Vörösmarty Mihály életműve

Mi az, ami egy tehetséges embert a többi tehetség fölé emel? Vezéregyéniségek, akár elfogadásra, akár ellenszenvre találnak, titkukat mindannyian tudni szeretnénk. Vörösmarty Mihály a romantika irodalmának nagy alakja és irodalomszervező egyénisége. Korábban az iránta való tiszteletből 1825-től számolták a magyar romantikát. Ekkor jelent meg Zalán futása című eposza.
Bajza József és Toldy Ferenc mellett Vörösmarty a romantikus triász tagja. 1937-ben együtt alapították az Athenaeum című folyóiratot. 1836-ban hívták életre a Kisfaludy Társaságot, és A Pesti Magyar Színház is a támogatásuk által nyithatta meg kapuit. Vörösmarty 1830-tól az Akadémia rendes tagja lett. A kor legszínvonalasabb folyóirata, a Tudományos Gyűjtemény, Koszorú című mellékletét szerkesztette. A nyelvújításban nyelvtaníróként és szótárszerkesztőként vett részt. 1842-től a Nemzeti Kör alelnöke. Célja, hogy az ország modernizációs programját képviselje.
A költő első témái között gyakran fordul elő az álom motívuma, amit a halállal is azonosít. A Szép Ilonka című elbeszélő költeménye 1833-ban született. A műből Mátyás király és Ilonka szomorú szerelmi históriáját ismerhetjük meg. Vörösmarty a 30-as években lett a haza elsőszámú romantikus költője. Műveiben újragondolja a felvilágosodás kérdéseit.
Az 1839-es Guttenberg-albumba című epigramma tanulsága, hogy az emberiségnek még nincs oka ünnepelni. Ehhez hiányoznak a feltételek: a béke, a valódi felvilágosult szellem és tudományosság, az emberek közötti egyenlőség. A költemény lényegében a reformkori törekvések példája.
Vörösmarty versei filozófiai mélységekben gazdagok. Az ember egyetemes, mindenkire vonatkozó kérdéseire keresik a választ. A Gondolatok a könyvtárban című gondolati ódája is kérdez: „Ment-e / a könyvek által a világ elébb?” A válasz: ment, csakhogy a világ kisebb felét szolgálja a nyomorgó milliókkal szemben. A költemény Rousseau Értekezés a tudományokról és a művészetekről című írására utal vissza.
A Szózat az 1832-36-os pozsonyi országgyűlés berekesztésekor született. 1836-ban a bécsi udvar és a magyarság között nyílt szakításra került sor. A cím a szólni ige nyelvújítás korabeli változata, jelentése: felhívás. A költő szónokként fordul a néphez: rendületlen hazaszeretet követel. A keretet alkotó első kettő és utolsó két versszakban a megszólítás, majd a fő tétel erkölcsi parancsként hangzik el: “Hazádnak rendületlenűl, légy híve, óh magyar”. Az egyes szám 2. személy személyességet fejez ki. A köztes versszakok szenvedélyes érvelésre épülnek. A küzdelmes dicső múlt a 3-5. strófáig romantikus képekben idéződik fel. A múlt egyenes folytatásaként jelenik meg a jelen a 6-9. strófában. Bár a harcokban megfogyatkozott, de nem tört meg a nemzet, még él. A költő indulatos felkiáltással utasítja el az eddigi áldozatok hiábavalóságát. Történelmi igazolásért a nagyvilághoz fordul. Ezután a jövő alternatíváit állítja fel. A 10. strófában egy jobb kor eljövetelét, majd a következő két versszakban a “nagyszerű halált”, a nemzetpusztulást vetíti előre. A hazafias ódában végül a szórend megváltoztatásával megismétli a nyitó gondolat erkölcsi parancsát: e hazában élned, halnod kell! A Szózatot 1843-ban Egressy Béni zenésítette meg.
Vörösmarty szerelmi költészetéhez tartozik a Késő vágy. Az ifjúkori, Perczel Etelka iránt érzett szereleme lángolt fel újra az 1839-es találkozás után. Az 1843-ban keletkezett Ábránd című versét már feleségéhez, Laurához írta. Szerelmi vallomásában szenvedélyesen sorolja fel, hogy mi mindenre volna képes azért, hogy szerelme viszonzásra találjon.
A szabadságharc bukását követő versek egyike A vén cigány. A húzd rá cigány kifejezéssel önmagát biztatja alkotásra a lírai én. Optimista üzenete: Lesz még egyszer ünnep a világon! Ezzel szemben az Előszó a költő halála előtti reménytelen hattyúdal. Ennek ellenére Vörösmarty lelkesítően tudott hatni nemzedékére, s joggal állhatott korának nagyjai élére.