Kölcsey Ferenc értekező prózája

Hallottál már a globalizációról? Vásároltál már nemzetközi üzletlánc boltjában? Ettél már a világot behálózó gyorsétteremben? Máris részese vagy a világ egységesedésének! A nyitottá váló világ gondolata azonban nem a XXI. század találmánya. Már a XIX. század is megszólalt a kérdésben Kölcsey Ferenc költőnk által:
„Most az angol Rómában, római Párizsban, francia Amerikában, amerikai magyar révparton; és a magyar az ég tudja hol? lakik. Most az újságszerkesztető a világ öt részének ír. …”
Kölcsey értekező prózájában fejti ki szakszerű véleményét a haza és a világpolgárság kapcsán. Művészeti és politikai nézeteit is megismerhetjük értekezéseiből. Írásaiban az ember kötelességeit is megfogalmazza, hogy örökül hagyja a jövő nemzedékének. A magyar értekező prózát Kölcsey Ferenc újította meg elsőként a magyar irodalomban. Erre a reformtörekvések fellendülése sarkallta.
Kölcsey az 1810-es években irodalomkritikával jelentkezett. Kazinczyval levelezésben állt, ekkor még hívei közé tartozott. A klasszicista eszmény szemszögéből Csokonai Vitéz Mihály népies szókincsét pallérozatlan vidékiességnek látta. Kölcsey a népiesség felé csak a következő pályaszakaszában nyitott. Berzsenyi-recenziójában szűk témavilágáért bírálta költőtársát, de a niklai remete metaforáit sem szívlelhette. Azok már akkor a romantika irányába mutattak, míg Kölcsey csak később azonosult az irányzattal. 1815-ben részt vett a nyelvújítási harcban. Szemere Pál barátjával együtt írták meg a Felelet a Mondolatra című gúnyiratot. Írásukban durván támadták a nyelvújítás ellenzőit, a hagyományőrző ortológusokat.
A 20-as években születtek jelentős tanulmányai. Ezekben az években távolodott el a klasszicizmustól, és a nemzeti hagyományok felé fordult. Olyan eszményi nemzetközösséget álmodott meg, amelyben az ember úgy teljesedhet ki, hogy közben a hazáját szolgálja. Az 1826-os Mohács című emlékbeszéde a mohácsi katasztrófa 300. évfordulójára született. Ebben hívja fel a figyelmet a világ egyetemességére:
„Az emberek egy közönséges nagy hazában élnek; érzéseiket s gondolataikat nagy tömegekhez szoktatták…”
De arról is beszél, hogy mindezek mellett meg kell őrizni nemzeti múltunkat:
„Isten egy szívnek egy kebelt teremte: így egy embernek egy hazát.”
A nemzet életét az egyes ember életével állítja párhuzamba. Ezt a gondolatot a német Gottfried (gotfrid) Herder is megfogalmazta. Eszerint egy nemzet önálló személyiség: először gyermekkorát éli, ifjú és felnőtt lesz. Végül az öregkor, a hanyatlás következik.
Az 1826-ból származó Nemzeti hagyományok című értekezése a reformkori Magyarország legfontosabb tételeit fogalmazza meg. Az író Herder nyomán a kultúra két fejlődési típusát rajzolja meg. A görög típusú kultúra idegen behatás nélkül, önmaga hagyományaiból táplálkozik. Az eredetiséghez ragaszkodó romantikus költőnek ez a szimpatikus megoldás. A másik út az, amikor egy adott kultúra külső ösztönzés mentén jön létre, mint az antik római Végül pedig a nemzeti hagyományok jegyében tér vissza a kuruc- és népdalokhoz, amiket magasabb szintre kíván emelni.
1832-től 1833-ig vezette Országgyűlési naplóját. Politikai helytállásáról és retorikai tudásáról két beszéde is tanúskodik. Az örökös megváltás tárgyában címmel 1834-ben a jobbágyok felszabadítását sürgette. A közgyűlés a jobbágyfelszabadítás megtagadását követelte képviselőitől. Ezért a költő 1835-ben Búcsú az Országos Rendektől című beszédével távozott az országgyűlésből.
Az 1834-es Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című intelmében foglalja össze életelveit az író unokaöccse számára. A Kölcsey által felvetett kérdések manapság is aktuálisak. Mai szavakkal élve: globalizáció, kozmopolita, azaz világpolgár. Költőnknek ehhez a nyelvhasználathoz is lenne egy-két szava!