A szabadság filozófiai értelmezései

Ha egy aluljáróban sétálva látsz egy vak zenészt, bedobod-e az utolsó forintjaidat a kalapjába? Akár igen, akár nem, kérdés, hogy ez a cselekedet a te szabad döntésed eredménye, vagy előéleted, biológiai tulajdonságaid és a környezeti hatások együtt, egyértelműen meghatározzák azt, még ha ennek nem is vagy tudatában.
A determinisztikus világfelfogást valló gondolkodók szerint minden esemény oksági törvények alapján megy végbe, és minden eseményt maradéktalanul meghatároz azoknak a körülményeknek az összessége, amelyek közt zajlik. Ha ez így van, akkor előre kiszámíthatóvá válnak a cselekedetek, és nem marad terepe a szabad mérlegelésnek.
Sok filozófus ezzel szemben amellett érvelt, hogy az ember morális lény, aki saját maga hozza meg szabadon a döntéseit, ezért felelős tetteiért.
A kérdés a kereszténység évszázadait is végigkísérte, vita tárgya volt, hogy az isteni akarat mennyiben határozza meg az emberi cselekedeteket, hagy-e teret az emberi szabadságnak?
Szent Ágoston úgy gondolta, hogy Isten mindenható és mindentudó, az embernek nincs lehetősége arra, hogy meghiúsítsa az akaratát. Isten azt is előre tudja, hogy elkárhozunk vagy üdvözülünk.
Hogy lehetséges mégis szabad akarat? Az Isten képére teremtett első ember, Ádám a bűnbeesés előtt még szabad akarattal rendelkezett, és tartózkodni tudott volna a bűntől. Amikor viszont elcsábult az almaevésre, romlottság szállta meg Évával együtt, és elvesztette azt a képességét, hogy segítség nélkül helyesen cselekedjék. Az eredendő bűn átöröklődik utódaikra is, ezért az ember saját akaratából csak rosszra képes. Ahhoz, hogy jót tegyen, Isten kegyelmére van szüksége, és hogy Isten kit részesít ebben, az egyedül az ő kifürkészhetetlen akaratának a titka.
Ennek az elsőre talán szigorú tanításnak a hátterében az áll, hogy Isten önálló, szuverén lény. Ha azt gondolnánk, hogy szabadon tudunk döntetni jó és rossz között, akkor például az az ember, aki a saját döntései szerint mindig csak jót cselekedett, determinálná Istent arra, hogy üdvözítse. Ez Ágoston felfogásában az emberi önhittség és gőg jele.
Ő az ember teremtmény voltát hangsúlyozza, akinek a lelkét a Teremtője felé kell fordítania. Az az ember, aki elfordul Istentől, biztosan csak rosszat tud tenni. Ágoston szerint a rossz léthiány. Vagyis amikor rosszat teszünk, kiesünk Isten jóságából, vagyis a létből, és visszazuhanunk a teremtés előtti semmibe.
Eddig az egyén szabadságát vizsgáltuk. A szabadság más összefüggésben a társadalmi létünket érinti.
Szabadon autózhatsz, ha van jogosítványod, olyan zenét hallgathatsz a szobádban, amilyet akarsz. Ebben szabad vagy. Viszont nem autózhatsz a járdán, nem hangoskodhatsz éjszaka. Vagyis addig választhatod szabadon azt, amit akarsz, amíg ezzel nem okozol kárt másoknak. Berlin [börlin], oxfordi filozófus ezt negatív szabadságnak nevezte el. Eszerint van egy olyan köre a létezésünknek, amely független a társadalmi ellenőrzés szférájától, itt nem kényszerít senki semmire. A liberális gondolkodók, például J. S. Mill [dzsón sztjuárt mill], ennek a szabadságnak a védelmezői. Mill szerint ez a feltétele annak, hogy a civilizáció előre haladjon, hiszen ez biztosítja az egyén önmegvalósítását, az eszmék szabad kicserélődését, csak így tudjuk megtalálni az igazságot.
Mások szerint a szabadság több, mint a saját egyéniségünk kiélése. Lehet, hogy a vágyaink nem is jók: ha valaki játékfüggő, vagy állandóan pénzt költ, akkor nem szabad, hiszen a szenvedélyeinek van kiszolgáltatva. A saját magunk urává kell válnunk. Berlin ezt nevezi pozitív szabadságnak. Saját magunk irányítását csak a közösséggel összhangban tehetjük: aktívan részt kell vennünk a minket érintő döntések meghozatalában. Ha egy társadalom tagjai tudatlanok, egyenlőtlenek, szegények, akkor nem tudják felelősen fenntartani a közösséget, megszűnik az összhang a polgárok és az intézményeik között. Ezt kell helyreállítani a pozitív szabadság biztosításával, melynek szószólója volt például Rousseau [russzó] és Marx.
A pozitív szabadság, az egyén korlátozásához vezethet. Könnyen eljuthat addig a felfogásig, hogy nem az egyén maga tudja a legjobban, mi a jó neki, ezért valamilyen külső erőnek (az államnak, a pártnak vagy a vezetőnek) kell, akár erőszakkal, döntenie helyette. Vagyis a pozitív szabadság elnyomáshoz vezethet.
A szabadság, mint ahogy a többi nagy eszménk is, nem egyszerű jelszó, hanem vizsgálatra szoruló összetett fogalom!