Előzetes tudás

-

Tanulási célok

Azoknak az olimpiai sportágaknak elengedhetetlen az ismerete, melyek több mint száz éve kötődnek az olimpiai mozgalomhoz. Így természetesen az emeltszintű érettséginek is részei.

Narráció szövege

Ebben a videóban arról a hat, korábban nem taglalt sportról lesz szó, melyek legkésőbb az 1912-es stockholmi olimpián debütáltak, így „tradicionálisnak” tekinthetők. Már az első, 1896-os játékokon megrendezték a pályakerékpár és az országúti kerékpár versenyszámait. A pályakerékpár sportot egy 200 méter hosszú, döntött oldalú versenypályán, vagyis Velodromban rendezik. Az egyéni és csapat versenyszámok között sprint-, és hosszú távúak is szerepelnek. Valamennyi számot megrendezik a nőknek is. Az országúti kerékpár versenyeit közutakon rendezik meg, városok között, illetve azokon belül. Az országúti kerékpársportban még az olimpiai viadaloknál is nagyobb presztízsűek az évente megrendezésre kerülő országjáró versenyek. Ezek közül is kiemelkedik a Tour de France, mely minden nyáron három héten keresztül vonzza a szurkolókat és a médiát. Szintén jelen volt 1896-ban Athénban a súlyemelés. Az I. világháború előtt három alkalommal is kimaradt az olimpiai programból, 1920 óta azonban megszakítás nélkül szerepel, sőt 2000 óta női versenyt is rendeznek. A súlyemelés két hivatalos versenytípusa a lökés, és a szakítás. A két emelés során eltérő technikával kell minél nagyobb súlyt a fej felett kb. 3 másodpercig megtartani. A versenyzőknek 3 kísérlet áll a rendelkezésükre. A két versenyszámot külön-külön is díjazzák, illetve az összetett versenyben a két eredmény összege alapján is érmeket osztanak. A magyar súlyemelősport történelme több aranykorral is büszkélkedhet. 1972-ben Münchenben Földi Imre, míg 1980-ban Moszkvában Baczakó Péter nyert aranyérmet. Rajtuk kívül meg kell említeni dr. Aján Tamás NOB tag nevét, aki 1969-ben kezdeményezte az európai súlyemelő szövetség létrehozását, és aki azóta is vezető beosztásokat tölt be a nemzetközi sportági szervezetekben.
Az 1900-as párizsi játékok óta megszakítások nélkül az olimpiai program része az evezés. Az egyéni, páros és négyes evezős hajókban a versenyzők menetiránynak háttal ülnek. Aszerint, hogy párevezős, vagy váltottevezős a hajónem, a versenyzők egy vagy két lapáttal hajtják a hajójukat. A versenytáv 2000 méter, így elsősorban állóképességi sportnak tekintjük az evezést. Magyarországon a kajak-kenu árnyékában a sportág népszerűsége csak lassan növekszik. Ezzel együtt 16 Európa-bajnoki, és 3 világbajnoki aranyérem mellett egy-egy olimpiai ezüst- és bronzérem került magyar evezős nyakakba.
Hajós sportoknál maradva, szintén 1900-as debütálása nyomán soroljuk a tradicionális sportok közé a vitorlázást. A legtöbbet változó sportág az olimpiák történetében. Eddig összesen 32 különböző versenyszámot variáltak a játékokon a szörfözéstől a 20 tonnás hajóosztályig. Amelyik vízi eszköznek van vitorlája, az már szinte mind szerepelt valamelyik olimpián. Ezek után az sem meglepő, hogy az érmek megoszlása nagyon színes képet mutat. Az eddig elnyert 164 vitorlás olimpiai aranyérmen 28 nemzet sportolói osztoznak. Ennél változatosabb éremtáblázat egyik sportágban sem látható.
Szintén 1900-ban mutatkozott be az íjászat az olimpián, de nem megszakítások nélküli a története. Az 1920-as antwerpeni játékok után fél évszázaddal, 1972-ben került csak vissza a programba. Az olimpiai íjászatot reflex íjakkal űzik. Ezeken az eszközökön nincsen „csiga”, mely segítené a kifeszített íj megtartását. Így a célzás teljes időtartama alatt komoly erőkifejtés is szükséges. Az utóbbi évtizedekben egyéni- és csapatversenyt rendeznek mindkét nem számára, vagyis 4 versenyszámot bonyolítanak az olimpia két hetében.
Tradicionális csapatsportág közé soroljuk a gyeplabdázást. A 10 mezőnyjátékosból és 1 kapusból álló csapatok egy 91x55 méteres műfüves pályán játszanak. A két 35 perces félidő során speciális ütővel kell az ellenfél kapujába juttatni a labdát, amit csak a kapus érinthet kézzel és lábbal. Az ütőnek csak az egyik oldalát használhatják a játékosok, függetlenül attól, melyik az ügyesebb kezük. A test-test elleni ütközéseket engedélyezik a szabályok, de a bottal akasztást, és a felesleges durvaságot kiállítással büntetik. Érdekesség, hogy a játék szabályai több mint 100 éve nem változtak. A játék elsősorban az egykori brit gyarmatokon, Pakisztánban és Indiában tekinthető nemzeti sportnak, de mára az európai nemzetek válogatottjai már rendre legyőzik a Dél-ázsiai csapatokat.

Ajánlott irodalom

Magyar Olimpiai Bizottság, Olimpiai sportolóink, http://www.mob.hu/olimpiai-sport...

Wikipédia, Olimpiai sportágak, http://hu.wikipedia.org/wiki/Oli...

Teszt 
Javasolt feldolgozási idő: 15 perc
Még nem töltöttem ki a tesztet
Developed by Integral Vision