Kölcsey Ferenc költői világa

Tudod, hogy van egy születésnap január 22-én, amit az egész ország ünnepel? 1823-ban Szatmárcsekén ezen a napon született a Himnusz. Szerzője, Kölcsey Ferenc romantikus költő, a magyar irodalomkritika első képviselője és a kor reformpolitikusa. Országgyűlési követként nagyra becsült szónok. Értekező prózája is jelentős.
Pályáját az 1810-es években a klasszicizmus és a szentimentalizmus jegyében kezdte. Témái: a magány, az élet értelmének keresése, a harmónia hiánya. Az Elfojtódás című 1814-es költemény is a vágy és a valóság ellentétéről szól. A kínzó fájdalom megszólaltatása a szentimentalizmushoz utalja a művet. Kölcsey művészete 1817-től vett fordulatot. Eltávolodott a Kazinczy képviselte klasszicista irányzattól. Az antik minták helyett a nemzeti hagyományok fontosságát vallotta.
A Himnusz, a nemzeti összetartozás jelképe 1829-ben jelent meg nyomtatásban az Aurora című folyóiratban. Erkel Ferenc egy pályázatra zenésítette meg 1844-ben.
A cím műfajjelölő. A himnusz Istenhez szóló könyörgés. Ebben az esetben a költő egy transzcendens erőtől várja a magyar nép sorsának jobbra fordulását. Az alcím a témát jelöli meg: a magyar nép nehézségekkel teli történelmére irányítja a figyelmet. A költő a himnuszok hagyományos ABA (a, bé, a) szerkezetére épít. Az A-val jelölt strófák keretet alkotnak a költemény körül. Az első versszak az Istenhez fordulás és a kérés megfogalmazása. Az utolsó strófa megismétli Isten megszólítását és a könyörgést. A B-vel jelölt rész a kérés indoklása, vagyis az érvelés. A költői érv lényege, hogy a magyar nép már eleget szenvedett ahhoz, hogy vége legyen a sorscsapásoknak.
A második és a harmadik versszakban a lírai én a jeremiádköltők módjára számba veszi mindazt, amit a magyar nemzet ajándékul kapott az Istentől. A magyar történelem dicsőséges napjai elevenednek meg. A kalász és a nektár bőségtoposzként szerepelnek. Azonban a nép által elkövetett bűnök következménnyel járnak. A történelmi tabló folytatódik, de a 4.-től a 6.-ig strófáig már nehéz pillanatoknak lehetünk tanúi: rabló mongol, török rabiga sanyargatta a népet Isten büntetéseként. A legnagyobb csapás mégis a testvérviszály: „s lettél magzatod miatt magzatod hamvedre”. A 6. versszak oximoronjai kifejezik a magyar számkivetettségét: „nem lelé honját a hazában”.
A költő nyelvezetének archaizmusával a Bibliát és a krónikás hagyományokat idézi. Középkori prédikátorköltőként közvetít az Isten és a nép között. A 7. strófa érték-és időszembesítésben mutat rá a dicső múlt és az értéktelen jelen ellentétére. A vár, öröm és szabadság szavakat a kőhalom, halálhörgés és rabság váltja fel. A vers végkicsengése pesszimista. Míg az első versszakban áldást, addig az utolsóban szánalmat kér a költő. A 8. strófa tengerén kínjának kifejezése inverzión, azaz szokatlan szórenden alapul.
Az 1823-as Vanitatum vanitas az elmúlás szemszögéből tekint az életre. A cím, Hiúságok hiúsága, vagyis igen nagy hiábavalóság. Az alkotás a középkori vanitas-irodalomhoz kapcsolódik: a halál távlatából a földi hívságokra megvetéssel tekint. Az ókori sztoikus filozófiát idézi, amikor rámutat az emberi élet kicsinységére. Fő eszköze az értékfosztó metafora. A nagy történelmi személyiségeket, hadvezéreket, filozófusokat, művészeket és szónokokat lefokozó jellegű azonosítóval kapcsolja össze. Az emberiség valamennyi törekvését és összes javait a hiábavalóságok közé sorolja. Az antik példák és a tanító jelleg miatt a költemény klasszicista vonásokat mutat fel.
Kölcsey művészete a klasszicizmustól a romantikáig jutott. A Himnusz írója a nemzeti romantikus költészet megnyitója lett. 1989. óta pedig a Himnusz születésnapját A magyar kultúra napjaként ünnepeljük minden január 22-én.