Az állóképesség-fejlesztés lehetőségei

Az állóképesség megszerzésére és megtartására több módszert ismerünk. A számos ilyen eljárás közül most három alapvetőt mutatunk be: a tartós, az intervall és a verseny módszert. Mindhárommal alkalmazkodásra késztetjük a szervezetünket.
Kezdjük a legáltalánosabban alkalmazott és egyben a legegyszerűbb tartós eljárásokkal. A hosszan, folyamatosan tartó futást, úszást és kerékpározást mind a tartós terhelések közé soroljuk. Ezeket a folyamatos mozgásokat végezhetjük előírtan azonos vagy váltakozó irammal, sebességgel – ez a váltakozó terhelés módszere. Sőt, a módszer továbbfejlesztett változatánál a versenyzőnek lehetősége nyílik arra, hogy időnként beleerősítésekkel és lassításokkal önmaga állítsa be a neki és a terepviszonyoknak megfelelő iramot, így úgynevezett iramjátékkal fejlessze állóképességét.
Az intervallumos vagy más néven szakaszos edzésmódszereknél a terhelési és a pihenési időszakok tervszerűen váltakoznak. A módszer lényege, hogy a pihenési fázis utáni új terhelési szakaszt sosem teljesen kipihent állapotban kezdi meg a sportoló. Mit is jelent ez a gyakorlatban? Tegyük fel, a rövid távú állóképesség fejlesztése a cél. Az atléta a 400 méteres pálya célvonalától indul, és gyors tempóban elfut kétszáz méterig, majd lassú tempóban a startpozícióhoz kocog vissza. Ezt összesen, mondjuk, hatszor kell teljesítenie a versenyzőnek. Az egyes gyors tempójú futások közötti lassú futások regeneráló jellegűek, de a sportoló nem piheni ki magát teljesen, hiszen a cél az, hogy a folyamatos terhelés okozta ingerekkel alkalmazkodásra késztessük a szervezetet. Természetesen a terhelés időtartama lehet hosszabb, akár több percen át tartó is, és arányosan valamilyen lassabb tempójú helyreállító mozgás kapcsolódhat hozzá. Az előző példák is mutatják, hogy a terhelés és a pihenés megfelelő arányának figyelembevételével a legtöbb sportágban alkalmazható ez a módszer. És ezzel a módszerrel mindhárom állóképességet tudjuk fejleszteni.
Az állóképességet fejlesztő eljárások harmadik csoportja a verseny és ellenőrző módszerek körébe tartozik. Ezen eljárások speciálisan a versenyre, a versenyszerű körülményekre készítenek fel. Ezeket a módszereket, ellenőrző próbákat a már több éve rendszeresen, versenyszerűen sportolóknál alkalmazzák. Az ellenőrző módszerek egyben motoros próbák, amelyek a speciális versenyfelkészülést segítik. Emellett alapvető követelmény, hogy a terhelés mentális, biológiai, technikai szempontból a lehető legjobban közelítse meg a versenyfeltételeket. Tehát olyan jellegű mentális és fizikai terhelést kapjon a sportoló, amilyen versenyen, versenyhelyzetben éri. Így megelőzhető a túlzott mértékű rajtláz, az a fajta izgalom, amely már negatívan hathat a sportteljesítményre. Lehetőség nyílik arra, hogy az eredménycentrikus élsportoló – a mentális felkészülés elemeként – belekóstoljon egy mérkőzés, egy összecsapás hangulatába. Nemcsak szellemileg, mentálisan erősödik meg a versenyző, hanem a mozgása, a mozgásvégrehajtása is biztosabbá válik. Berögzül, automatikussá válik a mozgás, a mozgássorozat, így a sportoló koncentrációja tovább javítható. Az ellenőrzések, a motoros próbák az időszakosan elvégzett munka minőségéről tájékoztatják az edzőt és a sportolót egyaránt.
Zárásként megállapíthatjuk: az állóképesség fejlesztése igen összetett feladat, de a sokféle – az életkortól, az edzettségi állapottól, a céloktól függő – módszerből, eljárásból az edzéstervhez igazodóan válogathatunk, és elérhetjük, hogy igazán fittek legyünk.