A személyközi kommunikáció nem nyelvi formái

Próbáltad már a buszon veled szemben ülő emberekről kitalálni, milyen kapcsolatban lehetnek egymással, vagy épp miről beszélgetnek? Ez nem pusztán játék, tudományos kutatások célozzák az érzelmek kimutatásának mechanizmusait. A kísérletek alátámasztották, hogy léteznek alapvető érzelmek, amelyek felismerése egyetemleges: ilyen a harag, a félelem, az undor, a meglepődés, az öröm és a szomorúság. Ezek szerint létezik egy kommunikációs forma, amely független a nyelvtől – épp ezért hívjuk nem nyelvi kommunikációnak, idegen szóval metakommunikációnak.
A „meta” szó görög eredetű, valamin túl, kívül levő dolgokra vonatkozik. Amikor beszélsz valakivel, a szavain kívül figyelsz a testbeszédére, a beszéd zeneiségére és a külső megjelenésére. A nyelvi közlést többnyire metakommunikáció kíséri. Ennek jelentőségét semmiképp nem lehet alábecsülni, hiszen a közlésfolyamat során 65-70 százalékban hagyatkozunk ezekre a jelekre. Kevésbé lenne fontos, mit mondunk – meghatározóbb, hogyan? Gondolj csak bele! Hiteles-e, ha undorral a hangodban mondod azt valakinek, hogy szereted? A metanyelvi eszközök elsősorban a beszélő érzelmi állapotát, illetve a befogadóhoz és a közlés tartalmához fűződő érzelmi viszonyát fejezik ki.
Mégis mire kell figyelnünk? Nézzük először a testbeszédet! Mit gondolsz, hányfajta, a tested által adott nem nyelvi jelzés van? Képzeld el, hogy hang nélkül nézel egy filmet! Mire figyelnél a szereplők viselkedéséből? Először is ott van a mimika, az arcjáték. Az arcon a szem, a szemöldök és a száj hordozza a legtöbb információt. Fontos még a tekintet is. Előfordult veled, hogy a beszélgetés alatt kerested a szemkontaktust a partnereddel? A szemkontaktus visszajelzést ad arról, hogy mennyire figyel rád a másik. A következő nem nyelvi jel a gesztikuláció, vagyis a fej-, a kar-, a kéz- és a lábmozgások. Biztosan láttál már olyan embert, aki összekulcsolt kézzel beszélget. Ez általában a védekezés vagy a frusztráció jele. Árulkodó lehet a testtartás is. Ha kihúzod magad, valószínűleg jó a kedved, míg ha fáradt vagy, esetleg szomorú, görnyedtebben tartod magad. Fontos információval szolgál még a térközszabályozás. Ez azt mutatja meg, hogy milyen a viszonyod a beszélgetőpartnerrel. Ha közelebb álltok egymáshoz, akkor szorosabb, ha kevésbé ismeritek egymást, akkor távolabb álltok. Ugyanakkor érdemes tudnod, hogy a beszéd közbeni távolságtartást befolyásolják a kulturális szokások és a népsűrűség is: a sűrűn lakott Japánban még az idegenek is 25 cm-re állnak egymástól. Ugyanez a távolság egy európai számára már tolakodónak tűnhet.
Legvégül a vokális jelekről, vagyis a hanggal kifejezett nem nyelvi jelzésekről kell még beszélnünk. Ezeket úgy tudod magad is összeszedni, ha elképzeled, hogy olyan nyelven nézel filmet, amelyet nem értesz. Miből vonnál le következtetéseket a témára, a beszélők viszonyára vonatkozóan? Információt szolgáltat a hangerő, a hangsúly, a hanglejtés, de árulkodó a beszédtempó és a szünet is. Gondolj csak egy feleletedre! Vajon milyen következtetést von le a tanárod, ha túl lassan beszélsz, gyakran tartva szüneteket? Ide sorolhatóak még olyan más hangbeli jelzések, mint a sóhaj, a köhögés.
A felsorolt nem nyelvi jeleken kívül fontos a külső megjelenés is. A frizurád, a ruházatod, az ékszereid mind információt adnak rólad. Ezzel is kifejezed egyéniséged vagy hovatartozásod. A leglényegesebb azonban az, hogy a kommunikációt mindig az illemszabályok, normák határozzák meg. De vigyázz, tartózkodj az elhamarkodott véleményalkotástól! Ahogy a nem nyelvi jeleknek is csak egy része ösztönös – gondolj az alapvető érzésekhez kapcsolható arckifejezésekre –, a normák is kultúránként eltérőek lehetnek. Van olyan afrikai törzs, amelynek tagjai bemutatkozáskor a másik markába köpnek. Nigériában pedig nem ajánlatos a nálunk megszokott módon, a hüvelykujjat felfelé tartva stoppolni. Náluk ez súlyos sértésnek számít.
Figyelj tehát a viselkedésedre és a megjelenésedre! Sokat elárulnak rólad, mielőtt akár egyetlen szót is szólnál.