Előzetes tudás
Tanulási célok
Narráció szövege
Biztos megtapasztaltad már, hogy se edzeni, se versenyezni nem lehet, ha rossz a hangulatod, vagy teljesen közömbös vagy az edzéssel, a versenyzéssel kapcsolatban. Előfordulhat, hogy jó hatással van rád, ha mérges vagy, aminek eredményeként jobban tudsz koncentrálni és jobban is megy az edzés. Máskor a jókedv és a vidámság ad plusz erőt az edzésekhez és a jobb teljesítmény eléréséhez. A sportolók az edzés és a versenyzés előtt, közben és után az érzelmek széles skáláját élik át. Olykor negatív, máskor erőteljesen pozitív érzelmek a jellemzőek, és jól tudjuk, hogy érzelmi állapotunk nagy befolyással bír a teljesítményünk mindegyik aspektusára. Módosítani tudják a fizikai, taktikai, technikai és persze a pszichológiai állapotunkat is.
A verseny előtti érzelmi állapot azért hangsúlyos, mert jelentősen befolyásolhatja a versennyel kapcsolatos motivációt. Mindenkinek megvan továbbá az az egyéni optimális érzelmi állapota, amelyben a legjobban teljesít. Ez az állapot pozitív és negatív érzelmeket is jelenthet. A mentális versenyfelkészülés egyik célja, hogy olyan érzelmi-indulati állapotba kerülj, amelyben a legjobban tudsz szerepelni. Ezt úgy lehet elképzelni, mint a mérkőzés előtti fizikai bemelegítést. Annak is az a lényege, hogy a tested, az izmaid a megfelelő állapotba kerüljenek ahhoz, hogy teljesíteni tudj.
A verseny alatti érzelmi állapot egy felfokozott, az átlagostól eltérő, különleges érzelmi állapot. Nyilván egyértelmű, hogy miért fontos erről beszélni. Ha egy apró hibát vétesz verseny közben, akkor általában nem a hibából adódik a probléma, hanem abból, ahogyan a helyzetre reagálsz. Elkezdesz például idegeskedni vagy aggódni, ekkor pedig a figyelmi fókusz áthelyeződik a feladatról arra, hogy megnyugtasd magadat. Ez a helyzet persze még több hibát szül, és az ördögi kör máris kialakult.
Az is megeshet, hogy van egy olyan külső körülmény, amelyen nem tudsz változtatni. Például fúj a szél, ami nagyon zavaró, mert módosítja a labda útját. Ez valóban bosszantó, azonban egy profi sportoló nem engedheti meg magának, hogy a széllel foglalkozzon. Neki csakis a hatékony és sikeres feladatmegoldással szabad törődnie.
Közvetlenül verseny után a sportolók – függetlenül attól, hogy sikeresek vagy éppen ellenkezőleg, sikertelenek voltak – még egy kis ideig benne maradnak abban a felfokozott érzelmi állapotban, amely a mérkőzést vagy a versenyt végigkísérte. A lecsengés időtartama egyénenként változik. Nagyon fontos tehát az élsportoló számára, hogy képes legyen az önkontrollra és érzelmeinek szabályozására. Ez adja a kiegyensúlyozott teljesítmény egyik alapját.
A relaxáció az egyik olyan technika, amelynek segítségével képes lehetsz az aktivációs szinted és az érzelmeid szabályozására. Különös jelentőséggel bír a szorongáscsökkentésben is. A figyelemösszpontosítást is segíti azáltal, hogy önmagadra figyelsz, így könnyebben ki tudod zárni a külső zavaró tényezőket, összességében pedig könnyebben tudod kezedben tartani az irányítást. Érdemes tudnod, hogy a relaxációnak ezeken kívül is sok jótékony hatása van. Használatával egyensúlyban tudod tartani a szervezetedet, továbbá mind fizikailag, mind mentálisan mély regenerációt biztosít, ez pedig támogatja az immunrendszert. A sportpszichológia a relaxációt a sérülésrehabilitációban is használja.
Az önszabályozást segítő másik technika a belső beszéd. A belső beszéd akkor hatékony, ha pozitív állításokat használsz, a mondatok tartalma pedig feladatorientált és célirányos. A belső beszéd három típusát különítjük el: az érzelmi, a technikai és az emlékezeti belső beszédet. Az érzelmi belső beszéd olyan állításokat tartalmaz, amelyek a teljesítményt segítő érzelmeket generálnak. A technikai belső beszéd lényege, hogy az állítások segítsék a figyelmet a végrehajtásra irányítani, az emlékezeti belső beszéd pedig korábbi sikeres megoldásokat hív elő. Az önszabályozás kapcsán mindhármat érdemes használni, persze mindig a versenyhelyzettől függően.
Kapcsolódó fogalmak
Ajánlott irodalom
Csíkszentmihályi Mihály–Susan A. Jackson: Sport és flow, Vince Kiadó, Budapest, 2001