Bioetika

A hétvégén tétmérkőzést játszottunk, de vesztettünk, mert Marci sorban hagyta ki a helyzeteket. Nem tudtam mire vélni dolgot, ezért meccs után kérdőre vontam. Marci válasz helyett visszakérdezett: Mit tennél, ha halálos beteg barátod azt kérné tőled, hogy titokban kapcsold ki lélegeztetőgépét? Meg sem várva a választ folytatta: Az orvosok szerint pár hónapot élhet még, azt is csak iszonyú szenvedések árán. A szüleire rá sem lehet ismerni, megviseli őket, hogy tehetetlenül kell végignézniük fiúk kilátástalan haláltusáját. Talán mindenkinek az lenne a legjobb, ha kikapcsolnám azt a gépet! Mitől ilyen nehéz jó döntést hozni?
Fogós kérdés. A halálhoz való viszony átjárja az egész emberi gondolkodást, Heidegger egyenesen halálhoz mért létről beszél. Ezen azt értette, hogy életünket a megmásíthatatlan vég árnyékában éljük, eszerint osztjuk be a rendelkezésre álló évtizedeinket, és ennek megfelelően alakítjuk társas viszonyainkat. A természetben és a korai időkben az élet természetes részeként értelmezték a halált: az elöregedett, beteg állatokkal a társaik nem törődnek, esetenként el is pusztítják őket; az ókori államokban a felesleges vagy életképtelen csecsemőket kitették az utak mellé; egyes törzseknél a hősi halál révén kerülték el az öregséggel járó gondokat, az idős eszkimók pedig hátramaradtak a „téli éjszakában”, így biztosítva törzsük továbbélését. Ahány kultúra, annyiféle értékrend és megoldási mód. A kereszténység és a természetjogi elméletek az élethez és az emberi méltósághoz való jog hangoztatásával új értelmezést adtak a halálnak. Az orvostudomány fejlődése pedig megteremtette a lehetőséget arra, hogy bizonyos betegségeket kiküszöböljünk, illetve az életet akár mesterséges beavatkozással is meghosszabbítsuk. Ez olykor azt is jelentheti, hogy a beteg az egész hátralévő életét (akár évtizedeket is) eszméletlen állapotban, puszta vegetatív létben tölti, ezzel együtt személyisége teljesen leépülhet, vagy elviselhetetlen fájdalmak között, illetve azokat gyógyszeres kábulattal enyhítve éli a mindennapjait.
Ez új erkölcsi kérdéseket vet fel. Van-e az ilyen életnek értelme? Élhető-e így valódi emberi élet? Nem jobb-e ilyen esetben a kegyes halál, az eutanázia? Kinek áll jogában döntést hozni, ki vállalhatja fel ennek az erkölcsi következményeit, az ezzel járó felelősséget? Hogy ezek a kérdések mindmáig aktuálisak, az abból is látszik, hogy az eutanáziának nincs egyetlen, egyértelmű definíciója. Általános értelemben eutanáziának azt a szándékos tettet nevezzük, amelynek során A kioltja gyógyíthatatlan B életét B érdekében. Eszerint két alapvető típus különböztethető meg. Aktív eutanáziáról akkor beszélünk, ha valaki irgalomból direkt módon közreműködik a beteg halálában – például halálos gyógyszeradagot ad be. Passzív eutanázia (meghalni hagyás) esetén a beteg létfenntartását szolgáló körülményeket számoljuk fel – például kikapcsoljuk a lélegeztető berendezést. Megkülönböztethetjük az önkéntes eutanáziát a nem önkéntestől. Az első esetben a beteg tudtával és beleegyezésével következik be a halál, utóbbi esetben a beteg már vagy még nincs öntudatánál (például súlyosan sérült újszülött).
Az eutanázia ellen is szólnak érvek, például az „élet szentsége” elv, amely szerint az élet kioltása minden körülmények között erkölcstelen. A következményetika szerint csak akkor lehetne erkölcsös, ha az érdekeltek számára a legnagyobb jót eredményezné. Az eutanázia ellen szólhat az is, hogy a halál előidézésekor nem tudhatjuk, hogy a közeljövőben a tudomány nem szolgál-e olyan új eredménnyel, ami által a korábban halálosnak tekintett betegség gyógyítható lesz. Az orvosi etikával is összeegyeztethetetlen az eljárás, ezt hangsúlyozza az eutanáziadeklaráció és az orvosi eskü is.
Melyik hozzáállás fogadható el erkölcsileg? Egyértelmű, általánosítható válasz nem adható, csakis konkrét esetekben hozható döntés! Hisz összefügg a személyes szabadság és az emberi méltóság jogával, másrészt a halál nem magánügy, mivel kihat a környezetünkre (például a családra, barátokra) is. Marci kérdésére azonnali hathatós választ nem találtunk, de kezdtük felismerni: tartalmas életet csak akkor élhetünk, ha tisztán látunk a halál kérdésében is.