Filozófiai elgondolások a társadalmi szerződésről

A hangyabolyban élő állatok mindegyike megható buzgalommal tevékenykedik a közösségért. Vajon hozzájuk hasonló az ember is? Arisztotelész szerint igen, az ember zoón politikon, vagyis társadalmi lény.
Azonban lehet, hogy eredendően mégis inkább olyanok vagyunk, mint a tigris, aki magányosan él. Akkor miért élünk mégis társadalomban? Számos filozófus szerint azért, mert társadalmi szerződést kötöttünk egymással. De mi késztetett minket erre, miért nem maradtunk magányos, tigrisszerű létben? A filozófusok szerint azért, mert a tigrissel ellentétben mi értelmes lények vagyunk, és belátjuk, hogy a szerződéssel előnyökhöz jutunk.
Hobbes szerint a természeti állapotban lévő, vagyis a társadalom előtti embert csak a saját önérdeke hajtja. Az emberi vágyak korlátlanok, mivel ha kielégült az egyik, rögtön ott van a másik. És mivel a természet erőforrásai végesek, a természeti állapotban „mindenki háborút folytat mindenki ellen” és „ember embernek farkasa”. Így az emberi élet „magányos, szegényes, állatias és rövid”.
A szerződést azért kötjük meg, mert békét, hosszabb életet, és a vágyaink nyugodtabb kiélését szeretnénk. De hogyan tudunk szerződést kötni, ha az eredendő tulajdonságunk az, hogy nem bízunk egymásban? Csak úgy, ha egy független szuverénre ruházzuk át a teljes hatalmat. Ennek a legfőbb feladata az lesz, hogy kordában tartson minket, és betartassa velünk a törvényeket azért, hogy béke legyen. „És így születik meg az a nagy LEVIATÁN, az a halandó isten, amelynek békénket és oltalmunkat köszönhetjük” – írja Hobbes. A szuverén nem tagja a szerződésnek, mert akkor vitatnánk a döntéseit, és ez azzal fenyegetne, hogy visszazuhanunk a hadiállapotba. Ezért a hatalom nem elszámoltatható, semmilyen döntéséért felelősségre nem vonható, és egyedüli forrása annak, hogy mi igazságos.
Talán Hobbes túl negatívan szemlélte az eredendő embert, és talán jobban bízhatunk természetes tulajdonságainkban?
Locke épp így gondolta. Szerinte a természeti állapot elvileg békés is lehet, mert vannak olyan jogaink, amelyek természetesek, soha el nem vehetők. Ezek az élethez, a szabadsághoz, a tulajdonhoz való jogaink. Azért van mégis szükség a szerződésre, mert az ember részrehajló, és ha konfliktus támad, nincs külső bíró, aki igazságot tenne. Így a természeti állapot ingatag. Azért kötünk szerződést, hogy biztosítsuk a természetes jogaink hatékonyabb védelmét. Locke szerint a hatalom feladata az, hogy szolgáljon minket. Ha nem tudja biztosítani a jogaink védelmét, elmozdítható. Szükség van a hatalom ellenőrzésére és megosztására is.
Mi van akkor, ha épp fordítva áll a dolog: a társadalmiság eredményez hátrányokat, és a természeti állapot az előnyösebb?
Rousseau szerint a történelem épp ezt mutatja. A természeti állapot szerinte békés volt, az emberek egymástól függetlenül éltek, és a természetes jóság jellemezte őket. A társadalmisággal, a föld felosztásával viszont egyenlőtlenség keletkezett, és az erősebbek szolgaságba vetették a gyengébbeket. A szerződés törvényessé tette ezt a helyzetet, megszilárdította a magántulajdont és az azzal járó egyenlőtlenséget, a szabadság hiányát. A társadalmiság az ember jóságát is megrontotta, az egyenlőtlenség versengést, önzést, irigységet szült.
Mivel a természeti állapotba már lehetetlen visszatérni, egy lehetőség maradt: új megállapodást kell kötni. Olyat, amelyben szabadok és erényesek maradunk.
Hogy lehetséges ez? Meg kell változtatni az emberi természetet! Ha a társadalmi lét a természeti állapot jóságos emberét önzővé tudta változtatni, akkor ez azt jelenti, hogy az emberi természet (például neveléssel) alakítható.
Gondolj bele, úgy is nevelkedhettél volna, hogy soha nem különülsz el a társaidtól, nem kapsz saját játékokat, hanem mindig közösségi játékokat játszol!
Ha a magánérdekeiket háttérbe toló, a közösség javát kereső egyének kötnek szerződést, akkor megvalósul az erényesség és a szabadság is. Lehetővé válik, hogy az általános akarat, vagyis a közjót megvalósító akarat irányítása alatt egyesüljünk, és mégse váljunk alávetetté. Nem leszünk alárendeltek, szabadok maradunk, mert közösségi énünkkel mi épp azt akarjuk majd mindig, ami a közjó.
Az ember önző, és csak a korlátlan hatalom tudja kordában tartani? Vagy az ember csupán kissé részrehajló, és ezt a társdalomnak kell korrigálnia? Vagy az ember eredendően jó, és pont a társadalom rontja el? Kivel értesz egyet?