Előzetes tudás

Ismerned kell az újkori olimpiák történetét.

Tanulási célok

Bepillantást nyersz abba, milyen vonzatai vannak az olimpiai mozgalom világszintű népszerűségének.

Narráció szövege

Hogyan nőtte ki magát Coubertin báró álma az egész világot megmozgató és lázban tartó eseménnyé? Milyen következményekkel jár ez a sportra nézve? Az olimpia tényleg az amatőrök versenye, ahol nincs helye a profiknak? Kiderül.
Már a legelső újkori olimpián is 3 kontinens sportolói vettek részt, hiszen az európai országok mellett az Amerikai Egyesült Államok, Chile és Ausztrália sportolói is versenyeztek rajta. Az első azonban, amelyen valamennyi kontinens képviseltette magát, az 1912-es stockholmi volt. Ezen Ázsiából elsőként Japán sportolói szerepeltek. A résztvevő nemzetek listája egyre bővül, napjainkra már több száz ország sportolói mérik össze a tudásukat. Az 1936-os berlini olimpiát a televízió is közvetítette, így segítségével a náci vezető, Hitler az olimpiai eszme mellett a saját üzenetét is eljuttathatta és népszerűsíthette a civilizált világban. A II. világháború miatt azután két olimpia is elmaradt, az 1940-es és az 1944-es.
Az 1948-as londoni olimpia azonban minden korábbit túlszárnyalt. Mind a résztvevő nemzetek, sportolók számát nézve, mind az eseményt övező érdeklődés és a költségvetés tekintetében. A technika fejlődésével párhuzamosan az olimpia és a sport egyre inkább üzletté vált. Onnantól kezdve, hogy a pillanatnyi dicsőséget hosszú távú nyereségre lehet váltani, már szinte csak egy dolog számít: a pénz. Bár az olimpiai küzdőtereken tilos reklámokat elhelyezni, a cégek mégis hatalmas összegeket fizetnek, hogy a termékeik valamilyen módon megjelenjenek az olimpiai mozgalomban. A televízió óriási jogdíjakat fizet a közvetítésért, hiszen akinek van tévéje, az nézi a játékokat. A rendezési jogokért is keményen harcolnak a pályázó városok. Ugyan sok pénzt kell befektetni, hogy a szükséges feltételeket biztosítani tudják, de már az építkezések alatt elkezd megtérülni a befektetés. A megfelelő infrastruktúra kiépítése és üzemeltetése munkahelyeket teremt, ami élénkíti a gazdaságot. Az olimpia rengeteg turistát vonz a világ minden tájáról, akik pénzt költenek. A játékok befejeztével pedig a kiépített infrastruktúrát a helyiek tovább tudják használni, ezzel előbb-utóbb nyereségessé teszik a beruházást. Arról nem is beszélve, hogy a világszínvonalú létesítményekben világszínvonalú munkát lehet végezni. Ezenkívül bármilyen más, kontinens- vagy világbajnokság megrendezésének a joga is könnyebben megszerezhető, az esemény könnyebben lebonyolítható ilyen infrastruktúrával. Látszik tehát, hogy olimpiát rendezni megéri.
De nemcsak rendezni éri meg az olimpiát, hanem megnyerni is. Minden nemzet honorálja a sportolóinak, ha dicsőséget szereznek az országnak. A hidegháború idején pedig még inkább nemzeti, ideológiai kérdés volt a győzelem. Ez azt jelentette, hogy mind a kapitalista, mind a szocialista blokk próbálta elérni, hogy az ő versenyzői legyenek a legjobbak – bármi áron. Ez vezetett a dopping térhódításához. Eleinte a sportolók nem voltak tisztában vele, hogy mit csinálnak velük, később viszont már a tetemes anyagi haszon reményében önként vállalták a tiltott módszerek alkalmazását. Napjainkra olyan méreteket öltött a probléma, hogy az illetékesek is azt mondják, hogy megszűntetni nem, csak visszaszorítani tudják az illegális teljesítménynövelő szerek használatát.
A sport tehát üzlet lett, a határ amatőr és profi között elmosódott. Sokan a mai napig úgy gondolják, hogy az olimpia kizárólag az amatőrök versenye, ahol nincs helye profiknak. Ez nem igaz. Különösen a csapatsportokra nem. Például az 1992-es kosárlabda bajnokcsapat is csupa profi játékosból állt, a játékukat pedig még annak is élmény volt nézni, aki nem kosárlabda-rajongó. Vagyis a profiknak ma már ugyanúgy helyük van az olimpián, mint az amatőröknek.

Ajánlott irodalom

Magyar Edző, Cserháti László Gábor: „Az edző szerepe a fair play elfogadtatásában”, 6–8. o., http://www.magyaredzo.hu/kiadvan...

Magyar Edző, Gallov Rezső: Olimpia és politika. Ötkarikás játék – a tűzzel, 29–35. o., http://www.magyaredzo.hu/kiadvan...

Teszt 
Javasolt feldolgozási idő: 15 perc
Még nem töltöttem ki a tesztet
Developed by Integral Vision