Előzetes tudás

A tananyag elsajátításában segít, ha már áttekintetted az edzéselméletet és a sportegészségtant.

Tanulási célok

Megismered a testi nevelés intézményesített formáját, azaz a testnevelést.

Narráció szövege

Sokan sokféle emlékkel, tapasztalattal rendelkeznek az iskolai testnevelésről. Az iskolai testneveléshez általában pozitív érzések kapcsolódnak, de előfordulhatnak rossz élmények is.
A testnevelésóra a testi nevelés intézményesített formájaként jelenik meg a közoktatásban. Az iskolai testnevelés célja a komplex személyiségfejlesztés mozgásos feladatokon keresztül. Ennek érdekében szükséges, hogy a testnevelés felkeltse a tanuló érdeklődését a mozgás és sportolás iránt, támogassa a tanulók egészséges testi fejlődését, fejlessze a képességeiket, illetve az, hogy a feladatokon keresztül a tanulók ismerjék meg a mozgások összetevőit, szeressenek és tudjanak rendszeresen mozogni, sportolni.
A testnevelés fogalmát tágan célszerű értelmezni. A sportok, szabadtéri tevékenységek, a testedzés és kikapcsolódás különböző formái az egészség szempontjából nagyon fontosak. A tanulóknak meg kell ismerkedniük a test működésével, és azzal, hogy az olyan szokások, mint a rendszeres testedzés és szabad levegőn tartózkodás hogyan kapcsolódnak a testi és szellemi egészséghez.
A testnevelés kötelező minden tanuló számára, kivéve azokat, akiket egészségi állapotuk miatt felmentettek. Jelenleg (2013-ban) minden iskolában meg kell valósítani a mindennapos testnevelést, ami azt jelenti, hogy heti öt testnevelésórát kell tartani. A testnevelő tanár szervezi és irányítja a foglalkozásokat, amelyekben a mozgásnak mindig jelentős szerepet kell kapnia.
Fontos, hogy a tanulók széles körű képességfejlesztése megvalósuljon. Ezalatt azt értjük, hogy a motoros képességek közül mindent fejleszteni kell. Ide tartoznak a kondicionális képességek, az erő, a gyorsaság és az állóképesség, valamint a koordinációs képességek, úgy, mint téri tájékozódási képesség, egyensúlyozás, ritmusképesség, kinesztetikus képesség. Ezen túl még fejleszteni kell az ízületi mozgásterjedelmet, azaz a lazaságot, hajlékonyságot. Azonban lényeges, hogy miként fejlesztjük, hiszen a motoros képességek mellett az értelmi és érzelmi képességekre, valamint a szociális képességekre is hat a testnevelés.
Nem mindegy, mi történik az órán. A pozitív élményekhez olyan érzelmileg és fizikailag biztonságos környezet kell, ami lehetővé teszi, hogy minden tanuló magáénak érezze és szeresse a testnevelést. Olyan mozgásoknak és sportágaknak kell megjelenniük a testnevelésórán, amiket a tanulók képesek és szeretnek csinálni. Legyen sok és sokféle játék, játékos és kreatív mozgástanulás, hogy a tanulók fel tudják fedezni, melyik mozgásformákban lehetnek eredményesek és sikeresek. A fókuszpontokat ennek megfelelően kell kialakítani. Úgy érdemes szervezni a testnevelést, hogy minden tanuló sikeres lehessen, minél több sportágat és mozgásformát ki tudjon próbálni és a tapasztalatait, élményeit felhasználva könnyen tudjon majd magának sporttevékenységet választani. Ezzel nagyot léphet a fenntartható, egészséges életmód irányába.
A testnevelésóra felépítése általában adott. Az óra bemelegítéssel kezdődik, aminek célja, hogy a szervezetet felkészítsük a terhelésre, ezáltal megelőzzük a sérüléseket és az esetleges egészségkárosodást. Ekkor keringésfokozó feladatok, például futások, szökdelések vannak leginkább beiktatva, majd a bemelegítés végén gimnasztikai gyakorlatok, amelyek lehetnek erősítő vagy nyújtó hatásúak. Az óra fő részében az új mozgásformák megtanítása következik, például kapura lövés kézilabdával vagy pedig a korábban tanult mozgások gyakorlása, tökéletesítése. Ez az edzésszakasz kiterjedhet még valamelyik képesség fejlesztésére is (például erősítő gyakorlatokkal az erőt fejlesztjük), de játékos mozgástanulásra is. Játék, játékos feladatok általában az óra befejező részében vannak, kapcsolódnak a fő részhez, de ennek célja még a pozitív élmények megélése, a játékigény kielégítése. Az óra utolsó részében a szervezet lecsillapítása törekszünk, hiszen fokozott érzelmi és fizikai állapotban nem lehet az órát abbahagyni.
Összességében azt mondhatjuk, hogy a testnevelés a személyiségfejlesztés egyik fontos eszköze az egészségfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységek, a mozgáskultúra fejlesztése, a játék- és sportolási élmény biztosítása, továbbá a személyiségvonások fejlesztése révén.

Kapcsolódó fogalmak

Ajánlott irodalom

Makszin Imre: A testnevelés elmélete és módszertana. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2002

Teszt 
Javasolt feldolgozási idő: 15 perc
Még nem töltöttem ki a tesztet
Developed by Integral Vision