Előzetes tudás

Ahhoz, hogy fel tudd dolgozni a tanegységet, tisztában kell lenned az alábbi fogalmakkal és rendelkezned kell az alábbi ismeretekkel: a romantika stílusjegyei, a drámai költemény fogalma, verselemzési szempontok, költői eszközök, a tercina és szonett fogalma.

Tanulási célok

A tanegység feldolgozása után: információkat szerzel az angol romantika első és második nemzedékéről, megtanulod a verses regény műfaját, új fogalmakat sajátítasz el: l’art pour l’art, gyakorlottabbá válsz a verselemzés terén, új irodalmi alkotásokat ismersz meg.

Narráció szövege

Szenvedély! Megszállottság! Érzékenység! Borzalom és titkok! De mindenekelőtt folytatható irodalmi hagyomány jellemzi az angol romantikus költőket. Byron (bájron) főnemesi származása ellenére szembefordult az arisztokráciával, felemelte szavát a gépromboló munkások és az elnyomott írek mellett. Angolként a görög szabadságharc győzelméért szállt harcba. Beleszeretett Augustába (aguszta), csakhogy a lány a féltestvére volt. Amikor pedig barátja, Shelley (seli) a tengerbe fulladt, testét a parton égette el. Művészete nélkül ma nem létezne verses regény. Drámai költeményei pedig olyan művekkel tartanak kapcsolatot, mint Goethe (gőte) Faustja (fauszt) vagy Madách Imre Tragédiája.
Shelley is kalandos életet élt. Az egyetemről ateizmus miatt csapták ki. Gyermekeit elrabolta, amikor nem kapta meg felügyeleti jogukat. A szabadság megszállottjaként röpiratokban és szépirodalmi művekben is az elnyomás ellen harcolt. Második felesége, Mary (méri) a Frankenstein–történet szerzője.
A felcserként dolgozó Keats (kíc) önerőből tett szert nagy műveltségére. Költőként a görög szépségideál legnagyobb rajongója volt. Sírfeliratát maga fogalmazta meg: „Itt nyugszik az, kinek nevét a vízre írták.” Tóth Árpád megfogalmazásában: „a Szépség angyali tisztaságú énekese, a világirodalom legérzékenyebb és leggyengédebb lírikusai közül való.”
Az angol és egyben az európai romantika első jelentkezése a Lírai balladák című verseskötet 1798-ból. Szerzői az angol romantika első nemzedékének tagjai: Wordsworth (vördzvörsz) és Coleridge (kólridzs). A cím utal a romantika egyik célkitűzésére: kevert műfajokat hoz létre, hisz a ballada mindhárom műnem jellegzetességeit magán viseli. Byron, Shelley és Keats, a nagy romantikus triász az 1810-es években jelentkezett. George Gordon Byront (dzsordzs gordon bájron) “Childe Harold (csájld herold) zarándokútja” című verses lírai útirajza tette híressé 1812-ben. Főhőse a háború sújtotta Európát járja be. Görögországra rajongva tekint. Fő műve a befejezetlen Don Juan (don dzsuan). Ezzel megteremtette a romantikus verses regény műfaját: az eseménysorozatot lírai meditációk és személyes utalások szövik át. Közben megismerjük Don Juan, a spanyol ifjú szerelmi és úti kalandjait. Drámai költeménye a Manfred és a Kain. Kain a hatalom elleni zendülés vezére. Manfred pedig az alvilág urával vívja emberfeletti harcát, magányosan, akár a titánok. Byron világképe pesszimista volt, saját személyére és hőseire egyaránt jellemző a világfájdalom és a bágyadt közöny. Ezt nevezzük byroni spleennek (bájroni szplín).
Percy Bysshe Shelley (pörszi bis seli) az istenekkel szembeszálló titánt tette művének főhősévé A megszabadított Prométheusz című drámai költeményében. Az 1820-as alkotásban Prométheusz megszabadítja az emberiséget a zsarnokságtól, és beköszönt a szabadság korszaka. Ugyanezt az eszmét szólaltatja meg Óda a nyugati szélhez című ódájával. Először megszólítja és jellemzi a természeti erőt: óriásivá növeszti. Aztán könyörgő hangnemben a széllel való azonosulás vágya szólal meg. Megismétli a vers eddigi fő motívumait: lomb, felhő és hullám kerülnek egymás mellé. Verselésében a tercinát ötvözte a szonettel. John Keats (dzson kíc) költészetének csúcspontját az 1819-ben írt nagy ódái jelentik. Egyik remekműve az Óda egy görög vázához, amiben az emberi élet mulandóságát állítja szembe a művészet örök szépségével.
Szépség után bűn. Edgar Allan Poe (edgár elen pó), a bostoni születésű amerikai író, az angol nyelvű romantikus próza nagy alakja. A bűnügyi történet atyjának detektívnovelláiban és bűnügyi regényeiben a borzalom, a lelki abnormalitás és a téboly borzolja a kedélyeket. 1841-es novellája a Morgue utcai kettős gyilkosság. Poe költőként is maradandót hozott létre. Költészetét a legmagasabb művészi tudatosság jellemzi, s ezzel közel áll a l’art pour l’art (lár pur lár) művészetfilozófiához: cél a tökéletesre csiszolt költemény. Híres verse, A holló a halott kedves siratásán keresztül az emberi élet mulandóságára figyelmeztet. Baltimore utcáin félholt állapotban találtak rá. Feltételezik, hogy agyhártyagyulladása volt, de önpusztító életmódja is hozzájárulhatott leépüléséhez. Poe halálának körülményeit a mai napig rejtélyek övezik.

Ajánlott irodalom

Dr. Mohácsy Károly: Irodalom a középiskolák II. osztálya számára, Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001, 139-143. o.

Pethőné Nagy Csilla: Irodalomkönyv 10., Korona Kiadó, Budapest, 2004, 185-220. o.

Teszt 
Javasolt feldolgozási idő: 15 perc
Még nem töltöttem ki a tesztet
Developed by Integral Vision