A gyorsaságról

A gyorsaság a legösszetettebb kondicionális képesség, ráadásul nehezen és kismértékben fejleszthető csak. Nehéz lenne körülírni a gyors embert általánosságban, hiszen ahány sportág, annyiféle értelmet nyer a gyorsaság fogalma. A kondicionális képességek összefonódó rendszerében az egyes összetevők egymással szoros kölcsönhatásban vannak! Az alábbi halmazábrán könnyen átláthatók az egyes kondicionális képességek tiszta megjelenési formái és a határterületek kevert formái. Utóbbiakat a halmazok metszésterületein látod.
De mi is ez a sokszínű gyorsaság? A gyorsaság az a képesség, amivel az adott feltételek mellett a lehető legnagyobb sebességgel vagyunk képesek a mozgások végrehajtására.
De bármilyen típusú is a gyorsaság, elemi szinten mindenképpen a test egy ingerre adott válaszát jelenti. A folyamat öt lépésből áll: 1. lépésben az inger jelentkezik az érzékszervben. 2. lépés: az inger közvetítődik a központi idegrendszerbe, az ingerület áthalad az idegrendszeren. 3. lépés: kialakul a cselekvési program. 4. lépés: az ingerület eljut az agyból az izom felé. 5. lépés: az ingerület az izomba jut, és végrehajtjuk a cselekvést. Ebben a folyamatban csak a 3. és 5. lépés edzhető! Az izom edzés hatására gyorsabbá, illetve lassabbá alakítható. Márpedig nem mindegy, hogy az utolsó lépésben a központból érkező ingerület milyen típusú izomrosttal találkozik. Egy sportoló gyorsasága ezenkívül függ az idegfolyamatok minőségétől, az izgalmi és gátló folyamatok megfelelően gyors váltakozásától, valamint a mozgásban érintett izmok összehúzódási és ellazulási képességétől. 
A gyorsaság megnyilvánulási formái szerint megkülönböztetünk reakciógyorsaságot, mozdulatgyorsaságot vagy helyzetváltoztató gyorsaságot, gyorsulási képességet, gyorsasági állóképességet és gyorserőt. A reakciógyorsaság valamilyen jelre történő mozgásvégrehajtást jelent. Például, amikor az úszó hangjelzésre fog neki a méterek, kilométerek teljesítésének. Képzeljük el, hogy a birkózószőnyegen két sportoló fogáskeresés közben egymásnak feszül! Hirtelen egyikük támadást kezdeményez, amit a riválisa egy kitérő mozdulattal hárít el. Jelen esetben a védekezésre kényszerülő birkózó érzékszerveire, tapintására hagyatkozva hiúsíthatta meg a kezdeményezést. Világos, hogy az a sportoló, aki ellenfele izomfeszülésének, testhelyzetének változására a lehető leggyorsabban reagál, előnybe kerül. Ez a helyzetváltoztató vagy mozdulatgyorsaság (vagyis szituációs gyorsaság), ami a választás, a döntés gyorsasága.
Ha nyugalmi helyzetből vagy igen lassú tempóból maximális sebességre törekedve, nagy iramra váltunk át, felgyorsulásról beszélünk. A felgyorsulás mértéke a gyorsulási képességgel jellemezhető. A gyorsulások legkönnyebben futógyorsulások formájában, az atlétika versenyszámaiban érhetők tetten. Amikor az edzésen a gyorsulási képesség fejlesztése a cél, ne feledjük, hogy minden sportág más és más, ezért a gyorsulás nem általánosítható!
A gyorsaság következő megnyilvánulási formája a gyorserő, ami az izom- és idegrendszernek az a képessége, amivel nagy gyorsaságú összehúzódással nagy ellenállásokat győz le. Például eldobás (súlylökés), elrugaszkodás (távolugrás).
Az utolsó megnyilvánulási forma a gyorsasági állóképesség. A fáradással fellépő sebességcsökkenéssel szembeni ellenálló képesség. Az idegrendszer korai elfáradása teljesítménycsökkenő szerepet játszik, ezért az idegrendszert is edzeni kell.