A francia forradalom és Napóleon

„Nemzetek, országok! kik rút kelepcében Nyögtök a rabságnak kínos kötelében, S gyászos koporsóba döntő vas-igátok Nyakatokról eddig le nem rázhatátok; Ti is, kiknek vérét a természet kéri, Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri! Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”
1789. A francia forradalom hírére egész Európa felkapta a fejét, mintha megérezte volna, hogy nem egy gyorsan ellobbanó lángról van szó. Erre Magyarországon Batsányi János verse a példa. De hát hogyan is kezdődött ez a világrengető eseménysor? Nézzük, kik kerültek a figyelem középpontjába, kik írták a francia nép történelmét!
XVI. Lajos 175 év után hívta össze a rendi gyűlést Franciaországban. Ki hitte volna, hogy égzengés, földindulás következik? Pedig az előjelek megvoltak. A közel két évszázados ancien regime (ejtsd: anszien rezsim) válságba került. A királyság a háborúk és a fényűző udvar miatt a csőd szélére került. A rendi gyűlés hírére felbolydult az ország. Röpiratok, panaszlevelek tízezrei keletkeztek. A harmadik rend képviselői az egész nép szószólóiként léptek fel.
A versailles-i gyűlésen a harmadik rend képviselői magukat Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek nyilvánították. Ezzel elindították a lavinát. A hírek hallatán Párizsban felkelés tört ki. Néhány héten belül országszerte mindenhol megmozdult a nép. Augusztus 4-én az új Nemzetgyűlés eltörölte a feudális előjogokat, 26-án elfogadta az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát. A kiáltvány a jogegyenlőséget, a népfelség elvét, a képviseleti rendszert, a tulajdon szentségét, azaz a felvilágosodás értékrendszerét fogalmazta meg.
Miután ellenlépésként a király és hívei csapatokat vontak össze, újra megmozdult a nép. A királyt és a Nemzetgyűlést Párizsba kísérték. A pénzügyi csőd elkerülésére kisajátították az egyházi javakat.
1791 őszére született meg az alkotmány, mely kialakította az alkotmányos monarchia rendjét. A király nyári szökési kísérlete és a továbbra is fennálló gazdasági problémák miatt az új rendszer nem tudott megszilárdulni. Az októbertől működő Törvényhozó Nemzetgyűlés képviselői megosztottak voltak az államforma és a háború vagy béke kérdésében.
És a külföld? Kezdetben kíváncsisággal, egyesek szimpátiával figyelték a híreket. A Habsburg és a porosz uralkodó XVI. Lajos királyi jogainak helyreállítását követelte. A háborút mégis Franciaország kezdte. A törvényhozásban a többség a feszültségek levezetését látta benne, s a király persze ezt támogatta.
Ki gondolta volna, hogy az 1792-ben kezdődő háború kisebb megszakításokkal több mint húsz évig tart? Számos ország bekapcsolódott a küzdelmekbe. Ki a forradalom megállításáért, ki az új rivális, az új polgári állam ellen. A háború Franciaországot is átalakította. Megszületett a köztársaság az új törvényhozással, a Nemzeti Konventtel. A királyt elítélték és kivégezték. A „forradalom védelme” nevében 1793. június 2-ától egy évig tombolt a terror Robespierre (ejtsd: robeszpier) és Danton vezetésével, a jakobinus diktatúra alatt. 1795-től egy sajátos köztársasági állam született, a Direktórium, amely főleg a nagypolgárságot képviselte. A társadalmi feszültségek feloldására egyik rendszer sem tudott megoldást kínálni. A bizonytalan belpolitikai helyzetet Napóleon használta ki a katonaságra támaszkodva. 1799-ben puccsal magához ragadta a hatalmat. Konzulátusa alig álcázott diktatúra volt.
Napóleon mindenki fantáziáját megmozgatja. Hogy miért? Mert ez a korzikai „kisember” a császári címet is megszerezte, s nemcsak Franciaországot emelte a dicsőség csúcsára, de másfél évtizedre Európát is átrendezte. Merkantilista politikájával stabilizálta a francia gazdaságot, a hadsereg megrendeléseivel serkentette az ipart. Értékálló pénzt adott ki, a parasztság nagy részét földhöz juttatta. Modernizálta a közigazgatást, polgári törvénykönyvet adott ki. Európai riválisait háborúk sorozatában verte meg. A legfőbb vetélytárs, Anglia azonban végig kitartott. Napóleon kontinentális zárlata a szigetország ellen közvetve a császár bukását okozta. Amikor a keleti nagyhatalmat, Oroszországot akarta a gazdasági blokád betartására kényszeríteni, „túl messzire ment”. 1812-es oroszországi hadjárata két éven belül Európa győzelmét hozta Napóleon felett. Száműzetéséből még megkísérelte a visszatérést, de a Waterloonál elveszített csata végleg lezárt egy korszakot.
A Bécsben ülésező nemzetközi kongresszus, melyen Európa számos uralkodója, államférfija tárgyalt, évtizedekre meghatározta Európa rendjét. A Szent Szövetség rendszere konzerválta az egyes országok politikai, társadalmi berendezkedését.