Juhász Gyula költészete

Tudod, mit jelent a magány? Lassan elszigetelődsz a barátaidtól, reménytelenül szerelmes vagy, és az idegeid lassan felmondják a szolgálatot. Képes lennél bármit is tenni? Képes lennél újat létrehozni, alkotni? Vannak költők, akiket éppen ez az állapot inspirál. Juhász Gyula a Nyugat egyik legmagányosabb költője volt. Latin–magyar szakos tanárjelöltként együtt tanult Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel a budapesti bölcsészkaron, a híres Négyesi László-féle stílusgyakorlat szemináriumon. 1907-ben szülővárosában, Szegeden jelent meg első verseskötete. Egy év múlva Nagyváradon indította útjára A Holnap című antológiát. Visszavágyott Budapestre, de a fővárostól távoli helyeken kellett tanítania. A háború után visszakerült Szegedre mint újságíró. Ő írt a tizenhét éves József Attila első kötetéhez előszót, amelyben Isten kegyelméből való költőnek nevezi. Mindketten ugyanabban az évben haltak meg. Juhász többször kísérelt meg öngyilkosságot. Egyszer a Dunába akart ugrani, egy másik alkalommal pedig mellbe lőtte magát. Végül a nagy mennyiségben beszedett gyógyszer végzett vele. Talán kényszerűségből, de alkatánál fogva is a magányosság szerelmese volt.
Juhász az impresszionista líra mestere volt. Versei pillanatnyi, többnyire fájó hangulatot rögzítettek. Legtöbb tájverse, mint az általad is bizonyára ismert Tiszai csönd, valójában a hangulatlíra körébe tartozik. A Tápai lagzi szintén ilyen tájvers. Ihletője egy falusi lakodalom, amelyet a Szeged melletti Tápén tartottak meg. A témához képest szokatlan hangulatot áraszt. A lagzi vidám életképei helyett már az első versszak hangszimbolikája tragikus képet fest. Bőgő brummog, repedt harang kondul, kutyák vonyítanak és varjak kárognak. Szép kis lakodalmas muzsika! A disszonáns hangok és a kísérteties képek nem a tényleges lakodalmi vígságot ábrázolják, hanem a lakodalom utáni élet bemutatását készítik elő. Az ünnepi bor a részegeskedés szimbóluma lesz, a mindennapi robotból éppen csak kiszakadt férfiember állatként, morgó medveként végzi tovább a dolgát. Az asszonyt pedig, mi sem természetesebb, megverik. Az örömtelenséget a halált szimbolizáló tél képe teszi hangsúlyossá. Az utolsó versszak összefoglalja az előző versszakokat. A lakodalmas tánc rejtett haláltánccá változik át. Szó sincs parasztromantikáról, mint ahogy a Tragédia című novellájában szintén falusi lakodalmat ábrázoló Móricz műveiben sem. Móriczhoz hasonlóan Juhász Gyula is a nyomorúságosan tengődő emberek szeretet nélküli világát ábrázolta, akiket az ünnep se vált meg. De lássuk, hogyan szeretett Juhász!
Talán hallottál reménytelen szerelméről, Sárvári Annáról. A fiatal költő csak futólag ismerte a kortársak szerint jelentéktelen és nem is nagyon szép színésznőt. Hozzá, vagy inkább róla írta az Anna-verseket. A Milyen volt…, a Mindig velem vagy az Anna örök a magyar irodalom legszebb szerelmes versei közé tartozik. Egyik utolsó Anna-verse az Anna örök. A vers közvetlen, hétköznapi nyelven szólal meg, mintha írója elmúlt érzésekről adna számot. A többnyire rímtelen sorokból álló mű szigorúan zárt kompozíciót alkot. A három idősíknak három azonos hosszúságú szerkezeti egység felel meg a tizennyolc soros versben. Az első hat sor a múltat idézi fel, a következő hat a jelenről beszél. Az utolsó hat sor a múltat és a jelent a jövő örökkévalóságába emeli át. „Ma már nyugodtan ejtem a neved ki” – írja Juhász. A látszólag közömbös hang azonban egyre inkább megrendültté, zaklatottá válik, majd áhítatba csap át. A vers nemcsak a szeretett nő apoteózisa, dicsőítése, a végén imaszerű fordulattal: „Élsz és uralkodol örökkön, Amen.” Magának a szerelemnek állít emléket a költő az egyetlen versszakból álló tömbben, csúcsán az Anna nevét megörökítő címmel.
Juhász Gyula halála után Sárvári Anna ezt nyilatkozta:
„Nekem ezekhez az Anna-versekhez semmi, de semmi közöm. Ezek a csodálatos versek csak a szőke hajamnak, kék szememnek és Juhász Gyula elképzelt ideáljának szóltak, de nem nekem és nem hozzám.”
Az Anna név jelentése báj, kedvesség, Isten kegyelme. Minden nő nevét magába rejti. Anna alakjában Juhász Gyula egy elérhetetlen eszményt tett az örök szerelem jelképévé. Ki lehet-e ejteni nyugodtan valaha is Anna nevét?