Társadalmi szolidaritás

Közel sem vagyunk egyformák. Más családba születtünk, másképp nevelkedtünk, és jelenleg is mindannyian eltérő körülmények között élünk, más és más karakterrel más és más értékeket vallunk, különféle célokat követünk. A társadalom tagjaként azonban olyan alapvető jogokra tartunk igényt, amelyek a különbözőségek ellenére is biztosítják az igazságosságot. Egy vízilabda-mérkőzésen pl. az ellenfelek érdekei ellentétesek: mindkét csapat győzni szeretne, amit csak közösen elfogadott szabályok alapján tehetnek meg, mert így igazságos.
Az igazságosság ugyanis az együttélés és együttműködés meghatározó alapelve, egyúttal az egyes közösségek működésének legfőbb feltétele. Ezen erény révén tudjuk megóvni a közösség rendjét és biztosítani a közjót. Erre hivatott a jog, a törvény, illetve a játékszabály, amiket mindenkinek be kell tartania, következetesen kell érvényesítnie. Ha nem tesszük, igazságtalanságot követünk el. A korábban említett meccsen a bíró hivatott betartatni a játékszabályokat, ebben vagytok érdekeltek, hiszen ha felrúgjátok ezeket, káoszba fulladhat a mérkőzés, a bajnokság pedig leállhat.
De ezen túl az igazságosságnak vannak más etikai funkciói is. Ilyen a kölcsönös igazságosság, ami az egyes embereket az egymás iránti tisztességes eljárásra ösztönzi. Arisztotelész ezt úgy fogalmazta meg, hogy „megadni mindenkinek azt, ami őt megilleti”. Az osztó igazságosság figyelembe veszi a tagok helyzetét, ennek megfelelően osztják el a terheket, de az előnyöket és a megbecsülést is. Ezért nem lehet egy kapott gólért kizárólag a kapust felelősségre vonni. A kiegyenlítő igazságosság azt jelenti, hogy a közjóból a rászorultak érdemeiktől függetlenül legalább minimális mértékben részesülnek. A csapat minden tagja tehát a sikerből egyaránt kell, hogy részesedjen, még ha aktívan nem is vett részt a játékban, mert pl. iskolába menet eltörte a lábát. Itt a szociális érzékenységnek, a méltányosságnak jut a főszerep.
Rawls a XX. sz. egyik legjelentősebb gondolkodója épp erre építette a méltányosságként felfogott igazságosság elméletét. Eszerint az igazságosság két elvre épül: minden embernek ugyanannyi joga van, de ezeknek harmonizálniuk kell a többiek szabadságával; az egyenlőtlenségeket úgy kell alakítani, hogy mindenki számára, még a legrosszabb helyzetben lévők számára is, a lehető legelőnyösebbek legyenek, ráadásul a pozíciók és hivatalok mindenki számára betölthetők legyenek. Csakhogy az embereket személyes érdekeik (is) vezérlik, ezért ez az egoista törekvéseiknek azzal kívánja elejét venni, hogy a tudatlanság fátyla mögé rejti az érdekeket. Mintha a csapat abban a kérdésben, hogy ki vegye át majd a kupát, akkor dönt, amikor még nincs tisztában ennek az előnyeivel vagy a hátrányaival. Ez nehezen kivitelezhető, ráadásul Rawls elképzelése nem számol azzal, hogy az embernek vannak kötelességei is, amelyeknek eleget kell tennie.
Egy csapatban előfordul, hogy valakinek nincs elég pénze jó felszerelésre, vagy lelki válság miatt nehezebben megy a játék. Ilyenkor a közösség, a csapattagok anyagilag kisegítik a társukat, vagy lelki problémák esetén türelmesebbek, segítenek átbeszélni a problémákat. Ez a csapat érdeke is. Ezt a tettekben megnyilvánuló segítőkészséget, törődést, az egyének, illetve az egyén és a társadalom közötti kölcsönös, közös érdekeken alapuló összetartást, közösségvállalást, valamint a testvériség, felebaráti szeretet ezen erényét nevezzük szolidaritásnak. Korlátoznia kell a közösség érdekeit veszélyeztető érdekellentéteket, de nem akadályozhatja a tisztességes versenyt. A szolidaritás megnyilvánulhat valamely személy, társadalmi réteg vagy akár egy nemzet irányában is. Ez is alapvető feltétele az emberi jóllétnek, s e nélkül nincs emberiesség sem. Csapatod sikeres szereplésének tehát nélkülözhetetlen alapja a szolidaritás, az összetartás, ami komoly erkölcsi felelősséggel is jár.