Összeomlás. Népvándorlás és a Nyugatrómai Birodalom megszűnése

Csak képzeld el: elfogy a benzin. Az élelmiszert nem tudják a városokba szállítani. Az energiaellátás akadozik. A városokat elhagyják az emberek, az alapvető árucikkekben is hiány lesz. A gazdaság leállása miatt az állam az adókat sem tudja beszedni. És ha eltűnik az állami irányítás, nem lesz, aki javítsa az utakat, üzemeltesse a kórházakat és az iskolákat. Kifinomult civilizációnk hamar összeomolhat, hasonlóan, mint az ókor végén Róma.
A III. század súlyos válságot hozott. Pestisjárványok népességcsökkenéshez, az adók emelkedéséhez vezettek, katonacsászárok uralkodtak. Rómát keletről az újperzsa birodalom fenyegette, az északi határ felől pedig megkezdődött a germán népek vándorlása, akik számára a határon túli civilizált világ a csodák földje volt. A rendet csak Diocletianus [ejtsd: DIOKLECIÁNUSZ] császár tudta helyreállítani a III. század végén. Négy központtal négy császár irányította a birodalom részeit, ezzel megszűnt Róma központi szerepe, és a császár dominusként (ejtsd: DOMINUSZként), korlátlan úrként kormányzott. A dominatus (ejtsd: DOMINÁTUSZ) korában az állam a költségeit egyre nagyobb adókkal fedezte, ez pedig elszegényedéshez vezetett. A nagybirtokokon a rabszolga-utánpótlás akadozása miatt egyre inkább bérlőkkel, colonusokkal [ejtsd: KOLÓNUSZokkal] műveltették meg a földeket. A magánhadsereggel rendelkező nagybirtokosok ugyanakkor védelmet is biztosítottak a bérlők számára. A városokból is megindult a vidékre település. Diocletianus árakat és béreket befagyasztó rendeleteinek csak a feketegazdaság megerősödése lett az eredménye. Sikeresebb volt utóda, Constantinus (ejtsd: KONSZTANTINUSZ) császár, aki 313-ban, a milánói rendeletben engedélyezte a kereszténység szabad gyakorlását. A csökkenő jelentőségű Róma helyett Konstantinápoly néven új fővárost hozott létre. Az egyház az államnak is támogatást nyújtott, a katonák szívesebben harcoltak hitük védelméért a barbárokkal szemben, mint a császárért.
Szükség is volt elszánt katonákra, mert a 370-es években a népvándorlás nagy hulláma kezdődött meg. A szárazabb, melegebb időjárás miatt új legelőket keresve Belső-Ázsiából nyugatra indultak a nomád hunok, akiket kelet felé a Kínai Nagy Fal tartóztatott fel. A hunok maguk előtt űzték a kisebb népeket, akik hosszú vándorlás után szembetalálták magukat a Római Birodalom falaival. A germán gótok százezer harcosa kért menedéket a császártól, hogy a határ mellé betelepülhessen. Hamarosan azonban harcra került sor a légiók és a gótok között, s ez utóbbiak 378-ban katasztrofális vereséget mértek a birodalomra. A császár is elesett. Utódja, Theodosius (ejtsd: TEODÓZIUSZ) megengedte, hogy a gótok szövetségesként letelepedjenek a határoknál. 395-ben a birodalmat kettéosztotta egy nyugati és egy keleti részre. A még kevesebb bevétellel bíró Nyugatrómai Birodalom ettől kezdve egyre esélytelenebbül próbálta megtartani a határokat. 406 szilveszterén burgundok, frankok és vandálok keltek át a Rajnán, ezzel Gallia és Hispánia elveszett, a nyugati gótok pedig 410-ben elfoglalták Rómát. A kortársaknak ez jelentette a vég kezdetét. A következő években a rómaiak kiürítették Britanniát, a 430-as években pedig a birodalom a hunok óriási birodalmával és annak vezetőjével, Attilával nézett szembe. Attila halála után a hunok birodalma széthullott, a vandálok megszállták Észak-Afrikát, 455-ben pedig kifosztották Rómát. 476-ban a helyi germán hadvezér leváltotta a császárként uralkodó kisfiút és magát tette meg Itália királyává. Ezzel a Nyugatrómai Birodalom megszűnt. Területén barbár államok jöttek létre: Itáliában a keleti gótok, Hispániában a nyugati gótok telepedtek le, az angolszászok Britanniába keltek át.
A Keletrómai Birodalom azonban állta a támadásokat, Konstantinápolyt hatalmas falak védték. Justinianus (ejtsd: JUSZTINIÁNUSZ) császár volt az első, aki sikerrel kezdte meg a birodalom „visszaszerzését”. Serege partra szállt Afrikában, és megdöntötte a vandál államot. 550 körül Itáliából is kiszorították a gótokat, és Hispánia egy részét is visszafoglalták. A császár halála után mindez elveszett. A Colosseum romjai között kecskék legeltek, a lakosság 30 000 főre zsugorodott. Nem más történt, mint az ókori világ végleges összeomlása.