A Magyarországon beszélt kisebbségi nyelvek

Vajon mennyire tartós az anyanyelv, lecserélheti-e azt az egyes ember? Mennyire vehető természetesnek, hogy egy nemzetiség elveszíti saját nyelvét? A magyarországi kisebbségekkel ez könnyen megtörténhet.
A 2011-es népszámlálás szerint Magyarországon 644 ezren vallják magukat nemzetiséginek, de a valóságban ennél többen vannak, úgy egymillió körül. Elsősorban a romák száma magasabb, de a legtöbb nemzetiségünknél gyakori a kettős identitás, sokan magyarként is meghatározzák magukat.
Az itteni népcsoportok számának alakulását olyan történelmi események befolyásolták, mint a középkori bevándorlások, a török pusztítás utáni betelepülések, az első világháború utáni határmódosulások, a második világháborút követő lakosságcserék és kitelepítések, és nyilván a beolvasztási kísérletek. Egy népcsoport akkor számít nálunk hivatalosan is nemzetiségnek, ha már egy évszázada itt él. Ennek 13 népcsoport felel meg: a romák, németek, románok, szlovákok, horvátok, szerbek, ukránok, lengyelek, bolgárok, görögök, ruszinok, örmények.
A romák vagy cigányok hivatalos száma 315 ezer, de legalább félmillió főről lehet szó. Két említett elnevezésükből előbbi az önelnevezés, utóbbi az elterjedt magyar elnevezés. A cigányság eredetileg több különálló népcsoportból állt. Ma leginkább két részre osztják őket, kétharmaduk magyarcigány, egyharmaduk oláhcigány. A középkorban bevándorolt magyarcigányok vagy romungrók elsősorban muzsikusaik révén váltak híressé. A magyar nyelv cigány jövevényszavai is innen származnak. A XVIII. század után érkezett oláhcigányok kézműves és kereskedő életmódot folytattak. A romák körülbelül öt százalékának anyanyelve a romani, és negyedük ismeri a nyelvet.
185 ezres létszámával a német a második legnagyobb nemzetiség. Nyelvi szempontból ez a legjelentősebb kisebbség, hiszen használják a nyelvüket. A németek a törökök kivonulása után a XVIII. században érkeztek, a múltban jelentős részük beolvadt a magyarságba. Az ország néhány területén viszonylag koncentráltan élnek, inkább a Dunántúlon és az ország déli részén.
A szlovákok a török világ után a Felvidékről települtek délebbre, és szervezetten is telepítették őket. A ma 36 ezer magát szlováknak valló ember mellett 12 ezer a szlovák anyanyelvű. Ez még akkor is jelentős adat, ha utóbbiak között Szlovákiából átköltözők is lehetnek. A hasonló lélekszámú román nemzetiség elsősorban az ország délkeleti részén, a román határ mentén él. Románul számosan tudnak Magyarországon, hiszen az Erdélyből érkező magyarok is beszélik a nyelvet. A horvátokkal is régen együtt él a magyar nép, nagy részük a határ közelében.
A legregényesebb történet talán a görög kisebbségé. Görögök először a XVIII. század elejétől érkeztek ide kereskedőként. A XX. században annyian menekültek el hazájukból, hogy a hozzánk érkező hétezer menekültnek egy külön települést építettek fel 1954-ben. A menekültek egy része végleg letelepedett itt.
A magyarországi kisebbségek elszórtan élnek, és általában egy adott településen belül is kisebbséget képeznek, vagyis főleg magyar nyelvűekkel érintkeznek. Ez beszűkítheti a kisebbségi nyelv használati körét annyira, hogy az inkább csak hagyományápolás lesz. Kisebbségi oktatási intézmények léteznek az óvodáktól az egyetemekig. A kisebbségi nyelvet lehet tanítani idegen nyelvként, de hatásosabbak a kéttannyelvű iskolák, ahol a tárgyak egy részét, vagy a magyar nyelv és irodalom órákon kívül mindent, kisebbségi nyelven oktatnak.
A kisebbségek érdekérvényesítési lehetőségei különböznek, hiszen az adott kisebbség anyaállama segítőként és támogatóként tud fellépni. A német kisebbség növekedik legjobban, és közben számos intézményt működtet. A kisebbségek erősödése látszik a népszámlálási adatokon, tehát a kisebbségi önkormányzás és oktatás eredményeket mutatott fel. Közben azonban az anyanyelvi beszélők száma a legtöbb nemzetiség körében csökken.
Amint látható a magyarországi példán, lehet tenni a kisebbségi nyelvek megmaradásáért. Ehhez a legjobb, ha a kisebbség megkapja a lehetőséget és a segítséget a kisebbségi egynyelvűségre is.