Előzetes tudás
Tanulási célok
Narráció szövege
„Osztán magátú, víletlenű gyött.” A magyarok többsége furcsállja, ha ilyet hall. A tájszólást sokan tartják nevetségesnek vagy akár lenézendőnek, és azt mondják rá: „parasztosan beszél”. Ezt a jelenséget nevezzük stigmatizálásnak. A magyar megítélésnek sajátos okai vannak, megértéséhez a nyelvjárások létrejöttét is meg kell ismernünk.
A nyelv vízszintes, vagyis területi tagolódása nyelvjárásokat hoz létre. Az anyanyelv öröklődik, az egymáshoz közel élők beszéde hasonlóvá válik egymáshoz. A távolabb élőkkel ritkábban érintkeznek, így hosszú idő alatt nyelvi különbségek alakulnak ki. Igazából ez a természetes állapot. A történelem során megjelent a nyelvi egységesítés célja, ami kialakította a köznyelvet és az irodalmi nyelvet. E kettő háttérbe szorítja a nyelvjárásokat, leginkább a beszélt nyelv területére. Ez a kettősnyelvűség: a beszélők rákényszerülnek a váltásra a saját nyelvjárásuk és a köznyelv között.
A nyelv minden szintjén lehet eltérés, legjellemzőbb a hangtani és a szókészletbeli eltérés. A magyar nyelvjárások közötti különbségek csekélyek. A XVIII. századi nyelvújítás révén kialakult köznyelvnek és irodalmi nyelvnek egyre nőtt tekintélye, és a nyelvjárási létet kezdte hátrányként értelmezni a társadalom. A nyelvi egységesülés folyamata az amúgy is kis különbségeket tovább csökkentette.
A főbb magyar nyelvjárási régiók országrésznyi területek. Nézzük át jellemzőiket! A nyugat-dunántúli nyelvjárásban ez e hang zárt, azt mondja: embe:r. Az elipszilon helyett l-t ejtenek: ollan. A hosszú magánhangzók gyakran megrövidülnek: tüz, ut, viz. A j hang is átalakulhat: kalaptya, gyün. A közép-duntántúli-kisalföldi terület érdekessége a nyílt e, ami az á-hoz közelít: ámber. A szóvégi ragokba beolvad az l, például házbú, tetőrű. Az igen helyett használatos a ja. A dél-dunántúli régió ö-ző, például löhet, mögy, vëröm, és van kettőshangzója: mezöü, karou. Az elipszilont l váltja, például góla. A dél-alföldi nyelvjárás az ö-zésről híres, mint e szavakban: embör, mögette, Szöged. Két magánhangzó között megnyúlik a mássalhangzó: tanéttó. Itt is l van elipszilon helyett. A palócban ellentettjére változik az a-á párosa, hosszú aa és rövid á van helyette: ápaam, számaar. A palócban az elipszilon ejtése megmaradt lj-nek: golja, foljó. A Tisza–Körös-vidéki vagy tiszai í-ző nyelvjárás: níz, píz. A fel-föl és a seprű-söprű párokból errefelé csak e-s lehet. Az igealakok is eltérhetnek a köznyelvitől, sütöttem helyett lehet süttem, tartja helyett tarcsa, látja helyett lássa. Az északkeleti nyelvjárásban az l beolvad a magánhangzóba: oudal, zöüd. Kettőshangzó keletkezett, ami más esetekben is jellemző errefelé, például: nie:gy, öüz, sze:ip. Az ö-t e-re cserélik: megett, csepp. A mezőségiben az a ejtése zártabb, így bagár, malam alakok jönnek létre. A magánhangzó itt is megrövidül, például házbol, és megmaradt az elbeszélő múlt idő: mene, jövék. A székely nyelvjárást az irodalom tette híressé, mondatfűzése, szófordulatai jellegzetesek. A krumpli náluk pityóka, az „odaül valahol” jelentése ’eltölti ott az időt’. „És” helyett mindig „s”-t használnak. Az e és az ö másképp váltakozik, így lehetnek e:csém és csiripöl alakok. A moldvai vagy csángó egy nyelvjárássziget, tehát idegen nyelv veszi körül. Idáig nem ért el a nyelvújítás, és a szükségessé vált szavakat a románból vették át. Megmaradt az a helyett a régi o: hovoz, moi nopig. Az u helyett lehet o: johut. A ő és ű is más, így lehet mezű és gyöker.
Ez az áttekintés messze nem teljes, hiszen akár egyetlen településnek is lehet saját nyelvjárása. A nyelvjárások a falvakban feltűnőbbek, amikor az ottaniak egymás között vannak. A városokban a köznyelv hatása erősebb, ezért regionális köznyelvek jönnek létre, amelyek a köznyelv területi változatai. Ezek szinte csak kiejtésükben térnek el a köznyelvtől.
A nyelvjárási beszéd nem parasztos, és nem érdemel lenézést. Ugyanis ez nem holmi jópofáskodás, egy felvett ihajja-csuhajja szerep, hanem valódi nyelvváltozat. Mint ilyen, anyanyelvnek tekinthető, fontos identitásképző és közösség-összetartó szerepe van, így használója teljes joggal ragaszkodhat hozzá.
Kapcsolódó fogalmak
Ajánlott irodalom
Fráter Adrienne: Magyar nyelv a középiskolások számára 10., Mozaik Kiadó, Szeged, 2011.
Tájszótárak