A nyelvrokonság

Mindenkinek van tapasztalata a rokonlátogatásokról. Ilyenkor gyakran hallani, hogy „ez a gyerek tiszta anyja”, vagy „a kék szeme a nagyapjáé”. Ám ugyanígy kiderülhet, hogy a rokonok nem mindig hasonlítanak annyira látványosan egymásra, hiszen a családtagok más családok tagjaival házasodnak.
Ezt látjuk a nyelvek esetében is: a rokonság megállapításához nem elég a látszat, alapos vizsgálatokra van szükség. Gondolj csak bele, hogy például az angol, az orosz, a spanyol és a görög nyelv rokonok, pedig nagyon másnak érezzük őket. Fontos, hogy a nyelvrokonság nem jelent néprokonságot! Közeli példa: a finnugor nyelvek közé tartozik a számi (korábbi nevén: lapp) nyelv, maguk a lappok azonban nem rokonok a finnugorokkal, hanem nyelvcserével jutottak nyelvükhöz. A népcsoportok szétválása után a népek más népek környezetében élve keverednek is egymással.
A nyelvrokonság a nyelvek származási rokonságát jelenti, a rokon nyelvek egy nyelvcsaládba tartoznak. A legnagyobb az indoeurópai, a legelterjedtebb nyelvek itt találhatók, a magyar a finnugorba tartozik. A nyelvcsaládokat leggyakrabban faábrával ábrázolják. Az ábra azt mutatja meg, hogy a több egymáshoz közeli nyelv egy közös nyelvből származik. Az ilyet alapnyelvnek nevezzük.
A faábra azt már nem adhatja vissza maradéktalanul, hogy mitől lett egy nyelv olyan, amilyen épp most. A nyelvek nemcsak az ősük jegyeit hordozzák, hanem a velük érintkező nyelvekből is vesznek át, és önálló fejlődésük is van. A nyelvi elemek alapnyelvből származó része az idő múltával elvileg egyre kisebb.
A nyelvrokonságot a nyelvek összehasonlításával lehet kimutatni. A nyelvekben talált hasonló elemek vagy jelenségek utalhatnak közös eredetre, de az egyéb eshetőségeket is meg kell vizsgálni. Csak számos lényeges egyezés bizonyítása után állapítható meg két nyelv rokonsága, és így közös ősüket is jellemezni tudjuk.
Az összehasonlító nyelvtudományt más tudományágak is segítik a nyelvrokonság felderítésében. A nyelvtudományok között a leíró nyelvészet az egyes nyelveket jellemzi. A jól leírt nyelveket összehasonlítani is egyszerűbb.
A történeti nyelvészet egy adott nyelv változási folyamatait kutatja, és képes felfedni az adott nyelv egy régebbi állapotát. Azt is, amelynél az adott nyelv levált az alapnyelvről. Két nyelvnél ugyanezt elvégezve már ott is vagyunk a rokonságot adó pontnál. Az általános nyelvészet és a nyelvtipológia a világ nyelveinek általános tulajdonságait összegzi. Ezek segítenek eldönteni, mely nyelvi változások lehetségesek, és melyek nem.
A nyelv ahhoz a valósághoz kötődik, amelyben használják. Ha ismerni akarjuk a múltban beszélt nyelvet, ismernünk kell az őseinket körülvevő állapotokat is. Miből is áll ez? Az embernek van egy természeti környezete. Ezt természeti erők alakítják, amivel a földrajz foglalkozik. Egy olyan esemény, mint például a Kr. e. XIII. századi klímaváltozás a magyar nép és a magyar nyelv történetét is befolyásolta. Az ember élelme, lakóhelye és tárgyai elsősorban az őt körülvevő növényekből és állatokból származnak. Ezek elterjedtségét a növény- és állatföldrajz kutatja. Ha az összevetett nyelvek szavai között fellelhetők bizonyos állat- és növénynevek, akkor az segít meghatározni az együttélés helyét és idejét. Ez a segédtudományok fő érdeme, amit látunk a továbbiakból is. Az ember társadalmi környezetbe is ágyazódik. A múlt embereinek életmódját és cselekedeteit a történettudomány és a régészet tárhatja fel, a gyakorolt szokásokkal és ábrázolásokkal a néprajz foglalkozik. Végül környezetébe ágyazva ott van hősünk, az ősünk, maga az ember. Itt lép be a genetika, amely egy nép genetikai származását kutathatja. A másik az antropológia, vagyis embertan, amely az ember testi és szellemi tulajdonságaival foglalkozik. Persze ezek a tudományok nem adnak bizonyítékot a nyelvrokonságra, de eredményeik támogatják a nyelvtudományt.
Visszatérve a kiinduló problémánkra azt mondhatjuk, hogy a rokon nyelvek akár több ezer évnyi külön fejlődése akkora különbséget eredményez, hogy a rokonság szinte felismerhetetlen. Ez nagyjából olyan, mintha rokonaink meglátogatása során az ő szomszédaikat előbb találnánk magunkhoz hasonlónak, és csak a közös családi fényképalbumban találnánk rá rokonságunk bizonyítékaira.