A Kádár-rendszer válsága I.

Magyarország államadósága most is elég magas, ez a hétköznapokban sok problémát okoz. De vajon mikor kezdődött ez a folyamat? Az 1968-as új gazdasági mechanizmusnak az MSZMP-n belül már a kezdettől fogva komoly belső ellenzéke volt Biszku Béla és Komócsin Zoltán vezetésével. Moszkva ebben támogatta őket, mivel 1964-ben a Hruscsovot megbuktató Leonyid Brezsnyev a reformokat ellenző neosztálinista irányvonalat képviselte. 1972 februárjában Kádárt Moszkvában megfeddték. Az 50 legnagyobb vállalatot ismét közvetlen állami irányítás alá kellett vonni. A veszteségeket rendszeresen kiegyenlítették a nyereséges vállalatoktól elvont összegekből. 1973-ban felállították az Állami Tervbizottságot. Az 1962 óta érvényesített káderkiválasztás szempontjai közül ismét a megbízhatóság lett a legfontosabb. 1975-re a reformok legfőbb híveit elmozdították irányító pozícióikból. Az új gazdasági mechanizmus leállt.
A külpolitikai helyzet sem volt kedvező. Magyarország 1968-ban részt vállalt a Szovjetunióval a prágai tavasz leverésében, ez rontotta a korábbi jó nemzetközi megítélésünket. 1973-ban az újabb arab-izraeli konfliktus miatt az olajárrobbanás következtében az olaj ára ötszörösére nőtt, miközben a magyar áruk a világpiacon leértékelődtek. A Szovjetunió is a világpiaci árakhoz szabta a korábban fix áron adott kőolaj és földgáz árát. A cserearány ilyen mértékű romlása ahhoz vezetett, hogy az 1970-es évek végére Magyarországnak 8-szor annyi autóbuszt kellett szállítania, mint 10 évvel korábban.
Nyugaton a piacgazdaságok az életszínvonal csökkentésével, elbocsájtásokkal rendezték a problémát. A teljes foglalkoztatáshoz és az életszínvonal emeléséhez ragaszkodó Kádár a Nemzeti Bank vezetőjével, Fekete Jánossal egyetértésben azonban nyugati hitelfelvételbe kezdett. Az ország adósságállománya 1970-ben még csak 0,8 milliárd dollár volt, de 1989-re már 22 milliárdra emelkedett. A termelésből nem lehetett a felvett hiteleket finanszírozni, így újabb hitelek felvételére kényszerült a rendszer. Az ország adósságspirálba került, amiről a lakosság nem tudott. Kádárék megpróbálták az energiaimportot csökkenteni. Új szénkészlet-hasznosítási tervet dolgoztak ki, de a gyenge minőségű kibányászott szénnel nem lehetett az importot kiváltani. Az 1977-ben Csehszlovákiával aláírt bős-nagymarosi vízlépcsőterv sem volt alkalmas megoldás, ennek aláírásakor ugyanis nem vették figyelembe az ökológiai károkat, ezért Kádáréknak az elementáris tiltakozások miatt le kellett állítaniuk az építkezést.
Az 1970-es évek végére a politikai vezetés feladta az életszínvonal emelkedésére tett próbálkozásait, és az 1968-asnál radikálisabb lépéseket vezetett be. Kádár 1980-ra a reform korábbi ellenzőit, Biszku Bélát és Apró Antalt eltávolította még a Politikai Bizottságból is. Megpróbálta megerősíteni a falvakban virágzó háztájit, a második gazdaságot. Radikális árreformot vezetett be, aminek következtében a termékek 70%-a szabadárassá vált. Csak a legszükségesebb alapélelmiszerek árait tartották alacsonyan. De az infláció gyorsulása miatt ezt sem sikerült tartani, az 1980-ban 3,60 forintba kerülő kenyér 1990-re 30 forint fölé emelkedett. Az olcsóbb hitelek reményében 1982-ben Moszkva tiltakozása ellenére Magyarország felvetette magát a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap tagjai közé.
1982-re lehetővé vált az is, hogy a magyar vállalatok, pénzintézetek saját részvényeket bocsássanak ki. Emellett megpróbálta a rendszer a második gazdaság lehetőségeit a vállalatokon belül is kamatoztatni. 1985-re több ezer vállalati és egyéb gazdasági munkaközösség, VGMK és GMK jött létre. Ettől kezdve az ország ¾-e részt vett a második gazdaságban. Brezsnyev 1982-es halála után már Moszkva sem akadályozta a reformokat. 1987-ben bevezették Magyarországon a személyi jövedelemadót és megszavazták a társasági törvényt, ez lehetővé tette az állami cégek magánkézbe, akár külföldi kézbe adását is. A reformok ellenére 1990-re a szocialista országok között Magyarország volt a legeladósodottabb ország, nálunk volt a legnagyobb az egy főre eső államadósság.