A magyar szabadságharc története 1848–49-ben

„Ha e szót hallom, „magyarok”, szűknek érzem német zekémet, keblemben tenger kavarog, és mintha trombiták köszöntenének!”
A XIX. század közepén olyan küzdelem zajlott Magyarországon, amelyre felfigyelt a világ. Szabadságharcunk kivívta távoli kontinensek népeinek tiszteletét is. Hogyan is zajlott ez a küzdelem a túlerővel szemben? Miért került a figyelem középpontjába? Kik alakították történelmünket?
Milyen előzményei voltak ennek a harcnak? 1848 nyarának végére Európa-szerte visszaszorították a szabadságküzdelmeket, leverték a forradalmakat. A bécsi udvar figyelme Magyarország felé fordult. Nem lehetett kétséges, a kormányzat el akarja törölni a magyar vívmányokat. Az uralkodó visszavonta az áprilisi törvények alapvető rendelkezéseit, a kormányzat nem tárgyalt a magyar küldöttségekkel. A had- és pénzügyminisztérium jogkörének visszavonása az uralkodó részéről lehetetlenné tette a békés megoldást. Szeptember 11-én Batthyány lemondott a miniszterelnökségről. Közben a nemzetiségekkel is kiéleződött a helyzet. A Délvidéken szerb felkelés kezdődött, Jellasics horvát bán pedig semmilyen magyar kompromisszumot nem fogadott el.
1848. szeptember 11-én Jellasics horvát csapatokkal átlépte a határt. Császári hadak is biztosították támadását. Móga János Pákozdnál állította meg a főváros ellen támadókat. Szeptember 29-én átesett a tűzkeresztségen az újoncokból álló magyar honvédsereg. A Bécs felé menekülő horvát bán üldözése válaszút elé állította a magyar vezetést. Átléphetik-e a határt? Mire Kossuth határozott fellépésére megindultak csapataink, az újabb bécsi forradalom is elbukott. Windischgrätz (ejtsd: vindisgréc) Prága és Bécs után Schwechatnál (ejtsd: svehátnál) is győzött október 30-án. Új helyzet állt elő.
Az országban polgárháború dúlt. A Délvidék után Erdélyben robbant ki nemzetiségi harc. A császári katonaság támogatta a román felkelést. Csak a székelyeknek köszönhető, hogy a román–osztrák csapatok nem jutottak ki az Alföldre. A fordulatot Bem József kinevezése hozta. A lengyel szabadságharcos tábornok 1849 márciusára kiverte az osztrákokat és a segítségükre érkező oroszokat.
Az ország másik felén is támadás indult. 1848. december 2-án Ferenc József lépett trónra a címről lemondó V. Ferdinánd helyett. Azonnal megindította Windischgrätzet a magyar főváros ellen. A magyar seregek hátráltak. Az élükön álló Görgei féltette csapatait a túlerőtől. Nehéz harcok után a Felvidéken át eljutott a Tiszához, közben ütőképes haderőt hozott létre.
A fővároshoz közeledő Windischgrätz elől az országgyűlés és a kormányzat Kossuth vezetésével Debrecenbe költözött. Pest és Buda az osztrákoké lett. A Dembinski vezette magyar fősereg februárban ütközött meg Kápolnánál az ellenséggel. A kétnapos ütközetből a magyar csapatok visszavonulásra kényszerültek. A csata elveszett, a háború még korántsem.
Az osztrák hadvezér azt hitte, pontot tett a magyar ügy végére. „A lázadó csordákat megsemmisítettem” – üzente az uralkodónak. A hírre Ferenc József alkotmányt adott birodalmának. Eszerint Magyarország a centralizált birodalomba olvadt. A magyar válasz nem maradt el.
Tavasszal a honvédsereg támadott. Áprilisban több nagy csatában is győztek a magyar csapatok. Windischgrätz serege nem semmisült meg, de kimenekült az országból. Magyarország visszaverte a második támadást.
A katonai győzelmek mellett az uralkodónak adott politikai válasz a függetlenség kikiáltása és a trónfosztás volt. Az 1849. április 14-én elfogadott debreceni nyilatkozatban az államformáról még nem döntöttek. Ezért lett Kossuth kormányzó-elnök, Szemere Bertalan pedig miniszterelnök.
A győztes Görgei felszabadította Budát, s ezzel az egész országot is. Rövid időre. Ferenc József ebben a helyzetben a Szent Szövetség utolsó mentsvárához fordult: I. Miklós orosz cártól kért segítséget. Két irányból érkezett a túlerő, ezért a harmadik támadás legyőzhetetlennek bizonyult. Hiába volt a magyar csapatok összevonása, a két ellenség egyesülését nem lehetett megakadályozni. A reménytelen helyzetben Görgei a Kossuthtól kapott főhatalommal élve a fegyverletétel mellett döntött. A honvéd hadak nem az osztrák Haynau, hanem az orosz Paszkievics előtt tették le a fegyvert 1849. augusztus 13-án Világosnál.