Grammatikai kapcsolóelemek (Kohézió II.)

A szöveg egyik sajátossága a szövegösszetartó erő, amellyel a szöveg egészét tudjuk összefogni. Ezért egyrészt a jelentésbeli kapcsolóelemek felelősek, másrészt fontos szerep jut a grammatikai kapcsolóelemeknek, amelyek az egymás után következő mondatok kapcsolódását biztosítják, és megteremtik köztük az összefüggést.
A nyelvtani kapcsolóelemek a szöveg szerveződését abban segítik, hogyan fűzzük egymáshoz a mondatokat. Ilyenek a névelők, a toldalékok, és a kötőszavak. A szöveg értelmi egységének megteremtésében – az utalások mellett – a hiánynak is meghatározó jelentősége van. Hallgasd meg Örkény Istvántól a Használati utasítás című novellarészletet!
HASZNÁLATI UTASÍTÁS A mellékelt novellák rövidségük ellenére is teljes értékű írások. Előnyük, hogy az ember időt spórol velük; mert nem igényelnek hosszú hetekre-hónapokra terjedő figyelmet. Amíg a lágy tojás megfő, amíg a hívott szám (ha foglaltat jelez) jelentkezik, olvassunk el egy Egyperces Novellát. Rossz közérzet, zaklatott idegállapot nem akadály. Olvashatjuk őket ülve és állva, szélben és esőben vagy túlzsúfolt autóbuszon közlekedve. A legtöbbje járkálás közben is élvezhető!
Elsőként figyeld meg a kötőszavakat! Milyen szerepük van?
Olvashatjuk őket ülve és állva, szélben és esőben vagy túlzsúfolt autóbuszon közlekedve.
A kötőszavakkal a szavak, tagmondatok, mondatok közötti tartalmi-logikai kapcsolatot tudjuk kifejezni. A szövegben és kötőszóval a szavak kapcsolatos viszonyát, míg vagy kötőszóval a választás lehetőségét fejeztük ki.
Vizsgáljuk tovább a nyelvtani kapcsolóelemek szerepét!
A mellékelt novellák rövidségük ellenére is teljes értékű írások. Olvashatjuk őket ülve és állva, szélben és esőben vagy túlzsúfolt autóbuszon közlekedve. A legtöbbje járkálás közben is élvezhető!
Az ismétlések elkerülése végett névmások segítségével utalhatunk a kulcsfogalomra, a témára. Jelen esetben a kulcsfogalom a novella, amelyre az őket névmással utaltunk vissza. Ezt anaforának hívjuk. Ha a szövegben a kulcsfogalom és a névmás fordított sorrendben hangzott volna el, akkor előreutalnánk a szövegben. Az előreutalást hívják kataforának. Ha csak annyit mondanánk a novellák konkrét említése helyett, hogy ’ezek’, – vagyis csak a beszédhelyzet ismeretében tudhatjuk, mire vonatkozik a rámutatás – akkor ez egy deixis lenne. Nemcsak szavakra, mondatokra, szövegrészletekre, hanem akár egész szövegre is utalhatunk. Az utalás sajátos formájának tekintjük a hiányt. Ilyenkor a már említett fogalom elhagyásával utalunk vissza a korábban már elhangzott információra, ahogy azt az első két mondatban is láthatod:
A mellékelt novellák rövidségük ellenére is teljes értékű írások. Előnyük, hogy az ember időt spórol velük; mert nem igényelnek hosszú hetekre-hónapokra terjedő figyelmet.
A kulcsszó ismétlése nélkül is tudjuk, hogy a második mondat témája is a novella. Ebben segítenek az egyeztető toldalékok. Az előnyük szón található birtokos személyjel és az igényelnek igén beazonosítható személyragok utalnak az előző mondat alanyára, a novellára. De ugyanígy visszautal az előzményben megnevezett tárgyra a tárgyas igeragozás, míg az időjelek a szöveg időszerkezetét teremtik meg. Alapvetőnek hangzik, de gondold el, hogyan bontaná meg egy szöveg értelmi egységét, ha egy történetet időbeli egyeztetés nélkül mesélnél el.
Talán nem is gondolnánk, hogy egy névelő is hozzájárulhat a szöveg egységének megteremtéséhez! Pedig a névelőknek fontos szerepük van az új, illetve a már ismert információ megkülönböztetésében: amikor egy fogalmat először említünk, határozatlan névelőt használunk, másodjára viszont már határozott névelőt illesztünk elé. Például így:
Egy novella elolvasása mindig tanulságos. Ugyanis a novella mindig sorsfordulatot mutat be.
A szöveg a jelentését a jelentésbeli és nyelvtani kapcsolóelemek segítségével nyeri el. Ezt nevezzük belső kontextusnak. A szöveg teljes jelentéséhez azonban szükség van a külső kontextus, vagyis a kommunikációs tényezők ismeretére is.