Előzetes tudás

Felidézzük a dráma műneméről szerzett ismereteidet, az ókori és középkori színházról és drámáról tanultakat, és az eddig megismert drámaszerzőkre és műveikre is alapozunk.

Tanulási célok

Megismered a reneszánsz kori Globe színház felépítését, máig gyakorolt hatását, a reneszánsz kori angol drámaírókat.

Narráció szövege

Szoktál színházba járni? Elgondolkodtál már azon, hogy vajon az előadások milyen formában és épületben zajlottak korábban? Repüljünk vissza az időben 400 évet! A reneszánsz kor Angliájában, Londonban vagyunk. Nézzünk körbe, mit is látunk és tapasztalunk! Jólétet, fellendülő gazdaságot, kulturális eseményeket vehetünk szemügyre. I. Erzsébet 1558–1603 közötti uralkodása idején virágzott az ország. Ezt a korszakot éppen emiatt nevezzük Erzsébet-kori Angliának. Pillantsunk be egy színházi előadásra! Láthatjuk, hogy a középkorban igen kedvelt vallásos színjátékformák, a misztérium, moralitás és mirákulum átalakulóban vannak. Helyükre a színpadra szánt világi és történelmi témájú alkotások, a tragédiák és vígjátékok lépnek. A közkedvelt színpadtípusok, mint például. a kocsiszínpad vagy processziós színpad is idejét múlttá váltak.
Mi állhat ennek a gyors és erőteljes változásnak a hátterében? 1574-től törvényi szabályozásokkal korlátozták az előadásokat és a színházak működését. Egyre több vándorszínész- társulat működött, a nézők pedig már nem a Biblia-feldolgozásokat kívánták megtekinteni, hanem szórakozni, sírni és nevetni akartak. 1581-ben megépült az első igazi színház, a The Theatre épülete. Számos új színház és hivatásos társulat követte. Közülük is kiemelkedett az 1599-ben emelt és 1613-ig működő The Globe, a kor legismertebb drámaírójának, William Shakespeare-nek és társaságának otthona. A drámaírók alig bírták kielégíteni a hatalmas keresletet. William Shakespeare, Thomas Kyd, Ben Johnson és Christopher Marlowe sorra írták műveiket, fordítottak darabokat.
Tegyünk egy sétát a Globe-ban! Ez a Temze folyó mellett álló nyilvános színház kívülről nyolcszög, belülről kör alakú, és nyitott fedelű. Több ezren is elférhettek itt! Nevét a bejárat fölött elhelyezett földgömbről kapta. A színpada hármas osztású: első, hátsó és felső színpadon játszhattak a színészek. De még függönyt, díszletet, kelléket ne keressünk! A nézők nagy része állva tekinthette meg az előadásokat, a tehetősebbek páholyokból kísérhették figyelemmel a darabokat. A mai színház szerkezetével egyezően a színpad mögött találjuk az öltözőket, és a különböző technikai gépezetek. A süllyesztők, emelők működtetése is innen történik. A felső színpad mellett tornyocskák emelkednek, ezekben kapnak helyet a muzsikusok és zajmesterek.
A csak férfiakból álló, 12-15 fős társulat tagjai nagyon díszes, korhű jelmezekben szerepeltek. Az ókori hagyományok folytatásaként még mindig csak férfi színészek játszottak, a női szerepeket fiatal, 14-15 éves fiúk adták elő. Az előadások kezdetét zászló felvonása jelezte 14 órakor. Ennek színe mutatta az aznapi darab műfaját: a fekete tragédiát, a piros történelmi drámát, a fehér komédiát jelzett. A Globe 1599–1613-ig üzemelt, egy színpadi ágyútűz vetett véget a színháznak. Az épület pontos mását a XX. század végén – az eredeti helyszínen – újjáépítették.
A reneszánsz kori angol dráma tehát a XVI-XVII. század fordulóján, Erzsébet uralkodása alatt élte fénykorát. Legjelentősebb drámaírója Shakespeare volt, az általa is alapított Globe színházban mutatták be legelőször darabjait. Ez a kör alakú, felül nyitott színház hármas osztású színpadával alkalmas volt kortárs darabok bemutatására, melyek kedvelték a pergő eseményeket, az erőteljes képi és hangi hatásokat. A díszes jelmezekben férfiak keltették életre a hősöket. Az előadásokon az antik hármas egység Az előadásokon az antik hármas egység elve – tér, idő és cselekmény egysége – nem valósult meg. Ha legközelebb színházba látogatsz, ne feledd, amit a Globe-ról tanultál!

Ajánlott irodalom

Pethőné Nagy Csilla: Irodalom a középiskolák 9. évfolyama számára (2. kötet), Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. Peter Simhandl: Színháztörténet, Helikon Kiadó, Bp., 1998.

Teszt 
Javasolt feldolgozási idő: 15 perc
Még nem töltöttem ki a tesztet
Developed by Integral Vision