Előzetes tudás

Jó, ha ismered az újkori olimpiai mozgalom kialakulását, az első olimpiák történetét.

Tanulási célok

Átfogó képet kapsz a II. világháború előtti olimpiákról, és megismered a jelentősebb magyar sportolókat, sportsikereket.

Narráció szövege

Hogyan néztek ki az első olimpiák? Érdekelték egyáltalán az embereket? Hogy szerepeltek a magyar sportolók? Milyen sportágakban voltunk akkoriban sikeresek? Hamarosan megkapod a válaszokat.
Az első újkori olimpiát Athén rendezte 1896-ban. Bár amerikai, ausztrál és chilei sportolók is részt vettek rajta, nem mondhatjuk, hogy valódi világesemény lett volna, mivel alig több, mint egy tucat nemzet részvételével zajlott. A vártnál nagyobb sikere lett, és ez útjára indította az újkori olimpiák sorozatát, amely napjainkban is tart. Az athéni után következő két, kevésbé jól sikerült olimpia sem csökkentette a lelkesedést. Minden egyes alkalommal bővült a résztvevő nemzetek száma. Az 1912-es stockholmi olimpia sikeres rendezésének és magas részvételi létszámának köszönhetően az olimpiai mozgalom egyre népszerűbbé vált, de már Stockholmban is 28 ország közel 2500 versenyzője vett részt. Sajnos az I. világháború megtörte az olimpia szárnyalását, és az 1916-ost nem is rendezték meg. Számunkra különösen fájó, hogy mivel Magyarország vesztesként került ki a világháborúból, elvesztette az 1920-as olimpia megrendezésének jogát, sőt még az indulásét is. A ’24-es párizsi olimpián vezették be a jelképek közül a zászlót és a jelmondatot, továbbá ugyanekkor indult és szerzett pontot olimpián az első magyar női sportoló, Tary Gizella tőrvívásban. Ebben az évben rendezték meg az első téli olimpiát is Chamonix-ban (sámoni). A ’32-es Los Angeles-i olimpián építettek fel először – a mai értelemben vett – olimpiai falut. A ’36-os berlinit megelőzően kelt először útra az olimpiai láng, és ezt az olimpiát közvetítette először a televízió. Sajnálatos módon azonban a sikertörténet itt megszakadt egy időre, a II. világháború kitörése miatt ugyanis a következő olimpiára csak 12 évvel később kerülhetett sor.
Szerencsére már a kezdetektől sikeresnek mondhatjuk magunkat az olimpiákon, ezért most nem is fogunk részletesen felsorolni minden egyes elért eredményt. Helyette egyetlen sportág eseményeit fogjuk áttekinteni, méghozzá azét, amelyben a legsikeresebbek voltunk ebben az időszakban, ez pedig a vívás. A kezdet kezdetén úgy tűnhetett, úszásban vagyunk a legjobbak, hiszen az első aranyainkat Hajós Alfréd révén ebben a sportágban szereztük. Az úszás azonban már nem tartogatott sok sikert erre az időszakra. Nem úgy a vívás, amelyben 1908-ban kezdték halmozni az érmeket a magyarok. Ekkor szerepeltek a vívóink először olimpián, és rögtön páratlan sikereket értek el. A nyolcas döntőbe 7 magyar vívó került be, közülük Fuchs Jenőé lett a bajnoki cím. Fuchs azonban nem csak egyéniben, hanem csapatban is aranyat szerzett, ráadásul a következő, 1912-es olimpián megismételte ezt a bravúrt. Ezután elmaradt két olimpia, és bár a párizsi és az amszterdami előtt is próbálkozott a csapatba kerüléssel, nem sikerült neki. A helyét mások vették át. 1924-ben Pósta Sándor nyert egyéni aranyat, akkor csapatban nem sikerült a dobogó tetejére állni. 1928-ban azonban a csapat ismét a csúcsra jutott, és még egyéni bajnokot is avattunk Tersztyánszky Ödön személyében. 1932-ben Piller György egyéni bajnok lett, és a csapattal is bajnoki címet szerzett. Ugyancsak ezen az olimpián tűnt fel először és lett bajnok a csapattal nemcsak Magyarország, de minden idők legsikeresebb olimpikon vívója Gerevich Aladár is, aki 28 éven át minden olimpiáról legalább egy arannyal tért haza. Összesen 7 arany-, egy ezüst- és két bronzérmet nyert. Az 1936-os volt a háború előtti utolsó olimpia, számunkra az addigi legsikeresebb vívásban. A szokásos csapat és egyéni győzelem mellett, amely ezúttal Kabos Endrének jutott, az első női bajnokot is ünnepelhettük. Elek Ilona volt a legelső nő mind vívásban, mind az aranyérmesek között. Utóbbiban mindössze néhány nappal előzte meg Csák Ibolyát, aki magasugrásban szerzett bajnoki címet, egyben az utolsó nőit a háború előtt.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy az olimpiai mozgalom idővel mind népszerűbb lett, sportolóink pedig kiváló eredményeket értek el.

Ajánlott irodalom

A MOB honlapja, Nyári olimpiai játékok, http://www.mob.hu/nyari-olimpiai...

Teszt 
Javasolt feldolgozási idő: 15 perc
Még nem töltöttem ki a tesztet
Developed by Integral Vision