Az antik színház és dráma

Láttál már színházi előadást? Volt benne tánc, ének, zene, párbeszéd? Ezek a színjátszási formák már több ezer éve léteznek. Azért szeretjük a színházi előadásokat, mert a látottak nemcsak szórakoztatnak, de tanulsággal is szolgálhatnak. Saját problémáinkra ismerhetünk bennük. Az ősi színjátékok rítusokból, szertartásokból erednek. A valaki más bőrébe bújás és az utánzás igénye hívta életre ezeket. Mi volt a céljuk? Beavatás, gyógyítás, születés, halál... Az ókoriak az élet kihívásaira reagálhattak a rítusokon.
A drámáról, színházról, színjátékról fogunk beszélni. Ezek nem ugyanazt jelentik. A dráma – amelyről már tanultál is korábban – színpadra szánt alkotás, eseménysort ábrázol. Formáját tekintve párbeszédekből és monológokból áll. Középpontjában gyakran az ellentétes célokat képviselő főszereplők kiélezett konfliktusa áll. A színjáték pedig ezeknek az írott műveknek a színházi, színpadi előadása. A dráma megjelenítése a színészi akción (mozgáson, gesztuson, mimikán) és a dikción (szövegen) alapul.
Körülbelül 2500 évvel ezelőtt az antik Görögországban élte fénykorát a dráma és a színjáték. Gyökerei Dionüszosz, a szőlőtermelés, a bor és mámor istenének kultuszához kapcsolódnak. Ki is volt ő? Apja Zeusz, anyja Szemelé királylány. Zeusz igazi valójában, villámlás formájában jelent meg a kedvese előtt. A várandós Szemelét a villám megölte, ezért Zeusz kivette a magzatot és a combjába varrta. Innen kapta a nevét, Dionüszosz neve azt jelenti, hogy kétszer született. A dráma kialakulása a Dionüszosz tiszteletére évente négyszer megrendezett ünnephez köthető.
A legnagyobb ilyen ünnep Athénban a Nagy Dionüszia volt. Ilyenkor három tragédiaszerző 1-1 tetralógiáját, vagyis 3 tragédiából és egy szatírjátékból álló alkotását adták elő a színházban. A szatírjáték oldott hangvételű, Dionüszoszt dicsőítő dráma. A győztes drámaíró nagy megbecsülésnek örvendett, azonban utolsóként végezni igen nagy szégyent jelentett. A szabad polgárok alig várták ezeket az ünnepeket. Több ezer ember követte figyelemmel ezeket a versenyeket. Ennyi nézőnek azonban helyet is kellett keríteni! Így épültek meg az első színházak.
A legelső Athénban, az Akropolisz déli lejtőin épült meg, és Dionüszosz-színház volt a neve. Ez egy félkör alakú, nyitott színház volt. A nézőtér, vagyis THEATRON a domboldalba vésett padsorokból állt. 10-12 ezer nézőt is be tudott fogadni. Az alján volt a kör alakú ORKHÉSZTRA, a kar helye. A keskeny, félköríves színpad ez előtt volt, ezt nevezzük LOGEION-nak. A háttérben helyezkedett el a SZKÉNÉ, mely a kellékek tárolására, a színészek átöltözésére szolgált. Ez a fal királyi palota vagy templom homlokzatát ábrázolta. Mivel az istenek is megjelentek a darabokban, az ő helyük a szkéné lapos tetején volt. Oda emelőgéppel, ún. MEKHANÉ-val jutatták fel a szereplőt. A színház különlegessége a kitűnő akusztikájában is rejlik. A közepén álló színész suttogása még a legfelső sorokból is hallható volt. A mai napig több ókori színház maradványait is megtekinthetjük, a legszebb állapotban az epidauroszi színház maradt fenn.
Nem csak a színház, az előadások is másképp néztek ki, mint manapság. Nem volt függöny, díszlet, és a maximum 3 színész díszes öltözékben lépett színpadra. Ez az öltözet volt a KHITÓN. Ehhez egy különleges lábbelit is viseltek, amely mintegy 30 cm-rel magasította meg őket, ezt KOTURNUSnak nevezzük. A legszembetűnőbb mégis a különböző MASZKOK viselése volt, melyek egész fejet befedték, és a színük mutatta, hogy milyen szereplő is van a színen. A vörös maszk pl. a királyra utalt, a fehér női alakra, de a színek az érzelmeket is tükrözhették: például a vörös a haragot, a fehér a félelmet, a sárga az irigységet. A színészek csak férfiak lehettek, s egyszerre maximum hárman voltak a keskeny színpadon. A kar vagy kórus 12–15 főből állt, szerepük az érzelemkeltés és a látottak kommentálása, a párbeszédes részek elválasztása, olykor értelmezése volt. Kivált közülük a karvezető, a színészek vele is folytattak párbeszédet.
Hogyan alakult ki a dráma? Kik voltak a legismertebb ókori szerzők? A kezdetleges, Dionüszoszt dicsőítő dithüramboszokból fejlődött ki a dráma. Az első verseny győztese Kr. e. 534-ben Theszpisz lett. Ő egy színészt alkalmazott a kar mellett, így megteremtette a párbeszéd lehetőségét, ezáltal az elbeszélő múlt helyébe a jelen lépett. Darabja nem maradt fenn. Aiszkhülosz beléptette a 2. színészt is, ami több dialógusra adott lehetőséget, ám darabjai gyakran még hosszabb epikus egységeket tartalmaznak. Szophoklész már 3 színészt léptetett egyszerre a színpadra, így több és pergőbb dialógusra teremtett lehetőséget, ezáltal dinamikusabbá tette a dráma cselekményét. Továbbá ő festette ki elsőként a szkénét díszletként. Euripidész, a hanyatló demokrácia kiváló tragédiaírója, kevésbé volt népszerű kortársai körében. Aiszkhüloszt, Szophoklészt és Euripidészt nevezzük az ún. TRAGIKUS TRIÁSZNAK. A legismertebb komédiaszerző Arisztophanész volt. Összesen 34 mű maradt ránk ebből a korszakból. E művek hidat képeznek az ókori és a mai emberek között. Általuk láthatjuk, hogy az emberi érzelmek és gondolatok örök érvényűek.