Tanulási célok

A tanegység feldolgozása során megismerkedhetsz az egyik magyar sikersporttal, az úszással és hazai olimpikonjaival.

Narráció szövege

A magyar versenysport története bővelkedik sikerekben. A tradicionális sportágak mindegyikében büszkélkedhetünk magyar világ- és Európa-bajnokokkal, illetve olimpiai győztesekkel. Mégis a magyar úszósport sikerei kiemelendőek, mert amellett, hogy bajnokaink rengetek boldog pillanatot szereztek a magyar szurkolóknak, a világ úszósportját is időről-időre formálták, alakították. A magyar „úszónemzetet” olyan sportági nagyhatalmakkal emlegetik egy napon, mint az ausztrál, német, vagy amerikai.
Már az első újkori olimpián letettük névjegyünket. Az első úszó olimpiai bajnok Hajós Alfréd volt, aki rögtön két számban is győzedelmeskedett. Nyolc évvel később Halmay Zoltán lépett nyomdokába, aki a St. Lousi-ban rendezett játékokon nyert 50 és 100 yardon. A két világháború között is volt lehetőség magyar aranynak örülni. Csik Ferenc 1936-ban, 100 méteres gyorsúszásban győzött. A következő sikerhullámot a magyarok legsikeresebb olimpiája, az 1952-es helsinki játékok hozták el az úszósportnak is. Finnországból a hölgyek szállították az aranyakat: Szőke Kató 100m gyorsban, Gyenge Valéria 400m gyorsban, a Novák Éva, Novák Ilona, Temes Judit, Szőke Kató kvartett a 4x100 méteres gyorsváltóban ért a csúcsra. Székely Éva 200m mellúszás aranya forradalmasította a sportágat. Ő volt ugyanis az első, aki mind a négy hosszt pillangózó kartempóval teljesítette. Az úszószövetség ezt követően 1956-tól választotta külön a mellúszástól a pillangóúszást. Székely Éva – kit még aktív korában Pillangó kisasszonynak neveztek el – történelmi sikerét, és az oda vezető küzdelmes éveket az életrajzi könyvéből ismerhetjük meg. A következő sikerkorszak az 1970-es évektől kezdődött. A hazai úszósportot ekkortól reformálta meg Széchy Tamás. Széchy dolgozta ki a máig élő hazai utánpótlás versenyrendszert. Emellett külön hangsúlyt helyezett a tehetségek kiemelésére. Tanítványai sokszor második apjukként tekintettek rá. Ez tisztelet is keltett, hiszen időnként atyai pofonok is csattantak az edzéseken. Az eredmények azonban igazolták a mestert. Hargitay András és Verrasztó Zoltán világbajnoki győzelmei után, Wladár Sándor 200m-en olimpiai aranyat szerzett az 1980-as Moszkvai játékokon. 1988-ban Darnyi Tamás 200 és 400m vegyesen, Szabó József 200m mellúszásban győzött. Darnyi 1992-ben mindkét távon duplázni tudott. Ez a bravúr addig senkinek sem sikerült egyébként. 1996-ban Rózsa Norbert 200m mellen, Czene Attila 200m vegyesen győzött. Széchy Tamás egészen 2000-ig válogatott kapitányként vezette a magyar csapatot a világversenyeken. Nyolc olimpiai aranyat szereztek saját tanítványai. A világ úszósportja „úszó pápának” nevezte. A tudományos aprólékosságú munkáját azért is tekintik a szakmában művészetnek, mert a legnehezebb úszásnemben, a vegyesúszásban szállították a legtöbb érmet tanítványai. Csak olimpiai aranyból öt érem köthető a munkásságához. Széchy kapitányságának idejére esett a legsikeresebb női úszó karrierje. Igaz, Egerszegi Krisztinának az edzője Kiss László volt. Egérke mindössze 14 éves volt, amikor 1988-ban Szöulban 200m hátúszáson faképnél hagyta a teljes olimpiai mezőnyt. Az 1992-es olimpián már esélyesként védte meg címét, és 100m háton és 400m vegyesen is aranyat nyert. 18 évesen négy egyéni arannyal büszkélkedhetett. Azért, hogy az olimpiák legsikeresebb női úszója legyen, 1996-ban harmadszor is megnyerte a 200m hátat. Hármas címvédésével, és öt egyéni aranyával fiatalon, 22 évesen vonult vissza.
Széchy Tamás a 2000-es Sydney-ben rendezett olimpián még láthatta Kiss László újabb tanítványának, Kovács Ágnesnek a győzelmét 200m mellúszásban.
Ezt követően a sikeredző visszavonult, a stafétát egykori tanítványai vették át. Köztük Széles Sándor, aki az „öreg” szakmai iránymutatásai szerint nevelte a legújabb tehetségeket. Széles és Gyurta Dániel mentor-tanítvány kapcsolata és következetes munkája 2012-ben ért be, mikor is 12 év szünet után örülhettünk ismét magyar aranynak. 200 méter mellen, világcsúccsal nyert Gyurta.
Amolyan hab a tortán effektusként Londonban Széles nyílt vízi úszója, Risztov Éva szerzett egy meglepetés aranyat, 10km-en.

Ajánlott irodalom

Magyar Olimpiai Bizottság, www.mob.hu

Magyar Olimpiai Bizottság, Olimpiai bajnok úszóink, http://www.mob.hu/olimpiai-bajno...

Magyar Úszó Szövetség, www.musz.hu,

Magyar Úszó Szövetség, Magyar sportági sikerek, http://musz.hu/cikkek/cikkek/ere...

Wikipédia, Székely Éva, http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%...

Emberi sorsát és annak méltósággal történt viselését külön ajánljuk!

Székely Éva: Sírni csak a győztesnek szabad!, Magvető Kiadó, Budapest, 1981.

Teszt 
Javasolt feldolgozási idő: 15 perc
Még nem töltöttem ki a tesztet
Developed by Integral Vision