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja,/ s megbotlik óriás két szárnyán, hogyha lép.” Vagyis épp attól lesz nevetséges itt lenn, amitől fenséges az égen. A fenn-lenn ellentéte végigkíséri a verset. A vers végén derül ki, hogy az albatrosz a költő, tágabb értelemben a művész allegóriája, aki épp művészetével válik gúny tárgyává a közönséges tömeg számára. Mint láthatod, ennek a versnek a lírai énje nem egyes szám első személyben beszél. Kívülállóként, objektívebben szólal meg. Ez a tárgyilagos beszédmód a parnasszizmus művészi irányzatához köthető. Legfontosabb költői elve a l’art pour l’art (lár pur lár), a tiszta művészet eszméje volt. Képviselői számára a műalkotás tökéletességénél és szépségénél semmi nem volt fontosabb. A legtökéletesebb műformának a szonettet tartották. Az albatrosz című vers is szonettformában készült. Baudelaire verseskötetét, A Romlás virágait 1857-ben adták ki. Ugyanebben az évben jelent meg Flaubert Bovaryné című naturalista regénye. Nem véletlen, hogy innentől számítják a modernizmus kezdetét. De vajon mit jelent ez a furcsa, ellentmondásos cím? Baudelaire szerint a romlásból, vagyis a rosszból születhet szép is. Ez a szép, mint ahogy minden szépség, maga is elpusztul, mivel romlékony. A rosszból kinövő virágok a kötetben a versek, amelyek az emberek, köztük a költő, romlottságából fakadtak. A versek, a kötet virágai azonban örökkévalók. Ma is meghökkenti olvasóit az Egy dög című vers. Figyeld meg, hogyan válik egy bomló állattetem látványának leírása szerelmes verssé! „A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle, folyadékként és vastagon, fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve másztak az élő rongyokon.” A vers végén a látványból látomás lesz: „És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága”. Ez szerelmes vers? Igen. Baudelaire így folytatja: „De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön vad csókjaival megehet, én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm elrothadt szerelmeimet!” A szeretett lény isteni szép lényegét a műalkotás teszi halhatatlanná. Baudelaire Kapcsolatok című verse a szimbolizmus egyik programversének számít. Üzenete: a természetben minden összefügg, az ember élete egymáshoz kapcsolódó jelképek sorából áll. A költő feladata, hogy rámutasson ezekre a rejtélyes összefüggésekre. Templom a természet: élő oszlopai időnkint szavakat mormolnak összesúgva; Jelképek erdején át visz az ember útja, s a vendéget szemük barátként figyeli.”
A másik két költőóriás e korszakból Verlaine (verlen) és Rimbaud (rembó). Verlaine-t élete végén a szimbolista költők fejedelmévé választották. Rimbaud 17 évesen forradalmasította a költészetet, három év alatt megalkotta életművét, majd abbahagyta az írást. Verlaine Költészettan című verse ars poetica. A kezdősor kiemeli Verlaine költészetfelfogását: „Zenét minékünk, csak zenét.” Elveti a gondolati tartalmakat, helyettük a hangulatok kifejezését tartja a költők feladatának. A hangulatlíra legfőbb eszköze a zeneiség. Az Őszi chanson című versében, különösen Tóth Árpád fordításában, a mély magánhangzók halmozása, a hangutánzó szavak és a tiszta rímek erősítik a vers zeneiségét: „Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón.” Rimbaud A magánhangzók szonettje című versében a hangoknak színeket, tulajdonít. A színek hangulatokat, majd képeket asszociálnak. Az ábécé betűi a világ teljességét, sokszínűségét jelképezik. A részeg hajó látomásos képáradatban, szimbólumok segítségével mutatja be egy elszabadult hajó útját. A céltalanul sodródó hajó számára maga az utazás élménye válik céllá. A Színvázlatok című kötetében a formai kötöttségek ellen is lázadó Rimbaud már csak prózaverseket, prózai formájú költői szövegeket írt. A kamasz Shakespeare, ahogy Victor Hugo nevezte őt, Egy évad a pokolban című kötetében leszámolt az irodalommal.
Baudelaire, Verlaine, Rimbaud költészete lázadás volt a korszak irodalmi, erkölcsi normái ellen. Álszentnek tartották azt az olvasót, aki ezt a lázadást nem fogadta el. „Modernnek kell lenni mindenestől” – írta Rimbaud.