A magyar nyelvtörténet korszakai és a nyelvemlékek

Mit őrzünk meg és miért éppen azt? Ezt kérdezzük magunktól, ha régi holmik között kutatunk, vagy csak arra gondolunk, mit írunk vagy fotózunk le magunknak. A „megőrzésről” szól a nyelv története is.
A nyelvemlékek azért fontosak, mert egyszerre mesélnek egy nemzet és egy nyelv történelméről. A magyar nyelv változási irányaihoz ezek a legfőbb bizonyítékok. Mi elsősorban a szövegekre vagyunk kíváncsiak, amit azonban tárgyak hordoznak: pergamenek, kódexek vagy akár csak papírszeletkék. Koruk megállapítható például a papír vízjele által a papírgyártó műhely vagy a könyvkötő műhely beazonosításából, a használt festékek elemzéséből és a papírra író személyek adataiból. Ezáltal kapunk egy időszakaszt a könyvben szereplő szöveg keletkezésére. Egy lejegyzett szöveg az adott kor beszélt nyelvének állapotát is tükrözi, és megfigyelhető rajtuk, milyen nyelvi változások zajlottak már le, és milyenek folynak éppen. Nyelvemlékeket csak az ómagyar kortól kezdődően ismerünk. De nézzük is meg a magyar nyelvtörténet főbb korszakait!
Mivel a nyelv és a kultúra összefügg, a korszakokat nagy történelmi sorsfordulókhoz kötik. Az ősmagyar kor Kr. e. 1000 körültől, az ugor őshaza elhagyásától számítandó, innentől kezdve a magyar nyelv külön úton fejlődött. A lovas-nomád életmódú magyarság nyelvét iráni hatás érte. A IX. századi honfoglalás stabilizálja a nyelvi környezetet. Az 1000-től kiépülő államiság nem nélkülözheti az írásbeliséget: birtokösszeírások, adományok, egyházi élet zajlik, így megjelennek az első nyelvemlékek. Az ősmagyar korszak másik neve nyelvemléktelen kor, az ómagyaré nyelvemlékes kor.
Kétfajta nyelvemlék létezik: a szórványemlékek, melyek néhány magyar szót tartalmazó idegen nyelvű szövegek, és a szövegemlékek, melyek már egészében magyar nyelvű szövegek. Természetes, hogy az első magyar szavak szórványemlékekben tűnnek fel. Külföldi szórványemlékek is tartalmaznak magyar szavakat, leginkább helységneveket és személyneveket. A Tihanyi Apátság alapítólevele bár latin nyelvű, 58 magyar szót tartalmaz, és megőrizte számunkra az első magyar mondatszerűséget: „feheruuaru rea meneh hodu utu rea” vagyis: a fehérvárra menő hadi útra. Látható, a „reá” még nem vált raggá, a „menő” is másképp hangzott, több szó végén még ott a tővéghangzó.
Az első magyar szövegemlék egy prózai szöveg, a Halotti beszéd és könyörgés 1200 körülről. Ez egy temetési beszéd, melyet már sokszori elmondás után jegyezhettek le. A híres kezdősorok: „Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk.”  Ebben is láthatók a XIII. századi nyelvállapot jellemzői: a -val/vel rag még más, amint az igeragok egy része is, de a tővéghangzók már lekoptak. A szöveg a Pray-kódexben található, és vendégszövegként került be a latin szövegek közé.
Az első magyar nyelvű vers az Ómagyar Mária-siralom 1300 körülről a Leuveni kódexből. „Ó én ézes urodum, Eggyen igy fiodum! Sirou anyát teküncsed, Búábeleül kinyuhhad!” Ezek az emlékek mind kézírásos emlékek, a nyomtatott magyar szövegemlékek a XVI. században jelennek meg.
Az ómagyar korban fejlődik ki nálunk a kereszténység, az állami élet. Nyelvünket erős területi eltérések jellemezhették, emellett szláv és latin hatás éri. A középmagyar korszak a mohácsi vésszel, 1526-tal kezdődik és 1772-vel végződik. Ez a török megszállás kora is, ami átalakította a nyelvi viszonyokat, mert a belső vándorlások nyelvjárás-keveredést eredményeztek, és új népek települtek be. Ekkor már van könyvnyomtatás, és megindul a nyelvi egységesülés.
A magyar nyelv azonban még nem volt az első számú nyelv Magyarországon, ezt az újmagyar kor teremti meg 1772 és 1920 között. Lezajlik a nyelvújítás, kialakul az írott és beszélt köznyelv, komoly szépirodalom születik, nyelvtanokat írnak, tovább egységesedik a nyelv. Az 1920-tól számított újabb magyar korban a trianoni döntés miatt államhatárok is tagolják a nyelvközösséget, a határon túli magyarok kétnyelvűekké váltak, a magyarul beszélők száma pedig fogy. A nyelvjárások visszaszorultak, számos csoportnyelv jött létre, jelentős kulturális hatás a városiasodás és a kommunikációs technikák gyors fejlődése.
Mit is őrzünk meg és miért? – kérdeztük az elején. Ha csak megnézzük, miket jegyzetelünk le és teszünk félre magunknak, az alábbiakat látjuk: valamit nyilvántartunk, tanulásra-tanításra használunk, vagy csak mert egyszerűen szép. Ha most visszagondolunk a látottakra, megállapíthatjuk, hogy nyelvemlékeink keletkezését pontosan ugyanezek az emberi célok eredményezték.