A szövetségi rendszerek kialakulása

„Ambiciózus nagyhatalom milliós hadsereggel hosszú távra szövetségest keres. Jelige: Kalandorok kíméljenek!” Ilyen társkereső hirdetéseket adhattak volna fel a XIX. század végének európai nagyhatalmai egy képzeletbeli újságban.
Valóban, a korszakban mindenki társat keresett. Ahogy fogytak a gyarmatosítás folyamán a szabad területek, a nagy terjeszkedők már egymás birtokaira is szemet vetettek. Így a nemzetközi konfliktusok is egyre élesebbé váltak. Ebben a helyzetben bizony jól jött egy-egy szövetséges!
A szövetségépítő-folyamatokat a németek és a franciák közötti feszült viszony indította el. Az 1870-es vereség miatt a franciák revansra, visszavágásra vágytak. A németek válaszul Franciaország elszigetelésére törekedtek. Ennek érdekében Bismarck meg akarta nyerni Oroszország és az Osztrák–Magyar Monarchia támogatását, ami sikerült is neki: 1873-ban aláírták a három császár szövetségét.
Az együttműködés gyenge pontja a Balkán volt. Mind az oroszok, mind a Monarchia legfőbb célja az volt, hogy teret nyerjenek a törökkel szemben, es ez óhatatlanul szembeállította őket.
A gyengülő törökkel szemben – az 1875-ben kirobbant bolgár felkelés ürügyén – az oroszok háborút indítottak. Az 1877–78 során zajló összecsapásokban az oroszok sorozatos győzelmeikkel szinte majdnem Isztambulig szorították vissza a török hadakat. San Stefanóban békét kötöttek, és egy nemzetközi kongresszusra bízták a területi rendezést a Balkánon.
Az oroszok nagyot csalódtak, mivel a berlini kongresszuson Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia másként döntött, mint várták. Mindkét nagyhatalom tartott az oroszok túlzott térnyerésétől, ezért visszarendelték őket, és megerősítették a balkáni kis államokat. Ezek után nem csoda, hogy felbomlott a három császár szövetsége! 1879-ben Németország és a Monarchia szorosabbra fűzte a kapcsolatát, és megszületett a kettős szövetség. Az olaszokat a franciákkal szembeni gyarmati ellentét sodorta a két hatalom mellé, így alakult ki a hármas szövetség 1882-re.
Oroszország szövetséges nélkül maradt, Franciaország pedig ott állt elszigetelődve. Nem nehéz kitalálni a folytatást. Hatalmi és gyarmati ellentét nem volt a két fél között, így minden nehézség nélkül egymásra találtak. 1893-ban szövetséget kötöttek.
Nagy-Britannia ekkor még kívül maradt a szövetségi rendszereken. Az oroszokkal az afganisztáni ellentét állította szembe, Franciaország Afrikában okozott neki gondokat. A németekkel egyre gyorsuló fegyverkezési versenybe kezdett.
Oroszország ebben a külpolitikai helyzetben a Távol-Kelet felé fordult. A század végére befolyása alá vonta Mandzsúria egy részét, de itt szembekerült egy másik hódítóval, Japánnal.
Az oroszok 1904-ben katonai fölényük teljes tudatában, hadüzenet nélkül támadták meg a japánokat. Biztosak voltak a gyors győzelemben, meglepetésükre azonban egy, rendkívül elszánt, a legfejlettebb technikát alkalmazó hadsereggel találták magukat szembe. A japán hadsereg szárazföldön Mukdennél, tengeren pedig a Csúzima-szorosnál mért megsemmisítő vereséget az oroszokra. A háború folyamán a császári haderő megszerezte Mandzsúriát, és kiszorította a térségből Oroszországot.
A külpolitikai változások és Németország gyors gazdasági előretörése a XX. század elején váltásra késztették Nagy-Britanniát. Ha csatlakozni kívánt valamelyik szövetségi rendszerhez, választania kellett: Németország vagy Franciaország. A fashodai incidens után a franciák elismerték a britek vezető szerepét a gyarmati versengésben az afrikai kontinensen, ami lehetővé tette a közeledést a két nagyhatalom között. Igazi külpolitikai szenzáció volt az évszázados ellenségeskedéstől fűtött országok közötti megállapodás aláírása. Így 1904-ben megszületett a „szívélyes megegyezés”, az entente cordiale (antant kordiál), amelyről a szövetség az antant elnevezést kapta.
Innen már csak egy lépés volt, hogy az oroszok is félretegyék a britekkel szembeni ellentéteiket, és 1907-ben szövetséget kössenek. Ezzel kialakult a hármas antant.
Így születtek tehát kapcsolatok a nagyhatalmak között Európában, és a társkeresés eredményeképp két szövetségi rendszer nézett farkasszemet egymással a XX. század elején: az antant és a hármas szövetség.