A II. ipari forradalom

Ezt a történetet méltán nevezhetnénk modern mesének. Így kezdődik: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy feltaláló. Szegény sorból érkezett, nem is járt felsőbb iskolákba. Szembetalálkozott valamilyen technikai problémával, gondolkodott, gondolkodott... és aztán kis idő múlva okos fejéből kipattant az ötlet. Éjt nappallá téve dolgozott rajta, és megszületett a találmány. A találmányt szabadalmaztatta, és gyártani kezdték. Az új termék sikeres lett, a feltaláló pedig meggazdagodott. Ilyen történetek ezrével játszódtak le a XIX–XX. század fordulóján. Az új ipari korszak, amelyet a II. ipari forradalom időszakának hívunk, akárcsak közel száz évvel korábban az I. ipari forradalom, a termelés minőségi és ugrásszerű mennyiségi fejlődését hozta.
Az egyik lényeges változás az új anyagok megjelenése volt. Ilyen például az acél, amely a kevésbé ellenálló vas használatát szorította ki. Gyártására új eljárásokat dolgoztak ki. A legelterjedtebb a Bessemer-kemence alkalmazása volt.
A kémia tudományának fejlődése vezetett a vegyipar felfutásához. Új anyagok tömeggyártása indult be, ilyen volt az alumínium, a gumi, a cement, a papír, a mosószóda. Ennek a korszaknak köszönhetjük az első műanyagok alkalmazását is.
Energiaforrásként elsősorban még mindig a kőszenet használták, de ekkor kezdte meg pályafutását a kőolaj is. A XIX. század végén Bakuban és az Amerikai Egyesült Államokban termelték a legtöbbet, és a motorizáció terjedésével egyre nagyobb mennyiségekre volt szükség.
A petrolkémia – a kőolaj feldolgozása – teremtett lehetőséget arra, hogy a mai értelemben vett autózás megszülessen. A kőolajból előállított benzin adta a hajtóerejét a robbanómotornak, amelynek Nikolaus Otto dolgozta ki elsőként a terveit. Kísérleteztek már korábban is különböző üzemanyagokkal (gőz, gáz, alkohol stb.), de az áttörést a benzin hozta meg. Ezzel nyílt meg a lehetőség a belső égésű motorok tömeges alkalmazása előtt, ez nyitott új utakat az autógyártás számára.
Az első modelleket Daimler, Benz, Renault és Opel gyártották. Ezek még nem olyanok, mint a mostaniak, de már autók!
A gyártás területén az igazi nagy áttörés azonban Detroitban történt, Henry Ford autógyárában. Itt 1898-tól már futószalagról gördültek le a járművek. A híres T-modell volt az első népautó, amely a sorozatgyártásnak köszönhetően rendkívül olcsó volt.
Egy autógyár számos vegyipari és gépipari alapanyagot igényelt, ilyen például az akkumulátor, a műanyag, a gumik, az üveg, a benzin. Ezért ez lett a korszak húzóágazata.
A kisméretű, de nagy teljesítményű motoroknak köszönhető az emberiség nagy álmának beteljesülése: a repülés.
A német Zeppelin 1900-ban személyszállításra alkalmas léghajót szerkesztett, 3 évvel később pedig az amerikai Wright testvérek repülőgépe emelkedett az égbe. Ezután nagy verseny indult a két repülőeszköz között, amelyből a gyorsabb és erősebb repülők kerültek ki győztesen.
Igazi mérföldkő volt az emberiség életében az elektromos áram ipari alkalmazása. Magyar mérnökök szerkesztettek először transzformátort, amely lehetővé tette, hogy az áramot nagy távolságokba juttassák el. Az elektromos áram igazi jelentőségét éppen az adta, hogy vezetéken szállítható és szakaszosan működtethető.
A világítás forradalmasítója Thomas Edison volt, aki feltalálta a szénszálas izzót, és ezzel alapjaiban változtatta meg az emberek mindennapjait.
A kommunikáció is tökéletesedett. 1876-ban Bell feltalálta a telefont, Puskás Tivadar pedig megépítette az első telefonközpontot.
Hertz felfedezte az elektromágneses hullámokat, az olasz Marconi ezt továbbgondolva megalkotta a drót nélküli távírót.
Gyors ütemben fejlődött a hadiipar is. A nagyhatalmi versengés következtében jelentős állami támogatást élvezett ez a szektor.
Alfred Nobel svéd tudós feltalálta a dinamitot, ez új távlatokat adott a bányászatnak és az útépítésnek, no meg sajnos a fegyverkezésnek is. A géppuska, a tengeralattjárók és a páncélozott hadihajók a XX. század nagy háborúiban főszerepet játszottak.
Persze mindennek hatalmas tőkeigénye volt. A beruházásokat a nagyobb cégek könnyebben tudták előteremteni. A nagyvállalatok sokszor szövetségre léptek egymással a nagyobb profit érdekében, így jöttek létre a monopóliumok. A szabad versenyes kapitalizmust felváltotta a monopolkapitalizmus, amelyben a nagyvállalatok határozták meg a piacot, az árakat, ezzel korlátozva a szabad versenyt. A XX. század elejére a nagyvállalatok tulajdonosai, irányítói pontosan érzékelték, hogy mekkora haszon, üzleti lehetőség rejlik egy-egy új találmány, termelési eljárás bevezetésében. A csavaros eszű „mesehősöket”, mesterembereket egyre inkább felváltották a tudós feltalálók, akik azt tanulták az egyetemen, azt kutatták a laboratóriumokban, miként korszerűsítsék a termékeket és a termelést.