Röplabdázás

A röplabda története 1895-re nyúlik vissza. Egy Egyesült Államokban élő testnevelő tanár, William G. Morgan dolgozta ki az első szabályokat. A cél a kosárlabdázáshoz képest még kevesebb ütközéssel és sérülésveszéllyel járó labdajáték megalkotása volt. A sportág az amerikai YMCA, vagyis a Fiatal Katolikus Férfiak Szövetségének rendszerében terjedt el elsősorban.
A nemzetközi szövetség FIVB néven igen későn, 1947-ben jött csak létre, ekkortól azonban a fejlődés felgyorsult. 1949-ben férfi, 1952-ben női világbajnokságot rendeztek, és Tokióban az 1964-es olimpián is szerepelt már a sportág.
A 9x18 méteres pályát középen egy háló választja ketté, amelynek magassága a férfiaknál 243, a nőknél 224 cm. A két csapat a két térfélen tartózkodik 6-6 fős létszámban. A háló 3 méteres közelében a 6-ból csak 3 támadó játékos tartózkodhat csapatonként. A cél a labda leütése az ellenfél térfelén úgy, hogy maximum háromszor érhet bele egy csapat, mielőtt átjuttatja az ellenfél térfelére. Ha az egyik csapat térfelén a labda lepattan, vagy azt a hálóba, illetve a pályán kívülre ütik, akkor az ellenfél kap pontot. A labdát csak ütni szabad, megfogni nem. Mindig a pontszerző csapat hozza játékba a labdát a következő adogatásnál. Az a csapat nyer, amelyik előbb éri el a 3, egyenként 25 pontig tartó nyert játszmát. A röplabdázás közben a labdát kosárérintéssel adják fel egymásnak a játékosok, és a háló fölé emelkedve igyekeznek leütni. A védekező játékosok csuklóérintéssel és alkarérintéssel igyekeznek a labda alá helyezkedni, de nem ritkán vetődve egy kézzel, sőt néha lábbal próbáljak a talaj közelében még megjátszani a játékszert. A mérkőzések folyamán megkötés nélkül lehet a játékosokat cserélni. Fontos, hogy minden elvesztett labdamenetet követően az adogatást elnyerő csapat játékosainak forgást kell végrehajtani. Vagyis minden játékosnak új pozíciót – meghatározott sorrendben – kell elfoglalnia, és új játékosra kerül az adogatás sora. Szintén kiemelendő, hogy sem a védekező, sem a támadó játékosok nem érhetnek a hálóhoz, ellenkező esetben automatikusan az ellenfél nyeri a labdamenetet.
A röplabda szabadtéri változata már a XX. század közepén kialakult. Ezt homokban csere nélkül játsszák, mindössze 2 fős csapatok. A strandröplabdázásban a pálya mérete 8x16 méter, és a mérkőzések 2, egyenként 21 pontig tartó nyert játszmáig tartanak. A strandröplabda 1996 óta része a nyári olimpiai játékoknak. A Magyar Röplabda Szövetség 1946-ban jött létre. Ezt követően itthon villámgyorsan terjedt a röplabdázás. Az 1960-as évek elején 30.000 igazolt versenyző volt Magyarországon. A sikerek sem maradtak el, a férfi válogatott 1963-ban, a női válogatott 1975-ben ezüstérmet szerzett az Európa-bajnokságon. Ezen kívül a hölgyek 3, az urak 1 alkalommal jutottak ki az olimpiára. Az 1980-as évek közepére azonban a hazai lendület megtört, és kb. 11.000 főre fogyatkozott a versenyzők száma. Napjainkban pedig kevesebb, mint 3000 igazolt versenyzőt számlál a hazai szövetség. A sportág azonban világszerte továbbra is népszerű. A 2012-es londoni olimpián – a kosárlabdázást és a kézilabdázást is megelőzve – a legnézettebb teremsport volt.
A férfiak mezőnyében meglehetősen nagy versengésről beszélhetünk. Az eddigi 13 olimpiai röplabdaversenyen 7 különböző ország diadalmaskodott. Az oroszok 4, az amerikaiak 3, míg a brazilok 2 alkalommal tudtak nyerni. A nőknél valamivel szűkebb az elit. A Szovjetunió 4, Kuba 3, Kína, Japán, és Brazília 2-2 alkalommal nyert eddig. Utóbbiak 2008-ban és 2012-ben is diadalmaskodtak. A strandröplabda vonatkozásában egyértelmű az amerikai hegemónia. 3 aranyat szereztek eddig az USA férfi és női párosai is. Egy játékost név szerint is kiemelünk. A magyar származású, amerikai Karch Király egyetlen röplabdásként terem- és strandröplabdában is nyert olimpiát. Ráadásul 2012-ben segédedzőként nagy szerepe volt az USA női válogatottjának bravúros ezüstérmében is. Magyar édesapja révén kapcsolatot tart a sportág hazai vezetésével is. Remélhetőleg közreműködése a röplabdázás újbóli felemelkedését hozza el Magyarországon.