Kant kopernikuszi fordulata

2+2=4, „minden vízbe mártott test a súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított víz súlya”, Pest keletre van Budától, a maradandó fogak száma az embernél 32. Ezt már mind tudod, de felmerült-e benned valaha, hogy mi ennek a tudásnak a forrása? Úgy jöttél világra, hogy veled születtek bizonyos ideák, és ezek alapján tudsz helyes ismereteket szerezni a világról, vagy épp ellenkezőleg, születésedkor az elméd teljesen üres volt, a tapasztalással szerezted az összes ismeretet?
A XVII–XVIII. század ismeretelméleti irányzatai megosztottak voltak a kérdésben: az első álláspontot vallották a racionalisták (mint Descartes [dékárt] és Spinoza [spinóza]), a másodikat az empiristák (például Locke [lokk] és Hume [hjúm]).
Képzeld el, hogy galuskát főzöl! Ehhez mindenképpen kell tészta és forró víz, amiben kifőzöd. Most feleltessük meg ezt a képet a megismerésnek: a kavargó víz a tudat, és a tészta, ami a vízbe kerül, a világ. A Kantot megelőző filozófia hibája az volt, hogy csak erre a két tényezőre figyelt, és nem vett észre egy további elemet: a szaggatót, amelyen átjut a tészta, és ami a megismerőképességünket jelenti.
Galuskafőzésnél az, hogy mi a végtermék, függ egyrészt a tésztától, másrészt a tésztaszaggató nyílásaitól is, a kettő együtt eredményezi a galuskaszemet. Ugyanígy van ez az ismereteinkkel: ezek egyrészt a világról szerzett benyomásokból állnak, másrészt abból, amit a megismerőképességünk önmagából tesz hozzá. Az elsőt Kant a posteriori [aposzteriori](vagyis tapasztalatból származó) ismeretnek, a másodikat a priori [apriori](vagyis minden tapasztalást megelőző) ismeretnek nevezi.
Kant összebékítette a racionalizmust és az empirizmust. Igazat adott az empiristáknak abban, hogy „minden megismerésünk a tapasztalattal kezdődik“, viszont a racionalisták álláspontját igazolta azzal, hogy „nem minden tudás a tapasztalatból ered“, hiszen rendelkezünk a priori tudással.
Mi a tésztaszaggató? Vagyis melyek az a priori ismereteink?
Tegyük fel, hogy repked körülötted egy légy. Számos ismeretet szerezhetsz róla: hallod a zümmögését, látod a színét, tapintod a testét. Az érzékszerveiden bejutó benyomásokat térbelinek és időbelinek tapasztalod: itt és most érzékeled a legyet. Vajon a térbeliség és az időbeliség a világ tulajdonságai? Ha így gondolkodnánk, akkor Kant szerint olyat állítanánk a világról, amit magunkban tapasztalunk. Nem tudjuk, hogy valójában a világ térben és időben rendezett-e, azt tudjuk, hogy mi így tapasztaljuk a valóságot. A tér és az idő minket jellemez, nem a világot. Ezek az a priori szemléleti formák.
Vegyünk pár biliárdgolyót, amelyek sorban meglökik egymást. Azt gondoljuk, hogy a mozgásuk között ok-okozati összefüggés áll fenn. Lásd be, hogy csak azt tudjuk, hogy mi felfedezzük ezt az összefüggést, azt, hogy a tőlünk független valóságban is megvan-e az ok-okozatiság, nem tudjuk. Többek között az okozatiságot nevezi Kant az értelem kategóriájának.
Meg tudjuk-e ismerni a világot az a priori szemléleti formáktól és értelmi kategóriáktól függetlenül? Vagyis tapasztalhatjuk-e a világot önmagában? Ez Kant szavaival a magában való világ. És válasza: nem. Ha visszatérünk a galuskafőzéshez, akkor ez a következőt jelenti: magát a tésztát nem ismerhetjük meg, csak a kiszaggatott galuskát. Nem tudjuk levetkőzni a szűrőnket, vagyis a megismerőapparátusunk mindig megformálja a világból jövő benyomásokat, nem férhetünk hozzá a világhoz ezektől megszabadulva. Nem tudjuk meg soha, milyen a világ, amikor nem ember tapasztalja, csak annyit tudhatunk erről a magában való világról, hogy van. A megismerhető világ a számunkra való világ.
Kant A tiszta ész kritikája című műve óriási pusztítást jelentett a megismerhető tudás területén, rámutatott arra, hogy mi az emberi tudás határa, és arra, hogy számos olyan terület, amely korábban tudományos kutatás tárgya lehetett, túl van ezen a határon. Amiről csak elméleti fogalmaink vannak, vagyis ami nem jelenik meg a tapasztalatunkban, arról nem tudhatunk semmit. Ilyen Isten, a szabadság, a lélek halhatatlansága. Ezekben csak hihetünk.
Kopernikusz megfordította a Nap és a Föld viszonyát, Kant ugyanilyen forradalmi újítást hozott az ismeretelméletben. Ő a megismerésben szereplő tényezők viszonyát fordította meg: a megismerőét és a világét. Nem a megismerésünk igazodik a világhoz, hanem a világ igazodik a megismerésünkhöz! A Kant által végrehajtott változtatást kopernikuszi fordulatnak nevezzük.