Az I. triumvirátus

Egymással ellenséges politikusok és pártok néha szövetséget, koalíciót kötnek, hogy együtt induljanak a választásokon. Azért tesznek így, mert külön-külön nem nyernének. Néha egymással vetélkedő szuperhősök is kibékülnek a közös veszély miatt. Így történt ez az egyre hatalmasabb Római Köztársaság történetében is. Hírnévre és hatalomra vágyó politikusok véres és törvénytelen diktatúrát vezettek be. Sulla (ejtsd: Szulla) diktátorsága és halála után zavaros és bizonytalan idők következtek. Három férfi karrierje mégis ekkor indul meg.
A köztársaság szinte ostromlott erőddé vált. Egy új reménység, az ifjú Pompeius (ejtsd: Pompejusz) tűnt fel a városban. Seregével nyugat felé indult, és a hispán partoknál próbálta visszaszerezni az elpártolt római területeket. Inkább szerencsével, mint tehetséggel, de sikert aratott.
Marcus Crassus (ejtsd: Márkusz Krásszusz) nem volt sem hadvezér, sem politikus, de a zavaros időkben pénzkölcsönzéssel növelte vagyonát. Sulla halálra ítélt ellenségeinek pénzét is gyorsan megszerezte. Crassus kezében volt Róma egyetlen tűzoltó szervezete. Ha tűz ütött ki a városban, rabszolgái kivonultak, Crassus pedig áron alul megvásárolta az égő házat. Így hamarosan az ő kezébe került Róma insuláinak (ejtsd: inszuláinak) nagyobb része. Gátlástalan módszereivel Róma leggazdagabb vállalkozója lett.
Egészen addig nem figyeltek fel Crassus hadvezéri képességeire, míg Rómát közvetlenül nem fenyegette Spartacus (ejtsd: Szpartakusz) gladiátorfelkelése. Capua [ejtsd: kápua] gladiátoriskolájából megszökve a kisportolt harcosok három éven át minden római sereget legyőztek. Spartacushoz sok rabszolga is csatalakozott, létszámuk hetvenezerre nőtt. Crassus nagy túlerővel támadt a rabszolgaseregre. Egy csatában Spartacus is elesett, Crassus pedig bosszúból több ezer rabszolgát feszíttetett keresztre. Északon Spartacus seregének maradékát az Itáliába visszaérkező Pompeius győzte le. Jókor volt jó helyen. A győzelem után Crassus saját népszerűségét féltette Pompeiustól.
A két híresség viszályát használta ki egy ügyes, de nem gazdag férfi, Julius Caesar. Javaslatára Pompeiust és Crassust is consullá (ejtsd: konszullá) választották Kr. e. 71-ben. Caesar gyakran kért kölcsön Crassustól, aki minden tartozását és hitelét kifizette helyette. A kapott pénzből Caesar ingyenszórakozást rendezett a római népnek, és egyre népszerűbb lett. A senatus (ejtsd: szenátusz) Pompeiust támogatta, aki közben ötszáz hajóval szétverte a Földközi-tengeren fosztogató kalózbandákat és diadalmeneteket tartott. Hamarosan újabb hadjáratot indított: keletre vonult, és tovább hódított Szíriában és Palesztinában. Spartacus rabszolgalázadása után 10 évvel tért csak vissza Rómába.
Hiába volt azonban sikeres Pompeius, a senatus megtagadta, hogy katonáinak földet adjon. Caesar ekkor ajánlotta fel a három férfi személyes és nem politikai szövetségét, a triumvirátust. Kr. e. 60-ban a három férfi felosztotta a köztársaság vezetését, Caesar pedig consulnak jelöltette magát, és Kr. e. 59-ben meg is választották. Caesar kiharcolta a földbirtokokat Pompeius katonái számára, Crassus pedig lehetőséget kapott újabb nagy pénzek bezsebelésére. Valójában a triumvirátus főleg Caesar karrierjét segítette.