A római irodalom újszerűsége a Kr. e. I. században

Róma nevének említésére mi jut eszedbe? Mondjuk a Colosseum? Vagy a gladiátorok és Russell Crowe? Esetleg Romulus és Remus története? A Vatikán? Bizony, nagyon sokszínű és izgalmas világot fedezhetsz fel Rómában. Mi azonban szűkítsük le a kört az ókori római irodalomra! Pontosan mely terület és időszak irodalmáról beszélünk? A Kr. e. X. században a latinok telepítették be az Appennini-félszigetet. Majd pár száz év múlva, Kr. e. 753-ban egyesítették a hét domb paraszti településeit a Tiberis folyó partján, a Róma nevet adva neki. A folyamatos hódítások után végül a Kr. e. I. században jött létre a Római Köztársaság, Róma központtal. A latinok gyors tempóban járták be az állam- és birodalomszervezés útját. A Kr. e. III. században meghódították és politikailag egyesítették az Itáliai-félszigetet, majd a Kr. e. III. században Karthágó, Hellász, Kelet-Ázsia ellen indultak hódító hadjáratra, így kerültek kapcsolatba a görögökkel, akiket példaképnek tekintettek.
Művészetükben a görög minták szolgáltak alapul, gondoljunk csak a műfajokra, témákra, formákra! Az elsőrangú, tökéletes görög műalkotások utánzása, imitációja volt a cél. Emiatt is nevezik többen epigon, utánzó művészetnek a rómait. Ám a nagyon erőteljes görög hatás ellenére olyasmit valósítottak meg, mely már eltért az elődöktől. Létrehozták egyedi latin nyelvű költészetüket, melynek középpontjában nem a közösség, hanem az egyén áll. Babits a római irodalommal kapcsolatban használta nagyon találóan „a tükör visszavakít” kifejezést. Ugye te is látod, hogy miért?
A római kultúra másik fontos szerepe a görög irodalom átmentésében, továbbörökítésében rejlik. Számos eredetileg görög mű csak latin nyelvű fordításokban maradt fenn. Emellett a latin nyelvű irodalmukkal későbbi korok kultúráját is meghatározták. Nyelvüket Dél- és Nyugat-Európában is elterjesztették. A latin nyelv napjainkban is meghatározza az európai gondolkodást, a jogot, a politikát és a művészetet.
Nem egyszerű sok-sok évszázad irodalmát megvizsgálnunk, ezért bontsuk fel a vizsgált időszakot két nagy korszakra, és nézzük meg ezeket közelebbről! Az első az archaikus kor, mely nagyjából a Kr. e. III. évszázadban kezdődött. Ekkor bukkantak fel az első igazán irodalminak tekinthető művek. Ezt a korszakot a görög művek fordításai határozzák meg: ekkor készült el az Odüsszeia és az Antigoné latin változata is. Később a líra felé fordultak, és meghonosították a dal, elégia és epigramma műfaját.
A másik korszak a klasszikus kor Ez a Kr. e. I. évszázadra tehető. Új, fiatal költőtehetségekből álló csoport fellépése köthető ekkorra. Őket neoterikusoknak, „új költőknek” nevezzük. Mitől újak? Új értékrendet, erkölcsöt képviseltek. Ekkoriban nagyon forrongó volt a birodalom politikája: lázadások, összeesküvések akaratlan tanúi voltak. Rájöttek, hogy a közügyeket nem befolyásolhatják, így a társadalmi, politikai kérdések helyett az ént, az egyén gondolatait, érzéseit állították műveik középpontjába. A költészet tárgya a befelé fordulás, az egyén belső világa lett. A görög lírát használták fel ők is, de eredeti, nagy műgonddal elkészített, tökéletes formájú művek születtek általuk. Az új költői irány legjelentősebb képviselői az emberi érzelmek ellentmondásosságát, a szerelmi ambivalenciát megverselő Catullus, az eposz- és eklogaíró Vergilius és az antikvitás költőfejedelmeként tisztelt Horatius. De meg kell említenünk a római irodalom több jelentős személyét is. Plautus komédiáival, Tacitus történelmi műveivel, Seneca filozófiai műveivel és drámáival, Phaedrus állatmeséivel vált népszerűvé. Maecenas volt az, aki anyagilag és erkölcsileg is támogatta a köréhez tartozó tehetséges művészeket. A köznevesült mecénás kifejezést mai napig a művészetpártoló emberekre használjuk.
Nézzük meg most már közelebbről, hogy mit is vett át a görögöktől a római irodalom! Először is közkedvelt témákat, mint az utazás, a halál, az évszakok. Ezek az ún. toposzok, irodalmi vándortémák, sok-sok évszázad múlva is visszatérő motívumok lettek a versekben, regényekben. Másodszor a görög műfajok is forrásul szolgáltak. Az epigramma, elégia, dal, himnusz, eposz a neoterikus költők kedvelt műfaja volt. Ezeket a görög elődöktől, Szapphótól, Anakreóntól, Homérosztól vették át. A római eposz csúcsalkotása Vergilius Aeneis című műve, mely sokban rokonítható Homérosz műveivel. De új műfajok is születtek: például eklogák, tanköltemények, epoduszok, szatírák. A sor nem teljes, talán fel sem tudnánk sorolni, mi mindenben szolgált forrásként az antik görög kultúra az építészetben, a szobrászatban, a filozófiában, a mitológiában, az erkölcsi világrendben vagy az esztétikában.
Tananyagunk végén már Te is meg tudnád válaszolni a Horatius által feltett kérdést:
„… remeket mi teremt: a tudás vagy az ihlet?”