Katonai jellegű sportok – öttusa

A katonai jellegű sportágak közül a vívás és a lövészet mellett további három olyan van, melyek önálló sportágként is szerepelnek az olimpiai játékokon. Ezek az úszás, a futás és a lovaglás. A fenti öt sportág összeállításából született meg az újkori öttusa, mely először 1912-ben szerepelt a stockholmi játékokon. Az olimpizmust megálmodó Pierre de Coubertin báró ötlete volt, hogy az ókori pentathlon mintájára az újkorban is legyen egy versenyszám a legsokoldalúbb sportolók számára. Az 5 sportág kiválasztását egy legenda alapozta meg, mely egy katonai futár történetét meséli el, akinek egy levelet kell eljuttatnia a folyón túlra. Az ellenfél rajtaüt, így karddal és pisztollyal vág utat magának, és amikor kilövik alóla a lovat, akkor a folyón átúszva, futva teszi meg a hátralévő távot.
A sportág a II. világháborúig igen népszerű volt, azonban az azt követő évtizedekben folyamatosan csökkent a népszerűsége. Többek között a TV-s közvetítéseket nehezítette, hogy az öttusát több nap alatt rendezték meg. Így a szabályok, és a távok sokszor változtak, pl. az úszás kezdetben 300 méter volt, ma már 200 méter. Végül 1996-ban úgy döntöttek a szervezők, hogy mind az öt számot egy nap alatt kell teljesíteni. Ez jót tett a sportág megítélésének.
Hasonló jelentőségű változást 2009-ben hoztak. Egészen addig a 3 km-es terepfutás volt a zárószám, és sok esetben a verseny végére nem maradt izgalom. Ezen változtatva, a futást és a lövészetet összevonták 2009-ben. A versenyzőket ún. handicap módszerrel indítják, azaz a ponteredmények szerinti sorrendben indulnak a versenyzők, akik a 3000 méter során háromszor állnak meg célba lőni. Így a verseny az utolsó pillanatig izgalmas marad, ami a nézettségnek és a szurkolóknak is nagyon kedvez.
Magyarországon 1927-ben rendezték az első versenyt, és elsőként 1928-ban szerepelt magyar versenyző az olimpián. Filótás Tivadar képviselte hazánkat Amszterdamban. A hazai sikerek a II. világháborút követően kezdődtek, miután létrejött a Magyar Öttusa Szövetség 1947-ben, és már nemcsak katonatisztek vettek részt a versenyeken.
Az olimpiákon eddig a svédek nyertek legtöbbször a férfi egyéni mezőnyben. Igaz legutóbbi, 9. győzelmük 1968-ban volt. Őket 4-4 arannyal az orosz és a magyar öttusasport követi. Csapatban még előkelőbb a magyar helyezés. A szovjetekkel karöltve 4-4 csapat arannyal messze kimagasodik az öttusa olimpiai éremtáblázatán a magyar válogatott. Az első magyar aranyat 1952-ben szerezte a Benedek Gábor, Kovácsi Aladár, Szondy István trió. Nyolc évvel később újabb csapatarany született Rómában, Balczó András, Nagy Imre és Németh Ferenc összeállításban. Ekkor Németh Ferenc révén az egyéni aranyérem is magyar nyakba került. 1968-ban Mexikóvárosban Balczó ismét tagja volt a győztes csapatnak, akárcsak Móna István, és az a Török Ferenc, aki 1964-ben már egyéniben győzedelmeskedett Tokióban. Minden idők legsikeresebb öttusázójává akkor vált Balczó András, amikor 5 egyéni és 5 csapat világbajnoki győzelmét, és a két fenti csapat olimpiai győzelmét követően 1972-ben Münchenben, egyéniben is aranyérmet szerzett. Ezzel egyedüliként háromszoros olimpiai bajnoka a sportágnak. 1988-ban Szöulban hallhattuk ismét a magyar himnuszt, kétszer is. A versenyzőként kétszeres bajnok Török Ferenc vezette csapat, Fábián László, Mizsér Attila, Martinek János összetételben nyert. Az egyéniben is egy magyar, Fábián volt a legesélyesebb. Ám végül leszorult a dobogóról. Legalább ekkora meglepetésre, de sokkal nagyobb örömünkre Martinek János főként remek vívásának és futásának köszönhetően mindenkit maga mögé utasított. A nőknek 2000 óta rendezik meg az öttusa egyéni versenyt olimpián. Csapatversenyekre számukra még nem került sor. Az eddigi négy olimpián négy különböző nemzet képviselője nyert. Köztük van nagy örömünkre Vörös Zsuzsanna, aki a 2004-es athéni játékokon lett első helyezett. A magyar öttusasport továbbra is a világ élmezőnyéhez tartozik, Eb-n és vb-n is születnek dobogós helyezéseink. Olimpián 2012-ben Londonban szerzett legutóbb bronzérmet magyar öttusázó, mégpedig Marosi Ádám egyéniben.