Előzetes tudás

Ismerned kell az újkori olimpiai mozgalom kialakulását, az olimpiai eszme újjászületését, az újkori olimpiák történetét az első világháború végéig.

Tanulási célok

Megismered a téli olimpiák kialakulását, sportágait, olimpiai ciklusait.

Narráció szövege

Mi az a téli olimpia? Mikor rendezték meg először? Milyen sportágak szerepelnek rajta? Íme, a válaszok.
A műkorcsolya már az 1908-as londoni nyári, a jégkorong pedig már az 1920-as antwerpeni nyári olimpián is szerepelt. Azonban nyáron igen körülményes és költséges biztosítani a téli sportokhoz szükséges körülményeket, ezért 1921-ben a NOB megállapodott a téli sportok egységesítéséről. Az első téli olimpiát 1924-ben rendezték Chamonix-ban, és még „nemzetközi téli sporthét”-ként hirdették meg. Mivel sikeresnek bizonyult, átnevezték téli olimpiának. Ezen az eseményen 9 sportág, illetve szakág 16 versenyszámában osztottak érmeket. A sportágak a következők voltak: bob, curling (körling), északi összetett, gyorskorcsolya, jégkorong, military patrol – ebből fejlődött ki a biatlon –, műkorcsolya, sífutás, síugrás. Az alpesi sí 1936-ban Garmisch-Partenkirchenben szerepelt először az olimpián. A biatlon vagy sílövészet elődje, a military patrol már Chamonix-ban is szerepelt, a biatlon azonban csak 1960-ban, Squaw Walley-ben került be az olimpiai programba. A szánkó sport az 1964-es innsbrucki olimpia óta szerepel a palettán. A rövidpályás gyorskorcsolya pedig 1992 óta. A síakrobatika az 1960-as évek Amerikájának terméke. Az olimpián először 1992-ben, Albertville-ben mutatkozott be. A snowboard az egyik legfiatalabb sportág. Az olimpiára is csak 1998-ban, Naganóban sikerült betörnie. A curling, bár bemutatkozott már Chamonix-ban is, valamint öt további olimpián 1932-ben, 1936-ban, 1964-ben, 1988-ban és 1992-ben, nem aratott túlzott sikert. Érmet először az 1998-as naganói olimpián osztottak ebben a sportágban. A szkeleton szerepelt ugyan 1928-ban és 1948-ban is az olimpián, de lekerült a programról. Legközelebb 2002-ben, Salt Lake City-ben került vissza.
A téli olimpiákat 1924 és 1992 között a nyári olimpiákkal azonos évben rendezték. Ez azt jelentette, hogy négyévente volt két olimpia. A kicsit arányosabb elosztás miatt a következő téli olimpiát 1994-ben Lillehammerben rendezték meg. Így azóta kétévente van egy olimpia.
Magyar sikerek elsősorban páros műkorcsolyában születtek. A Kékessy Andrea – Király Ede-páros 1948-ban St. Moritz-ban ezüstérmes lett. A Rotter Emília – Szollás János-páros 1932-ben és 1936-ban, a Nagy Marianna – Nagy László-páros pedig 1952-ben és 1956-ban szerzett bronzérmet. 1980-ban a Regőczy Krisztina – Sallay András-kettős szerzett ezüstöt jégtáncban. Más dobogós helyezésünk nem született téli olimpián, de pontszerző helyen több páros és egyéni műkorcsolyázónk is végzett. A 2000-es évektől pedig rövidpályás gyorskorcsolyában is születtek sikerek.
Láthatod, hogy a téli olimpiákon kevesebb sportág és versenyszám szerepel, mint a nyári olimpiákon. Ettől függetlenül a nyári olimpiákkal egyenrangú eseményről van szó, és a téli sportokat űzők számára ez a versenyek csúcsa.

Ajánlott irodalom

Síelők.hu, A téli olimpiák története a kezdetektől napjainkig, http://www.sielok.hu/rovat/torte...

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapja, Téli olimpiai játékok, http://www.mob.hu/teli-olimpiai-...

Teszt 
Javasolt feldolgozási idő: 15 perc
Még nem töltöttem ki a tesztet
Developed by Integral Vision