A realista és naturalista epika jellemzői. Balzac és Stendhal

Mi a nagy vagyonok titka? Sokan teszik fel ezt a kérdést, mert sokan szeretnének meggazdagodni. No és persze nagy karriert befutni. Az élet versenypálya lett. Van, aki az elsők között ér célba, de vannak utolsók is. A sportban ez természetes, hiszen egyértelműek a játékszabályok. Aki nem tartja be őket, diszkvalifikálják. Az élet ennél jóval bonyolultabb. Sokan a szerény megélhetést tűzik ki célul. Mások kemény munkával, tisztességesen érnek el karriert. De vannak olyanok is, akik saját céljaik elérése érdekében lelkiismeret-furdalás nélkül letaposnak másokat. Jól tudták ezt a XIX. századi francia realista írók is, mint Balzac (bálzák) és Stendhal (sztendál), akik éppúgy kiábrándultak a saját korukból, mint a romantikus művészek. Napóleon bukása után az egyház és az arisztokrácia foggal-körömmel védte a pozícióját. Az új arisztokrácia és a felkapaszkodott nagypolgárok pedig mindent megtettek az érvényesülésért, a magas társadalmi pozíciókért és a pénzért. Gátlástalan, kíméletlen világ következett. A romantikusok elmenekültek ez elől a világ elől. Az álom, a múlt, a távoli, elérhetetlennek tűnő helyek lettek a boldogság szigetei számukra. A realista írók azonban szembenéztek koruk társadalmi problémáival. Le akarták leplezni azt a haszonelvű társadalmat, amelyben a legfőbb cél és érték a siker, vagyis a pénz és a pozíció.
A realizmus az irodalomban az 1830-as évektől jelentkezett, de az elnevezése jóval később született meg. 1849-ben Gustave Courbet (güsztáv kurbé), francia festő provokatív címmel állította ki a képeit Párizsban: Le réalisme! (lə réalizmə). Íme, a valóság! Innen ered az irányzat elnevezése. A realizmus térhódítására nagy hatással volt a természettudományos világkép, a szabadversenyes kapitalizmus és Napóleon bukása. A realista látásmódra leginkább a század legfontosabb filozófiai irányzata, a pozitivizmus hatott. A pozitivizmus szerint csak a ténylegesen adott valóság ismerhető meg. Ennek eszköze pedig a tudományos megfigyelés és a kísérlet. A realista regényírók is ebben a szellemben alkottak. Regényeikben fontos szerepet kapott a szereplők külső és belső jellemzőinek bemutatása és a részletező környezetrajz. Saját koruk társadalmának valóságát ábrázolták, szenvedélymentesen és tárgyilagosan. Mindent meg akartak mutatni, szépítés nélkül. A XIX. század második felének másik művészeti irányzata, a naturalizmus a realista ábrázolásmódból kiindulva az embert az öröklődés és a környezete által meghatározott biológiai lénynek fogta fel. Émile (émil) Zola, a naturalista irodalom első képviselője, a társadalom legalsó rétegének életét mutatta be: a bűnözők és a prostituáltak világát. Új téma lett a nyomor, a szexualitás, a betegség és a halál. Zola az ösztönök világával szembesítette az olvasót. „A regény: tükör; hosszú úton vándorol – írja Stendhal. – Hol az ég kékjét tükrözi, hol az út pocsolyáinak sarát. És maguk erkölcstelenséggel vádolják azt az embert, aki a tükröt viszi?”
A realista irodalom képviselői, Balzac és Stendhal nem a rendkívülit, hanem a hétköznapok világát mutatták be, tipikus embereket tipikus szituációkban. Ám a regényeikben mindig megjelenik egy-egy nagyratörő, kivételes hős, aki szembesül kisszerű környezetével. E hősök a társadalom alsó rétegeiből származnak. Eszményképükhöz, Napóleonhoz hasonlóan a tömeg fölé akarnak kerülni. Végigjárják a hierarchia összes fokát, így az egész társadalomról képet kapunk. A realista regény többnyire karrierregény. Balzac hősei valóra váltják a céljukat. Ennek azonban ára van. Le kell számolniuk az illúzióikkal, és el kell fogadniuk az adott világ törvényeit. Így azonban erkölcsileg elbuknak. Stendhal hőse, Julien Sorel (zsülien szorel) fontosabbnak tartja, hogy ne veszítse el végleg a becsületét, ezért a karrierért folytatott harcban bukik el. Balzac regényének, a Goriot (gorió) apónak a hőse Rastignac (rásztinyák), vidékről költözik Párizsba, hogy jogot tanuljon. Hamar rájön, hogy tanulással nem éri el a célját. Miután megismeri a párizsi társadalmat, egész Párizst erkölcsi posványnak tartja. „Fura egy posvány – mondja neki Vautrin (votren), a körözött fegyenc. – Aki kocsin jár benne, és úgy sározza be magát, az tisztességes ember, aki gyalog, az gazember.” Később már Rastignac sem talál különbséget az arisztokrácia és a bűnözők világa között. A valóságban még nem, de gondolatban már képes lenne embert ölni, ha ezen múlna a karrierje.
Balzac totális képet adott korának francia társadalmáról. Ezt egymással összefüggő regények sorozatában, egy regényciklusban alkotta meg. A főhősök több regényben is felbukkannak mellékszereplőként. Rastignac például az Elveszett illúziókban igazságügy-miniszterként tűnik fel. A regényciklusnak Balzac az Emberi színjáték címet adta. A becsületükről lemondó karrierista hősök és a nagy vagyonokká felhalmozódó pénz útját követhetjük benne nyomon. E két út előbb vagy utóbb találkozik Balzac regényeiben.