Az Erdélyi Fejedelemség

Tündér. Ha meghallod ezt a szót, biztosan a mesék jóságos, varázserővel bíró, a főhőst segítő szépséges nőalakja jut eszedbe. Talán még a Vörösmarty által alkotott népszerű keresztnév is: Tünde. De tudod-e, mit jelentett a szó a régi magyar nyelvben? Olyan lényt neveztek így, amelyre a hirtelen feltűnés, eltűnés, alakváltás a jellemző. Nem véletlen, hogy ha azt mondjuk, Tündérország, e kettős jelentés alapján a szépséges és változékony Erdély jut eszünkbe, Móricz Zsigmond nagyszabású regényének egyik helyszíne.
Erdély már az előző századtól, az 1437-es parasztfelkelés óta sajátos rendiséggel rendelkezett: a magyar nemesek, a székely előkelők és a szász patríciusok közösen léptek fel a lázadó jobbágyokkal szemben. Az ekkor létrejött három nemzet uniója a következő évszázadokban is meghatározó volt. Mivel Erdély kívül esett a török terjeszkedés irányán, a szultánok megelégedtek az engedelmes hűbéri viszonnyal. Szulejmán 1541-ben, Buda megszállása után Szapolyai János király özvegyének, Izabellának és csecsemő fiának, János Zsigmondnak adta Magyarország keleti felét. Ez a terület az erdélyi magyar vármegyékből, székely és szász székekből, valamint a hozzájuk kapcsolt néhány tiszántúli megyéből, az úgynevezett Partiumból, azaz a Részekből állt. A török feltételei a későbbi fejedelemség idején is kötelezőek voltak. Évi adót kellett fizetnie, nem egyesülhetett Magyarországgal, a szultán engedélye nélkül nem indíthatott háborút. Egyébként belügyeiben és részben a külügyekben önálló lehetett.
Az időközben felnőtt János Zsigmond 1570-ben megegyezett a Habsburgokkal Speyerben (ejtsd: spejerben). Lemondott az apja jogán viselt királyi címéről, cserébe II. Miksa fejedelemnek ismerte el őt. A megállapodás csak az újdonsült fejedelemre és esetleges utódaira vonatkozott. A Habsburg-dinasztia a későbbiekben igényt formált a tartományra.
Ki gondolta volna, hogy az első fejedelem a megállapodást követő évben, 31 évesen, örökös nélkül hal meg? A rendek többsége a legtekintélyesebb partiumi főurat, Báthori Istvánt választotta utódjának. Báthori határozottan vette kezébe az irányítást. A szultánnak megküldte az adót, aki cserébe a fejedelmi címét elismerő okiratot, athnamét küldött. Báthorit a lengyelek is meghívták királynak, s ő elfogadta a koronát. A cél egyértelmű volt: Lengyelország és Erdély erejét akarta felhasználni Magyarország egyesítésére.
Az erdélyi államszervezet anyagi bázisát a fejedelmi és a magánbirtokokon kívül a jobbágyoktól beszedett adók adták. Az egykamarás rendi gyűlés tagjai részben a három rend és a Partium küldötteiből kerültek ki. A főrendűeket a fejedelem személyesen hívta meg.
Erdély, a Tündérország a XVI. század legvégén mutatta meg először, mennyire változékony, mennyire törékeny a nyugalma és biztonsága. Az 1590-es években a végvári csatározásokból bontakozott ki az a fegyveres viszály, amelyet tizenöt éves háborúnak nevezünk. A Habsburgok és az Oszmán Birodalom hatalmi harcába Erdély is bekapcsolódott, aminek súlyos következményei lettek. Török, tatár és német csapatok dúlták fel a kis országot, szenvedést és éhínséget okozva lakóinak. Erdély végveszélybe került.
A háború kimerítette a császári kincstárat is. A hiány pótlására felségárulási perbe fogták a leggazdagabb főurakat. A cél a birtok és vagyon elvétele volt. 1604-ben Bocskai és hatalmas birtoka került sorra, de ő a hajdúkat felbérelve ellenállt. Kik is a hajdúk? Miért volt döntő, hogy Bocskai mellé álltak? Csapataik elszegényedett kisnemesekből, szökött jobbágyokból verődtek össze. Ők vitték sikerre Bocskai ügyét, olyannyira, hogy az erdélyi rendek fejedelmükké választották 1605-ben. A szultán fejedelmi süveget küldött neki, amit ő soha nem viselt. Bocskai elutasította azt is, hogy a szultántól kapott koronát magyar ellenkirályként viselje. Az őt segítő hajdúkat letelepítette, szabadságot adva nekik. Bécsben békét kötött a császárral. A béke biztosította Erdély függetlenségét, és a császár kötelezte magát arra is, hogy lezárja a törökkel a hosszú háborút.
Bár Bocskai uralkodása rövidnek bizonyult, Erdély csillaga ismét emelkedni látszott. Néhány nappal halála előtt még végrendelkezett, meghatározta az eljövendő fejedelmek feladatait.
Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél, a németnél lészen, és a magyar királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik javokra, oltalmokra lészen. Ha pedig Isten adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézhez kelne egy koronás királyság alá, úgy az erdélyieket is intjük: hogy attól nemhogy elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént és egyenlő értelemből azon korona alá, a régi mód szerént, adják magokat.